Petőfi Kul­turál­is Pro­gram

A Petőfi Kulturális Program lehetőséget nyújt arra, hogy ne csak a lokális hálózati partnereink kisebb programjai által jussunk el az adott térségbe, hanem az adott térséggel interakcióban nagyobb ívű folklórelőadások (régiós folklórgálák, Magyar Állami Népi Együttes előadásai), utazókiállítások (térségi népművészeti kiállítás, ruhatörténeti kiállítás), közösségépítő, -támogató programok (éneklő közösségek, Képzők képzője) valósulhatnak meg. A pályázat lehetőséget nyújt arra is, hogy olyan egyedülálló kezdeményezések, mintaprogramok valósuljanak meg, amely hozzájárulhatnak az adott térség gazdasági fejlesztéséhez (Föld-Ház-Szellem képzéscsomag) vagy épp egy kiemelt célcsoport fejlesztésére kínál egy lehetséges alternatívát (Nefelejcs program).

A programsorozat a Kulturális és Innovációs Minisztérium támogatásával, a Nemzeti Művelődési Intézettel együttműködésben valósul meg, a Petőfi Kulturális Program részeként.

 

                             


 

Régiós folklórgálák:

 A folklórgálák országszerte 50 településen valósulnak meg, a térségben működő népművészeti közösségek és a Hagyományok Háza stratégiai partnereinek közreműködésével. A gálaműsorok sokszínű képet mutatnak a térségben folyó népművészeti tevékenységekről, és a helyi előadóművészeti közösségek munkájáról is. Az alkalmak gyakran kapcsolódnak a települések jeles napjaihoz, emelve ezzel a település közös ünnepének fényét.

 

Éneklő közösségek segítése:

A program a Nemzeti Művelődési Intézet által kijelölt vidéki népdaléneklő (felnőtt és gyermek) csoportok számára biztosít szakmai fejlődést és élményszerű dalolási alkalmakat. 2024. június 30-ig bezárólag, a Hagyományok Háza által kijelölt és felkért népi ének oktató illetve kísérő zenészek 5 alkalommal (3*60 perc/alkalom időtartamban) látogatnak el az adott csoportokhoz. A tanulás, repertoárbővítés mellett legalább annyira fontos, hogy az élő zenei kísérettel történő közös dalolási alkalmak a helyi közösséget erősítő, tartalmas együttlétek legyenek.

A felkért oktatók minden esetben a csoportvezetőkkel előzetesen egyeztetnek a helyi igényekről, körülményekről, és ez alapján állítják össze a tematikát.

 

Ruhatörténeti kiállítások:

Ruhapárhuzamok - Hagyományos és kortárs, divat örök körforgásban

Az utazó kiállítás olyan ruhákat és kiegészítőket mutat be a Hagyományok Háza – Magyar Népi Iparművészeti Múzeum viseletgyűjteményéből, amelyek egyesítik a hagyományos magyar népviseletek elemeit az 1970-80-as évek, valamint a mai ruházkodásunk elvárásaival. A kiállítás kiegészül továbbá a Magyar Állami Népi Együttes egykori fellépőruháival, amelyek ugyan stilizált színpadra tervezett ruhák, de a magyar motívumkincs jegyeit őrzik. A kiállítás célja annak az üzenetnek a közvetítése a jelen generációk felé, hogy ne felejtsék el, hanem ismerjék meg és vigyék tovább örökségüket.

Az itt bemutatott ruhák olyan magyar népi iparművészek és színpadi viseletkészítők egyedi alkotásai, melyek hagyományos anyagokból és motívumokból indulnak ki. A ruhák egy része követi a jelenlegi divat modern irányzatait, anyaghasználatban és előállításukat illetően is. A kollekció további érdekessége, hogy egyes modelljeiben több régi, hagyományos kézműves mesterség találkozik, mint például a szabás, a hímzés, a csipkeverés, a szűrkészítés, a szűcsmesterség, a kékfestés vagy a szövés.

Az utazó kiállítás azonban nem csak a ruhák bemutatását célozza, hanem szeretné bevonni és gondolkodásra késztetni a befogadókat is, ezért a kiállítást átvevő intézmények lehetőséget kapnak arra, hogy az egyik fogason bemutassák saját régiójuk hagyományos és mai viseletét, így kapcsolódva a kiállítás szelleméhez.

 

Térségi népművészeti vándorkiállítások:

Számos olyan népi kézműves, népi iparművész van vidéken, akik jelentős életművel rendelkeznek, vagy rendelkeztek. Fontos egy-egy közösség számára, hogy ezeket az értékeket megismerjék, az emléket fenntartsák, hogy azok a további generációkat is tudják inspirálni, valamint, hogy a helyi közösségek értékeire fókuszáló, azokat megtartó közösségekké váljanak. A Hagyományok Háza a hálózati stratégiai partnereinek közreműködésével ezekből az anyagokból valósítana meg az adott térségben vándorkiállításokat, egy-egy kiállítás minimum 1 hónapon keresztül lenne kiállítva egy helyen. Be kívánjuk mutatni a programsorozatban azokat a népi kézműves alkotókat, akik az adott térségben kiemelkedő munkássággal rendelkeznek, egyben azokat is, akik már nincsenek köztünk, ezáltal megtartva, felelevenítve emléküket, munkásságukat. A kiállítási anyagokat a helyi anyagok mellett a Népi Iparművészeti Múzeumban őrzött, az adott térségben készült zsűrizett, népművészeti, népi iparművészeti tárgyakkal egészítenénk ki. A kiállítások egy térségen belül mindenhova elutaztathatóak, amelyek alkalmasak egy ilyen kiállítás fogadására.

 

Nefelejcs kör - enyhe demenciával élők szabadidős klubja:

Napjainkban a hagyományos népi kultúra szerepe felértékelődik, hiszen kapaszkodókat nyújt az emberek identitásának megerősítéséhez, a közösséghez tartozáshoz, az önértékelés, önbizalom erősítéséhez, s a népi kézművesség és a néptánc, a manuális és a mozgásos tevékenységek jól szolgálják a rehabilitációt is.

 

Képzők képzője:

A Hagyományok Háza többszintű képzési rendszerének egyik ága a szakkörvezetők képzése és továbbképzése, melynek hagyománya évtizedekre nyúlik vissza az intézmény elődintézményeinek történetében.

A jelenlegi program célja, a településeken működő, népi kézművességgel foglalkozó szakkörök vezetői, mentorai részére országos képzési napok szervezése, konzultációs és továbbképzési lehetőséggel. A program 2 szakmai napot takar, amelyek során a múzeumi anyagok feldolgozásával ismerkednek meg a résztvevők, a Népi Iparművészeti Gyűjtemény, és egy vidéki gyűjtemények kiemelt tárgyai megismerése során.

 

Táncos magyarok:

Devecser, Somogyudvarhely, Cigánd, Mórahalom, Gencsapáti… csak pár példa azok közül a kifejezetten 5000 lakosszámú alatti települések közül, ahol még látható lesz színpadon a Táncos Magyarok című előadás az Együttes félévig tartó, 25 állomásos turnéja során. A műsorban minden helyszínen megjelenik helyi népművészek közreműködésével a térség hagyománya. A helyi néptáncosok számára ez egy felejthetetlen élmény, mely tovább növeli elköteleződésüket a népi kultúra iránt.

 

 

Liszt Intézetekben megvalósuló programok:

A magyarországi helyszíneken nyújtott szolgáltatásokon túl a Liszt Intézetekkel együttműködve minőségi kulturális programok bemutatása nemzetközi színtereken is. A keret lehetőséget nyújt arra, hogy az Intézetek által szervezett kulturális rendezvényeket táncelőadásokkal, koncertekkel, kézműves foglalkozásokkal gazdagítsuk. Programjainkat elsősorban azoknak az intézeteknek ajánljuk ki, akikkel most is kapcsolatban vagyunk, illetve akik az elmúlt időszakban érdeklődést mutattak intézményünk programjai iránt. Kézműves foglalkozásokat, mesterségbemutatókat, hangszerbemutatóval egybekötött népzenei programokat, népi játékokat viszünk el többek között Belgrádba, Párizsba, Zágrábba és Szófiába.

 

 

PKP logo

NMI logo

KIM logó

Interested in other programmes?

Subscribe to our newsletter and be the first to hear about our events and training.