Es­szen­cia: Brác­sa­tánc a Hagyományok Házában

Crossover koncert a Magyarországi világzene konferencia kiemelt programjaként a Hagyományok Házában

A Hagyományok Háza ad otthont az Esszencia zenekar Brácsatánc című koncertjének november 14-én, pénteken 19 órakor, amely a Magyarországi világzene című konferencia egyik kiemelt programja. A klasszikus zene és a világzene elemeit ötvöző koncert különlegessége, hogy a brácsa áll a produkció középpontjában, és a műsorban hallhatók lesznek komolyzenei motívumok, jazzbe áthajló improvizációk, valamint a magyar népzene hagyományos dallamai. A nemzetközi összetételű zenekar az „Átjárások” című lemez dalait mutatja be az est alatt.

A zenekarvezető, Lakatos Róbert elmondta, hogy a koncertfelkérés a Hagyományok Házától érkezett, és külön megtiszteltetésnek érzi, hogy az Esszencia az esemény kiemelt programja lehet. „Fél éve kerestek meg azzal, hogy részt vegyek a Magyarországi világzene konferencián előadóként. Egy fél órában a komolyzene és a világzene kapcsolatáról beszélek majd, elsősorban Magyarországon, arról, hogy mikor működik a két műfaj ötvözése, és miként lehet hitelesen crossover produkciót létrehozni. A koncert pedig egy órában tolmácsolja ezeket a gondolatokat, és megmutatja, hogyan lehet a klasszikus és a világzenei elemeket egységes előadásban ötvözni” – hangsúlyozta a művész. A Brácsatánc címet viselő koncert koncepciója is ezt a különleges, crossover jellegű megközelítést tükrözi. A brácsa, mint főszólista, a koncert közel 90 százalékában hallható, ami újszerű megoldásnak számít, mivel a brácsa a népzenében hagyományosan kísérő hangszer. A produkcióban a zenei hangulatok széles spektruma jelenik meg: a klasszikus zenei témáktól a jazzes improvizációkon át a magyar népzenei motívumokig, amely egy egységes, mégis sokszínű zenei élményt kínál a közönségnek. A tíz éve alakult formáció két éve játszik együtt ebben a felállásban. A nemzetközi összetétel különleges zenei találkozásokat tesz lehetővé: a zenekarban szlovákiai magyar, anyaországi és moldván művészek is szerepelnek, és a repertoárban szereplő művészi improvizációk révén minden koncert egyedi élményt nyújt. Lakatos Róbert szerint a formációban a klasszikus zene és a világzene közötti átjárások vizsgálata mellett a hangsúly a hiteles, élő előadáson van, amely lehetővé teszi, hogy a hallgatóság valóban átélje a zenészek gondolatait és zenei üzenetét. A koncert az „Átjárások” című lemez anyagát mutatja be, amely az Esszencia tíz éves munkájának összegzése. A zenekar repertoárja nemcsak a klasszikus és világzenei elemek ötvözését, hanem az improvizációra és hangulatokra épülő kreatív zenei nyelvet is bemutatja. A Hagyományok Háza közönsége így egy olyan koncerten vehet részt, ahol a brácsa szólisztikus hangja dominál, miközben a műsor a magyar népzene, a jazz és a komolyzene határterületeit is feltérképezi.

A rendezvény a Magyarországi világzene című kétnapos konferencia kiemelt eseménye, amely az MMA Művészetelméleti és Módszertani Kutatóintézettel és a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem Népzene Tanszékével közös szervezében nyújt betekintést a klasszikus és világzenei stílusok kreatív találkozásaiba. A szakmai esemény célja a magyarországi világzene multidiszciplináris vizsgálata zenetörténeti, művészetelméleti, művészetantropológiai és etnomuzikológiai szempontok alapján, valamint a világzene fogalmának beágyazása a hazai kulturális és esztétikai közegbe. 

 A rendezvényről további információk a Hagyományok Háza honlapján érhetők el: https://hagyomanyokhaza.hu/hu/program/magyarorszagi-vilagzene

 

Folk_ME has been in­tro­duced in Qatar

Hungarian Heritage House’s digital music education program, which garnered interest from several countries, opening up new opportunities for collaboration.

Craft_ME is be­ing in­tro­duced through Folk_ME

Craft_ME (Craft Media & Education) is an innovative digital platform focused on teaching and preserving folk crafts. Its primary goal is to make the entire process of traditional craft techniques and trades—from the initial preparation of materials to the completion of the finished object—visually accessible to a wide range of people interested in the profession, using digital tools. 

Just gone fest­iv­alling

The festival season is in full swing, and our team is also joining the summer vacationers: the institution will be closed between July 28 and August 18, 2025.

Interested in other programmes?

Subscribe to our newsletter and be the first to hear about our events and training.