Történetünk

Gyűjtők

1896-ban egy magyar etnográfus, Vikár Béla Európában elsőként rögzített népdalokat fonográffal. Ezt követően Bartók Béla, Kodály Zoltán és Lajtha László, kiszélesítve a gyűjtéseket a Kárpát-medencében élő népekre, megteremtették a magyar etnomuzikológia és a nemzetközi összehasonlító folklórkutatás alapjait. A magasszintű tudományos feldolgozás mellett mindhárman arra törekedtek, hogy a gyűjtött népzenét a kortárs kultúrába is beépítsék, az oktatás és a közművelődés számára is elérhetővé tegyék. Tanítványaik egész sora haladt ezen az úton, köztük Martin György, a magyar néptánckutatás megalapozója, a tudományos kutatás és a folklórrevival mozgalmak szoros kapcsolatának élő megtestesítője. Ennek a kapcsolatnak az intézményesítését először az 1970-es évek folyamán kibontakozó táncházmozgalom, s az annak hatására megújuló színpadi néptáncmozgalom megnövekedett igényei sürgették. Így jött létre Martin személyes közbenjárásával 1981-ben a Néptáncosok Szakmai Háza. 

Új intézményes keretek

A Kárpát-medencei folklór iránti társadalmi érdeklődés – főleg 1990 után – tovább fokozódott, nemcsak Magyarországon, hanem világszerte. Ennek a megnövekedett igénynek kíván új intézményes keretet adni a 21. században a Martin György Szakkönyvtár és Folklór Archívum, amely a Néptáncosok Szakmai Háza dokumentációs anyagainak örököseként, a tudományos intézetekkel együttműködve, a korszerű digitális technika és az internet igénybevételével kívánja hozzáférhetővé tenni mindenki számára a kezdetektől napjainkig Magyarországon felhalmozott, a Kárpát-medence vagy akár távolabbi tájak bármely etnikumához tartozó népzenei- és néptáncgyűjtéseket.

Folk_ME has been in­tro­duced in Qatar

Hungarian Heritage House’s digital music education program, which garnered interest from several countries, opening up new opportunities for collaboration.

Interested in other programmes?

Subscribe to our newsletter and be the first to hear about our events and training.