Folk Voices - finn, mag­yar és lett nép­dalok

Finn, magyar és lett népdalokat hallgathattok meg az október 21-i, szombati táncházunkban!

Egy újabb, ezúttal az énekes hagyományok átörökítését vizsgáló nemzetközi projektben partner a Hagyományok Háza. 
A nemzetközi együttműködés az énektanítás módszertanát járja körül három nagy esemény keretein belül, melyből kettő, a finn és a lett 2023 nyarán már megvalósult. Októberben várjuk az Erasmus+ program által támogatott projekt résztvevőit a Hagyományok Házába, hogy még mélyebben megismertessük őket a magyar énektanítással, a magyar népdalokkal és a ház tevékenységeivel. 

A tradicionális kultúrák generációk közti átöröklődésének pedagógiája címet viselő projekt első énektáborában a Fuvalom Énekegyüttes (Kakucs Katalin, Okos Viola, Sárközi Mária Stella, Egyed Réka) képviselt minket, a második és harmadik tábor közreműködői pedig Bolyki Sára és zeneakadémiai tanítványai. Az eseményeken lehetőség volt megtanulni finn, lett és magyar népdalokat, melyeket a táborokban részt vevők közösen elő is adtak. A budapesti tábor zárókoncertjére a hagyományos szombati táncházunkban kerül majd sor október 21-én, a rendezvényre mindenkit szeretettel várunk!

A projekt kezdeményezője a finn Hytkyt énekkar, partnerei a KasTe lett kulturális szervezet és zenekar, illetve a Hagyományok Háza. A projektet az Erasmus+ program támogatja.

Just gone fest­iv­alling

The festival season is in full swing, and our team is also joining the summer vacationers: the institution will be closed between July 28 and August 18, 2025.

Night of Mu­seums in the Hun­gari­an Her­it­age House

This year, too, the Hungarian Heritage House will open its doors on the Night of Museums. Here, the past will become an experience and tradition will take on new meaning. The Buda Vigadó building will be open for exploration from the attic to the cellar.
 

Busós at the air­port

We are in the middle of the carnival season, and the Busójárás festival in Mohács is fast approaching, which will fill the city in southern Hungary with life for six days at the end of February. This folk custom, which marks the end of winter and the arrival of spring, will appear not only in Mohács this year, but also at the capital's airport.

Interested in other programmes?

Subscribe to our newsletter and be the first to hear about our events and training.