Elhozzuk nektek azokat a gyűjtéseket, évtizedes felvételeket, archív anyagokat melyekből még ma is rengeteget tanulunk; táncosokat, akiknek a táncaiból mi is merítkezünk. Szeretnénk megmutatni kedvenc felvételeinket: milyen forrásokból, mivé érik bennünk egy-egy mozdulat.
Friss csárdás - Rimóc (Nógrád)
Táncolják: Rimóczi Luca, Varga Ákos
Miért éppen ezt a táncanyagot választottátok?
A rimóci táncok választása többek között egy családi beszélgetés közben jött fel témaként, úgy gondoltuk, választhatnának akár ezt. Emellett Luca családját régi ismeretség, és barátság köti Rimóchoz és az ott élőkhöz. Úgy gondoltuk, ez egy elég mozgalmas és látványos tánc, ugyanúgy, ahogy az ottani viselet is. A pár pedig, akit választottunk, egyrészt a bácsi lendülete és kedve miatt fogott meg minket, valamint Luca egyes viseletdarabjai a filmen szereplő rimóci néni egykori ruhatárából valók.
Rimóci lassú csárdás; friss csárdás Rimóc (Nógrád)
Adatközlő: Erdélyi 'Tóth' Sándor bacsi táncol Vincze Sándorné Holecz Erzsébettel
Gyűjtés ideje: 1984-03-29
Gyűjtő: Braun Miklós; Nagy Judit; Pálfy Gyula; Pesovár Ernő; Sztanó Pál Táncdialektus: nyugati palóc A filmet közreadta az MTA – Bölcsészettudományi Kutatóközpont Zenetudományi Intézet Népzenei és Néptánc Archívuma. https://neptanctudastar.abtk.hu/hu/item/dance/5026 Ft.1164.6a-b