A Csoóri Sándor Pro­gram tá­mog­atot­tjai

Több mint 1700 támogatottja van idén a Csoóri Sándor Programnak

Hankó Balázs, kultúráért és innovációért felelős miniszter a Hagyományok Házában jelentette be, hogy idén is 2,5 milliárd forinttal támogatja a Kulturális és Innovációs Minisztérium a Csoóri Sándor Programot, amelyből ebben az évben 1776 nyertes pályázó részesülhet. 

A kultúráért és innovációért felelős miniszter kiemelte: a csaknem kétezer támogatásból több mint 600 külhoni területekre jut el, hogy tovább erősödjön a magyar identitás. A nyertesek fő kategóriáiban több mint 700 néptáncegyüttes, 300-nál több táncház és 250 egyéb népzenei program kapott támogatást. Az idei pályázati felhívásra összesen 2101 pályázat érkezett. A legnépszerűbb kategória ebben az évben is a néptánc volt, emellett a tárgyalkotó népművészeti közösségek szakmai tevékenységének támogatása kategóriákra is jelentős érdeklődés mutatkozott. 

A Csoóri Sándor Program

A kormány 2017-ben hozta létre a Csoóri Sándor Programot, amely az utóbbi évtized egyik legjelentősebb támogatási formája a népi kultúra területén. Az elnyert forrásokat 2025. június 30-ig lehet felhasználni magyarországi és határon túli műhelyek szakmai munkájának támogatására, táncházak, népi kézműves programok, táncegyüttesek, népzenei csoportok és népdalkörök éves tevékenységének finanszírozására. A program keretében, pályázat útján kapott támogatásokat a szervezetek népviselet készíttetésére, élő népzenei együttesek szolgáltatásainak igénybevételére, szakmai-oktatói költségekre, valamint a munkájukat közvetlenül segítő kis értékű technikai- és egyéb eszközbeszerzésre fordíthatják.

A program célja

A program célja a hazai magyar és nemzetiségi, valamint a határon túli magyar néptánc-, népzenei együttesek és népdalkörök, tárgyalkotó népművészeti alkotóközösségek tudásátadásának elősegítése, szakmai munkájának fejlesztése, a közösségek megerősítése, mindezzel a magyar értékek, hagyományok megőrzése. 

A Hagyományok Háza szerepe

Both Miklós, a Hagyományok Háza főigazgatója hangsúlyozta, hogy a Csoóri Sándor Program által létrejövő, vagy gyarapodó közösségek nemcsak a hagyományőrzésben, de a mindennapokban is támogatják egymást, így valódi, élő közösségek jönnek létre. A Hagyományok Háza szerepe ebben a rendszerben az, hogy próbálja összefogni a programban résztvevő országokat, civil, valamint régiós és megyei szintű egyesületeket, és igyekszik őket tudásmegosztással támogatni. 

A Csoóri Sándor Program támogatottjai

Az alábbi linken lehet végigböngészni a Csoóri Sándor Program támogatottjainak listáját: 

https://emet.gov.hu/csoori-sandor-program-2024-dontesi-lista/

 

Forrás: mti

 

Interested in other programmes?

Subscribe to our newsletter and be the first to hear about our events and training.