Legendás öltözékek – Öltözékek legendái
Regőczy Krisztina műkorcsolyázó világhírű kűrruhája a Folk Fashion kiállításon
A Hagyományok Háza – Magyar Népi Iparművészeti Múzeum legújabb tárlata, a Folk Fashion – Divat a folklór a népművészet és a divat időtálló kapcsolatára hívja fel a figyelmet. A kiállítás egyik különlegességeként Regőczy Krisztina olimpiai ezüstérmes, világbajnok műkorcsolyázó matyómintás övvel díszített kűrruhája is megtekinthető, amit 1976-ban viselt az olimpián, amelynek műsorán akkor szerepelt először a jégtánc.
A kiállítás 150 ruhája és kiegészítője közt az Ön kosztümje a legkülönlegesebb darabok között szerepel. Hogyan lett ez a fantasztikus ruha a tárlat része?
Először egy nagyon kedves barátom keresett fel, aki éveken át a MOB Múzeum igazgatója volt, hogy szívesen fogadnám-e a Hagyományok Háza - Magyar Népi Iparművészeti Múzeum együttműködési ötletét. Természetesen nagyon örültem a felkérésnek, hatalmas öröm és megtiszteltetés, hogy a kiállítók emlékeztek az én csodaruhámra, és hogy egy ilyen szép kiállítás egyik darabja lehet. Sallay András jégtáncpartneremmel mindig nagy büszkeséggel viseltük a kalocsai hímzéssel díszített ruháinkat.
A kosztüm ötlete azt súgja nekem, hogy nagyra értékeli a magyar népművészetet. Mesélne a ruha megtervezésének hátteréről?
A nemzetközi mezőnyben amiatt figyeltek fel ránk igazán, mert jégre vittük a magyar népi mozdulatokat. Ez igazán nagy kihívás volt, hiszen a csárdás alapvetően egy helyben topogó tánc, amit nem könnyű átfordítani a csúszás nyelvére. A koreográfiánkhoz a megfelelő zenén túl a megfelelő kosztümre is szükség volt, és így jött, hogy Sallay Bandi édesanyja felajánlotta, hogy használjuk az ő csodálatos, matyó övét, ami egykor az elsőbálozó ruháját díszítette. Mindennek hatására óriásit, 6-7 helyet léptünk előre a nemzetközi mezőnyben.
Milyen visszajelzéseket kapott a ruhával kapcsolatban?
Mindenki gyönyörűnek találta, rengetegen érdeklődtek iránta, ami természetes, hiszen nagyon különleges volt, hiszen a korcsolya világában egészen addig nem használtak hagyományos elemeket. Ráadásul a kosztümömet díszítő öv már akkor is egy régi hímzésnek számított, ami tovább növelte a ruhadarab értékét. Összességében nemcsak felfigyeltek rá, de el is kezdték utánozgatni, gallérokon, kézelőkön jelentek meg hagyományos motívumok... Láttunk tehát egy-két ilyen irányzatot, de úgy gondolom, hogy mindig az én ruhám volt a legszebb.
Azért látott olyan darabot, ami versenybe szállhatott volna az Ön kosztümjével?
Azt hiszem, hogy nem. Ez után, az öves ruha után 1979-ben, amikor másodikok lettünk a világbajnokságon, egy gyönyörűséges kalocsai sálgallér volt a ruhámon. Érdekes, hogy tulajdonképpen arról emlékeznek ránk igazán. Monarchia-kűrnek hívtuk a versenyt, mert Zágrábban volt az Európa Bajnokság és Bécsben a Világbajnokság. Ennek fényében készültünk egy külön programmal és hozzá a ruhával. A bécsi VB-n, az utolsó 20 másodpercben nem is hallottuk a zenét, annyira tombolt a közönség! Csodálatos emlék ez nekem, aminek meghatározó része a kosztüm is.
Mi vitte Önöket afelé, hogy hagyományos táncos motívumokat alkalmazzanak a jégen?
Egyértelműen a családi háttérnek köszönhető. Nagyon szerencsések voltunk, hogy odapottyantunk, és annyi segítséget kaphattunk! A nagyapám a Testnevelési Főiskola első évfolyamával végzett, a sportos szemléletet tőle kaptam. Ő tanított meg korcsolyázni, az emeléstechnika elsajátításában is ő segített nekünk. A nagymamám pedig ének-, zene- és néptáncoktató volt. Tőle jött az a gondolat, hogy ha már jégtáncnak hívják a sportot, amit választottunk, akkor miért is ne táncolhatnánk valóban a jégen. Ő készítette nekünk az első kisgyerek-koreográfiáinkat. Mindemellett édesanyám volt az edzőnk. Sok segítséget kaptunk persze az angol edzőinktől is, Roy és Betty Callawaytől, valamint Nagy Zoltán balettmesterünktől is, de a hétköznapokat édesanyám állta végig mellettünk.
Miért lehetett olyan nagy hatással a közönségre a koreográfiájuk és a stílus, amit képviseltek a megjelenésükkel?
Mert mindez új volt. Mert más volt. Ahogy említettem, nem volt akkor sem szokás, sem divat a néptáncot jégre vinni, és az embereknek rögtön megtetszett.
A népi motívumok a hétköznapi vagy az alkalmi ruhatárát jellemzik valamilyen módon?
Igen, például csodálatos díszmagyar szerű estélyi ruháim voltak, amiket a világversenyek után, a banketteken hordtam – én ezzel is próbáltam képviselni a magyarságunkat, hiszen mindig nagyon büszkék voltunk arra, hogy Magyarországot reprezentálhattuk. 1980-ban az egész téli olimpiai csapatot ketten tettük ki Sallay Bandival, tehát a jelenlétünk nagy felelősséggel is járt. Általában, ha a hely és az alkalom megfelelő, nagyon szívesen veszek fel még a mai napig is egy szépen hímzett mellényt vagy blúzt. Anno, egy másik élettel ezelőtt, amikor férjhez mentem az amerikai férjemhez, a polgári esküvőnkön szintén egy csodálatosan hímzett, magyar ruhában mondtam ki az igent.
A hétköznapokban fontosnak tartja a divatot?
Szerintem mindenkinek meg kell találnia azt az irányzatot, ami neki, az egyéniségének és az alkatának előnyös. Én soha nem követtem vakon a divatot. Az alkalmakhoz és a saját életstílusomhoz megfelelő, lehetőleg modern dolgokat szoktam választani.
Van ebben példaképe?
Édesanyám. Ő egy szál farmerben és egy vagány ingben, egy sállal a nyakában is mindig csodálatosan elegáns volt, amit az egyéniségének is köszönhetett – minden pillanatban boldogságot, örömet és szeretetet sugárzott. Úgy gondolom, hogy minden divat egyéniségfüggő. Tudni kell viselni. Meg lehet jelenni egy bálban farmerben és nagyestélyiben is – a hatás attól függ, hogy az ember hogyan teszi meg azt a belépőt.
