Ildikó Sándor PhD

Közművelődési és tudományos szakcsoport vezetője

Elérhetőség:

Telefon: (+36 1) 225 6084
e-mail: sandor.ildiko@hagyomanyokhaza.hu
Portré műsor

 

Életrajzi adatok

1965. augusztus 24-én Budapesten születtem, általános- és középiskolai tanulmányaimat Újpesten végeztem. Emellett zenét tanultam (klasszikus hegedű, majd népi ének). Az ELTE BTK Magyar nyelv és irodalom – néprajz szakán szereztem diplomát 1989-ben. Ugyanitt magyar és összehasonlító folklorisztikai, valamint szociálantropológiai doktori képzésben vettem részt. Doktori dolgozatomat, melynek témája egy kárpátaljai falu, Nagydobrony népi vallásossága summa cum laude minősítéssel védtem meg 2002-ben. Középfokú orosz és angol nyelvtudással rendelkezem. Egyetemi éveim alatt bekapcsolódtam a táncházmozgalomba, a Tatros együttes és a Guzsalyas táncház alapító tagja, egyben 1988-1996 között énekese voltam. A Kőketánc gyerektáncházat 1988 óta vezetem. Szabadidőmben a Praetorius kamara kórusban énekelek.

 

Munkahelyek

Európai Folklór Intézet irodavezető (1996-1998)

Universitas Press KFT (1999-2001)

Hagyományok Háza – oktatási referens (2002-2005), oktatási osztályvezető (2005-2007), Folklór osztály vezetője (2007-2016), tudományos munkatárs (2016-2017), Népművészeti Módszertani Műhely vezetője (2020-2022), Közművelődési és tudományos szakcsoport vezetője 2023. januártól

Magyar Táncművészeti Egyetem oktatója 2010 óta

 

Díjak, kitüntetések

2009 Magyar Köztársasági Ezüst Érdemkereszt

2015 Magyar Arany Érdemkereszt

 

Szakmai tevékenységek

Felsőoktatás – néprajz, folklorisztika, népi játék, kutatásmódszertan. Néprajzi ismeretterjesztő és közművelődési tevékenység szakmai koordinációja, irányítása. Gyerek- és ifjúsági ismeretterjesztés, tehetséggondozás. Közösségi művelődési tevékenység: táncházak, táborok, kulturális programok keretében. Kutatómunka népi vallásosság, táncházmozgalom, népi játékok és néptáncpedagógia témakörökben.

Kőketánc gyerektáncházi projekt vezetője 1988 óta

Fölszállott a páva televíziós tehetségkutató vetélkedő szakmai vezetője (2016, 2017)

Inforádió Aréna műsorok néprajzi szakértője jeles napi ünnepi hagyományainkról és változó ünnepi kultúránkról (2004-2010)

 

Testületi tagság

Magyar Pedagógiai Társaság Hagyományismereti szakosztály alapítója és titkára, majd elnöke

MTA Tánctudományi Munkabizottság tagja, 2017 januárjától titkára

Táncház Alapítvány kuratóriumi tag

Meseszó Egyesület tagja 2017 óta

Prima Primissima szakmai bizottság tagja (oktatás és köznevelés)

 

Konferencia szervezés

1997 "Tavaszi szél" tudományos találkozó szakmai titkára, Doktoranduszok Országos Szövetsége

1999 „Multinational Europe – Illusion or Reality” nemzetközi konferencia, Európai Folklór Központ

2003„A parasztmesétől az olvasókönyvig” konferencia és kiállítás, Hagyományok Háza

2004 Ének-zene az óvodában népi játékokkal, Hagyományok Háza

2005 Modern nevelés néphagyományokkal, Hagyományok Háza és ELTE TOFK közös rendezésében

2005 Népszokások az oktatásban és a közművelődésben, Hagyományok Háza

2006 „Régi szokás szerint…” Népszokások az óvodában, Hagyományok Háza

2007 Útravaló. A néphagyományok közvetítése az óvodában, Hagyományok Háza

2007 Táncvásár. Az ugrós táncok tanításának módszertana, Hagyományok Háza

2008 VII. Nevelésügyi Kongresszus nyitónapi kísérőprogram

2008-2015 Nyílt nap pedagógusoknak, Hagyományok Háza

2011 A hagyományőrzés új útjai, Hagyományok Háza

2014 Gyermekkultúra konferencia és Kiállítás tudományos programbizottság tagja

 

Oktatás

Magyar Táncművészeti Főiskola (jelenleg Magyar Táncművészeti Egyetem) - óraadó tanár 1999-től, főállású oktató 2010 szeptemberétől adjunktus, 2015–től főiskolai docens, 2018 szeptemberétől egyetemi docens

 

Felsőoktatás (óraadó tanár):

Apor Vilmos Tanítóképző Főiskola (Zsámbék) néprajz

ELTE BTK Folklore Tanszék – folklorisztikai kurzusok

ELTE TÓK Gyermektánc oktatói szakképzés, játékszakértői képzés – népi játék

Liszt Ferenc Zeneakadémia Népzene Tanszék – folklorisztika, népi játék

ELTE BGGYK zeneterapeuta posztgraduális képzés – népi játékok

 

Fontosabb publikációk

1995

A hangszerkészlet és a táncélet változásai Klézsén. Ethnographia CVI. 2. 927-936.

1996

Folk Dance and Folk Music Revival in Hungary (1970's-1990's). in: ed. by Dr. E. Karpodini-Dimitriadi: Ethnography of European Traditional Cultures. Society, Cultural Tradition, Built Environment. Athens,. 147-155.

1999

Folklore Revival and Identity: The Hungarian Csángó Case. in: László Felföldi and Ildikó Sándor ed. Multicultural Europe: Illusion or Reality. Budapest, 44-50.
László Felföldi and Ildikó Sándor ed.: Multicultural Europe: Illusion or Reality. Budapest

2002

Csángó Táncház – Minority Culture – Identity. Hungarian Heritage 3. 80-86.

2005

Tücsökringató. Ölbeli játékok. Hagyományok Háza

2006

Sándor Ildikó (szerk.) A betonon is kinő a fű. Tanulmányok a táncházmozgalomról. Hagyományok Háza

2009

Küllős Imola – Sándor Ildikó (közreadók): Két kárpátaljai parasztpróféta szent iratai. L’Harmattan Kiadó

2010

Sándor Ildikó – Benedek Krisztina: Néprajz, néphagyomány. Képzőművészeti Kiadó, Budapest
„Régi szokás szerint…” Sándor Ildikó néprajzkutatóval változó ünnepi hagyományainkról beszélget Exterde Tibor

2014

A néprajz és a népművészet alapjai. Nemzeti Munkaügyi Hivatal, Budapest.

2018

Kerekecske, kutacska…Újabb ölbeli játékok. Hagyományok Háza

2019

Ethnopedagogy: term and content. ACTA EDUCATIONIS GENERALIS

Interested in other programmes?

Subscribe to our newsletter and be the first to hear about our events and training.