Kül­de­tésnyil­atkoz­at

Nyilvános szakkönyvtár

A Martin György Szakkönyvtár a Hagyományok Háza keretein belül működő nyilvános szakkönyvtár. Tevékenységének célja, hogy a muzeális intézményekről, a nyilvános könyvtári ellátásról és a közművelődésről szóló 1997/CXL. Törvényben és a nyilvános könyvtárak jegyzékének vezetéséről szóló, 379/2017. (XII. 11.) Kormányrendeletben meghatározott alapkövetelmények biztosítása mellett működésével elősegítse a népművészet társadalmi hasznosulását, jelenlétét a hazai kulturális életben és a köztudatban, s megteremtse a dokumentációs hátterét a népzene és a néptánc élő és folyamatos visszatanulásának. Fő feladata, hogy a rendelkezésére álló eszközökkel segítséget adjon a népzenével, néptánccal, néprajzzal kapcsolatos elméleti és gyakorlati, valamint szakmai, tudományos és ismeretterjesztő munkához. A Használókat a könyvtári és a szakirodalmi tájékoztatás segítségével releváns információkkal látja el. Segíti a kutatómunkát, a felsőfokú képzésben résztvevők tanulmányait.

Elérhetővé tétel

A Martin György Szakkönyvtár és a Folklór Archívum feladata továbbá, hogy a Gyűjtőköri Szabályzat szerint állományát szakszerűen és teljességre törekvően gyarapítsa, az állományába kerülő dokumentumok formai és tartalmi feltárását elvégezze, az állományvédelmi szempontokat figyelembe véve tárolja, valamint azok információtartalmát elérhetővé tegye. Az állomány adatairól és alakulásáról a könyvtár jelentési kötelezettséggel tartozik az Országos Széchényi Könyvtár, illetve a mindenkori szakminisztérium felé. Az állományában található és később bekerülő hagyatékokat különálló egységenként kezeli, és a hagyaték elhelyezésére vonatkozó szerződés betartásával, illetve a mindenkori szerzői jogi szabályok szerint szolgáltat belőle. A könyvtár és az archívum feladata megőrizni, az állományvédelmi szempontokat betartva tárolni, digitálisan feldolgozni, internetes és hagyományos módon közzétenni a Magyarországon felhalmozott, illetve a Kárpát-medence (esetenként távolabbi tájak) bármely etnikumához tartozó népzenei- és néptáncgyűjtéseket, szövegfolklór-gyűjteményeket és néprajzi vonatkozású dokumentumokat.

Interested in other programmes?

Subscribe to our newsletter and be the first to hear about our events and training.