A táncház­moz­ga­lom for­rás­vidéke - Lelkes La­jos és Stoller An­t­al Huba

Az 50 éves táncházmozgalom volt a Művészetek Völgye Folkudvar Szabadegyetem téma 2022-ben. A sorozat első beszélgetésén Lelkes Lajost és Stoller Antal Hubát kérdezte Sándor Ildikó Kapolcson, 2022. júliusában.

S.I. - Szép jó estét kívánok mindenkinek! Sándor Ildikó vagyok, a szabadegyetem egyik házigazdája. A szabadegyetem este héttől egy beszélgetés, és már néhány éve az egész tíznapos időszakot egy-egy témára fűzzük föl. Az idén az 50 éves táncház mozgalom, és a meghívott felkért beszélgetőtársaink is nagy idők tanúi. A táncházmozgalom forrásvidékéről beszélgetnek majd velünk. Lelkes Lajos és Stoller Antal Huba, a két mai beszélgetőtársam, köszönöm szépen, hogy elfogadtátok a meghívást. Mindjárt a részleteket is elmondom, hátha vannak olyan fiatalok, akik nem tudják, hogy kik vagytok, és hogy miért veletek kezdjük a beszélgetést, de ők ketten válogatták össze részint Korniss fotóit Székről. Ezeket ismerem, mert láttam korábban, illetve a második rész az nekem is meglepetés lesz. A legelső táncházaknak az archív fotóanyaga az, ami a második részben menni fog, úgyhogy azt is érdemes nézni, mert ezek egy része talán nem is közismert, nem is látható fotóanyag, és természetesen a beszélgetés végén egy kis időt hagyunk, hogyha kérdések, vagy a hallgatóság felől velünk megosztandó gondolatok vannak, arra is lesz lehetőség. Tehát Lajos és Huba, akik abban a minőségükben vannak itt, hogy a leges-leges-leges-legelső táncháznak stencilezett, mechanikus írógépen megírt szórólapján, még az antivilágban olyan minőségben szerepelnek, hogy első legény, és ebből volt kettő darab. Ők ketten ülnek itt. Én azt gondolom ebből és egyéb írott és szóbeli forrásokból, hogy ti tudjátok talán a legpontosabban elmondani, hogy ez az első táncház hogyan szerveződött, ez mi volt, amelynek azért a történetébe a későbbiekben is bevonódtatok mind a ketten.
Kezdem Hubával, mind a ketten a Bihariban táncoltatok eredendően.
S.A.H. – Eredendően nem, én a Bartók Együttes alapítója voltam, tíz évet táncoltam, majd átcsábítottak a barátaim a Bihariba Novák Tatához.
S.I. – Tehát akkor én innentől tudom, hogy a Bihari a közös barátságnak az alapja. Ezután Huba a Vasas vezetője, koreográfusa volt egy hosszú időn keresztül, majd pedig a néptáncosok szakmai házának lett a megalapító ötletgazda vezetője. Ez részben, legalábbis részben a most 20 éves Hagyományok Házának egyfajta elődjeként tekinthető, nem jogelőd, hanem szakmai elődként. Illetve nemcsak első legény, hanem a Magyar Művészeti Akadémia népművészeti tagozatának is tagja vagy. Lelkes Lajost pedig onnan lehet ismerni, hogy az a nagyon hasznos planétás könyvsorozat, amiben az én egyik nagy bibliám, a népi játékos Lázár Kati, aztán utána nagyon sok Martin munka hozzáférhetővé vált. A táncházas szakmának az ismeretterjesztés és a tudományosság határán lévő könyvek, neked, mint könyvkiadónak, aki egyébként a Mezőgazda Könyvkiadónak voltál a vezetője.
L.L. – Bonyolultabb.
S.I. – Akkor mondd el a bonyolultat!
L.L. – Én agrármérnök, kertészmérnök vagyok, és a szocializmusban, a Mezőgazdasági Kiadóban voltam szerkesztő-főszerkesztő igazgató, aztán rendszerváltozáskor megalapítottam a Mezőgazda Kiadót magánkiadóként, és annak egy társkiadója volt a Planétás Kiadó. Tehát én több mint ötven éve agrárkönyvkiadással foglalkozom. Kertészet, szőlészet, borászat, állattenyésztés, növénytermesztés, és a planétásban pedig a néphagyományokat jelentettük meg népzenét, néptáncot, kézműveseket, satöbbi, satöbbi. Tehát ízig-vérig szakkönyvkiadó vagyok 58 éve.
S.I. – És mellette egy időben te is szintén voltál a Corvin téren, az akkor talán Népművelési Intézetben. Ez volt akkor éppen a neve, és ott volt egy népművészeti főosztály, és ott a néptánccal foglalkozó szakember voltál.
L.L. – Igen.
S.I. – Kezdjük onnan, ahonnan. Szék 1967. Együtt voltatok először Széken?
L.L.  – Nem. Mi '71-ben voltunk, tehát Korniss Péter megelőzött bennünket, Novák Tata vitte őt oda.
S.I. – Kicsit meséljetek arról, hiszen a széki táncházi élményetek volt az, ami inspirált mind a kettőtöket a budapesti táncházak, az első táncházak megrendezésére, hogy az első utatok székre, mi az a legelső emlék, ami erről eszetekbe jut, és aztán utána, hogy milyen volt az ottani táncház, amiben ti talán táncoltatok is.
S.A.H – Az a helyzet, hogy '71-ben a Tatával együtt indultunk el Székre, és hát valamikor hajnalban érkeztünk meg először, és akkor már ott jött, mentünk be egy táncházba éjszaka, és a táncházban úgy volt, hogy békesség, kínálták a pálinkát, de először ők ittak belőle. Na, mi ezt aztán az első táncház megalakulásakor szintén folytattuk, illetve elkövettük, hogy a Lajos barátommal mi is kínáltunk, akkor kortyoltunk bele, és úgy adtuk oda, hogy nem mérgezünk meg senkit. Úgyhogy ez nagy élmény volt. Ez '71-ben volt. Ugye karácsony környékén voltunk Széken, utána meg elmentünk Jobbágytelkére is. A lényeg az, hogy utána meg hazajöttünk eszméletlen élményekkel, olyan eszméletlen élményekkel, amit aztán a biharisták, mi annak idején mindig mentünk locsolni, de mint öregek, egy idő után már azt csináltuk, hogy nem megyünk mi locsolni, hanem gyertek föl a várba a szüleim lakására, és akkor ott beszámoltunk arról, hogy mit láttunk Széken, és akkor határozódott el tulajdonképpen, hogy megcsináljuk az első perctől.

S.I. – Húsvéti Biharis összejövetel, otthoni összejövetel volt az, ahol az ötlet kipattant, egy korábbi téli élmény nyomán, ha jól értem.
L.L. - Azért előzményekről a számotokra. Ugye Novák Ferenc közismert nevén Tata, ő szamosújvári születésű. Az édesapja börtönigazgató volt, ezért a háborút követően menekülniük kellett Magyarországra. Így került Budapestre, és tulajdonképpen mikor visszament rokonlátogatásra, akkor a kolozsvári, meg Szabó Sanyi rokonok mondták, hogy hát tánccal foglalkozol, gyerekként Kolozsváron, a nem tudom piactéren, ahol a székiek táncolnak viccóra. Itt megismerkedett a székiekkel, és akkor gyalog, majd később teherautóval elment székre, és ezt a táncéletet felgyűjtötte, és az ELTE-n végzett diplomájában már szék táncéletét írta meg '58-ban. Első kör. A második kör, hogy a Bihariban mi akkor már felnőttek voltunk, és jó barátságban voltunk, és ott volt Korniss Péter is, akinek a felesége ott táncolt a Bihariban. Addig Korniss Péter még nem látott egy parasztembert sem, mert ő szintén Kolozsvárról menekült városi fényképész volt, és elvitte őt az őshazába Novák, '67-ben. És akkor ugye megdöbbenéssel tapasztalta Korniss ezt a száz évvel korábbi világot, aminek az élményeinek a hatására bennünket is elvitt tovább Ferenc, 71 karácsonyán, Folti Jolánnal, Hubával, jómagam, feleségeinkkel. És valami hihetetlen világba csöppentünk be, nem lehet elmondani száz évvel korábban. Én mindig azt mondom, hogy kimentünk az utcára, és mindenki viseletben volt. És úgy éreztem magam, mintha Hollywoodban lettem volna a filmgyárban. Közben nem, teljesen természetes volt számukra. A férfiakon már volt csizma nélküli csizmanadrág, de alapvetően mindenki be volt öltözve. Képzeljétek ezt el, nem volt villany. És akkor elvittek bennünket egy táncházba. Nem tudtuk, hogy mi az. Egy ócska vacak parasztház, igaz? Egy sáros utcába, a Kati néni táncházába, ahol akkor már rosszul mondom, akkor már volt villany, és meglepetésre nem öreg embereket láttunk táncolni, hiszen mi már akkor gyűjtöttünk a Martinék tanácsára. Én például Kartalt gyűjtöttem fel, de fiatalembereket, 18 éves, húsz éves süldő gyerekeket táncolni? Hát nem láttunk, csak öregeket láttunk. Kivittük az istálló elé, és János bácsi mutassa meg azt a lépést. Aztán lehajolt a János bácsi. Itt pedig fiatal gyerekek, valami hihetetlen volt ez a táncos élmény. Hazamentünk ugye bepálinkázva, hát nem tudtunk elaludni. Higgyétek el, ez egy olyan hihetetlen élmény volt, ami megismételhetetlen. Egyébként, ha a másik oldalról nézem, szörnyű világ volt. Egy konzervált világ. Gondoljátok el, hogy a lányok tizennégy éves korban, nyolcadikban nem vetkőztek le már a tornaórán. Majd látjátok, ahogy itten a tornaórában, hosszú szoknyában. Teljesen elmaradott szellemiségű falu volt, de ezáltal konzerváltak egy olyan kultúrát, ugye? Itt nem visszaemlékezésben láttuk a táncokat, és amit még talán mondani kell, hogy táncrend maradt meg. Ugye Magyarországon, amikor már gyűjtöttünk, ezek a táncrendek megkoptak. Például Szatmárban eltűnt a csendes, a lassú, a verbunk. Igaz, maradt a friss csárdás, meg a körcsárdás. Itt pedig 45-50 perces táncrendekkel találkoztunk, ami úgy ki volt találva egy táncos embernek a fizikumához, úgy van összerakva, hogy ez egy hihetetlen élmény volt, és beálltunk táncolni. Hát persze, egy perc alatt levettük a lábukról ezt a négyest, meg a csárdást, akkor már húszéves táncos múltunk volt, és valami hihetetlen élménnyel mentünk haza, hogy kitáncoltuk magunkat.

S.I. - Ti már addigra a Bihariban megismerkedtetek legalább koreográfia szinten a széki anyaggal?
L.L. - Székrő véletlenül a Novák Tata csinált a zalaegerszegi kamarára egy sűrű tempót, ebben én is benne voltam, de széki táncrendet, széki táncokat, nem is hallottunk róla. Ugye, hát a szűkebb körű zenészek tudták, hogy van széki gyűjtés az ötvenes évekből, de alapvetően a magyarországi színpadi néptánc mozgalomban szék táncai soha nem jelentek addig még meg. Széki muzsikája volt az Állami Együttesnek is, de táncai nem voltak. Tehát ez a Szék, tulajdonképpen a táncos szakma részére, annak neveztem magamat, hisz akkor én már 30 év fölött voltam, ismeretlen volt.
S.I. - Ezt úgy kell elképzelni, hogy odamentetek az első vagy a második alkalommal, és annyira vonzó volt ez a tánc, hogy ez így meghívott benneteket, hogy ezt muszáj kipróbálni?
L.L. - Nem, a házigazdáinkat bevitték a táncba.
S.I. - Ti üldögéltetek volna egyet.
L.L. - Persze, hát azt gondoltuk, hogy megyünk nézni, mint ahogy szoktuk. De hát megkaptuk a pálinkát, egyet-kettőt, hármat. És az én házigazdám Sallai Márton volt, aki az egyik legjobb táncosa volt később a falunak. Ugye, hát bevitt, és a Sára felesége megfogott, és bevitt. Na most, hát nem volt nehéz táncba vinni bennünket azért. Ez egy olyan táncos élmény volt, hogy azt nem lehet elmondani. Hiszen addig, aztán mindjárt átadom a szót Hubának addig elvileg mi táncosok Magyarországon a népi tánccsoportok, azok sportegyesületként működtek. Heti x mennyiségű próba, levetkőzni, gyakorolni, majd a színpadon eltáncolni. Olyan, hogy szórakozásként táncolunk, hát a rock and rollt táncoltuk szórakozásként.
S.A.H. - Igen, erről még egy pár szót, hogy 1964-ben, az Akácfa utca 32.-ben volt a Néptáncosok Klubja, ahol nagyszerű előadók adtak elő Martin Györgytől kezdve sokan, és ott már annyira felvirágzott bennünk az érdeklődés, már akik oda jártak, hát ott nem táncoltunk még néptáncot, de hogy ezt valahol el kell érni. És akkor ugye visszatérve '71-re elmentünk Székre, majd Jobbágytelkére, és akkor hazajöttünk, és mint említettem, a locsolás helyett megmutattuk a biharis lányoknak, hogy miket gyűjtöttünk, mármint hanganyagot, és akkor határozódott el gyakorlatilag, hogy megcsináljuk az első táncházat. Ahhoz, hogy ezt meg tudjuk csinálni, összehívtunk négy együttest. A Bartók, Vasas, Bihari, Építők, és én elmentem föl a Tinkához anyagokat nézni, és még mielőtt az első táncház megnyílt volna, körülbelül három-négy héten keresztül, vasárnaponként mindegyik együttesből küldtek oda embereket, és megtanítottuk őket.

S.I. - Erre mindenképpen vissza fogunk térni, de egy kicsit forgassuk vissza az idő kerekét oda, hogy van ez a húsvéti házi összejövetel, és ki az, aki mondja, hogy de figyeljetek, ebből kéne itt csinálni egy ilyen és ilyen dolgot? Ez hogy történt?
L.L. - Nagyon jó a kérdésed, mert el kell mondanom, hogy akkor mi már felnőttek voltunk. Tehát azért mi elvégeztünk egy magas szintű képzőt a Népköztársasági Intézetbe. Martinéktól, Pesováréktól, Szentpál Máriáéktól képzettek voltunk. Együtteseket vezettünk, én a Kertész Táncegyletet, gyűjtöttünk, táncíráshoz értők voltunk, és amikor ez az ötlet kipattant, hogy meg kellene próbálni ezt az élményt meghonosítani. Hiszen azt még előzményként elmondom, hogy szörnyű helyzetekben voltunk Nyugat-Európában, amikor lement a műsorunk a turnékon, akkor este, mikor buli volt, akkor azt mondták, hogy táncoljatok magyarok egyet. Na de hát mit?  Nem tudtunk mit táncolni! Hát akkor azt bemondtuk, hogy a Dobozi csárdásból, vagy a Tiszaháti verbunkból azt, vagy azt a négy percet táncoljuk.
S.A.H. - Egy-egy koreográfia részt táncoljunk.
L.L. - Hát a Sebő is ezt mondta el, hogy ő is egy táborban, mondták a külföldi hallgatók, hogy hát énekeljetek már egyet.
S.I. - Nem tudtak a tábortűznél énekelni.
L.L.- Gondoljátok el, hogy 20 év táncolás után nem tudtunk imprózni. Ez ma hihetetlen. Nem tudtunk egy ugróst, hanem akkor a koreográfiát civilben eltáncoltuk. És akkor jött ez az ötlet. Itt a Foltin Jolit kell azért kiemelnem, hogy hogy lehetne meghonosítani? Ezt a szót azért mondom, mert akkor már nagyon tudatosak voltunk. Utólag minden szebben néz ki számomra, de tudatosak voltunk. Először is eldöntöttük a sikertelen néptáncos klub után, hogy nem megyünk táncegyüttesnek a próbatermébe. Nem megyünk.Ez a klub megbukott, mert a táncosokat nem érdekelte a néptánchagyomány. Hát a rock and roll érdekelte, meg a sör a buliban.
S.I. - Avval lehetett jól bulizni.
L.L.- Hát persze. Miért mentek volna hallgatni a Martint? Miért? Tehát ez megbukott. Tudatosak voltunk, tehát nem akartunk próbaterembe menni, akkor helyet kell keresni. Nem akartunk kultúrházba menni, mert nem akartuk, hogy beleszóljon valaki. Ugye azért akkor a '70-es években még erős volt a befolyása a kiválogatása a kulturális igazgatóknak, mindennek. Iitthon és büfés szakon végzettek voltak, tehát mi féltünk tőle. Keresni kellett helyet. Akkor jött az én ötletem, könyves voltam, hogy van itt egy könyvklub, marha jó helyen, az Oktogonon, ez a könyvklub. Én ott csináltam író-olvasó találkozókat. Elmentem az igazgató elvtárshoz, örült neki, hogy van program. Mi lesz a program? Mondtuk, hogy széki tánc. Ki lesz a zenekar? Semmi. Á, rendben van. De engedélyt kell kérni, mert akkor még gyülekezési tilalom volt. A másik gond volt az, hogy hát mit fogunk táncolni. Hát ugye a Huba marhára erőlködött, hogy nem nyúlunk hozzá a széki rendhez. Mert a koreográfiákban az volt a szokás, hogy egy gyűjtés alapján hozzányúltak, megalkották az új művet, és akkor eltáncolták a fiúk. Nem nyúlunk hozzá. Eredeti hosszakat. Így betanította a négy együttest, tehát nem ismerték a székit. A legnagyobb probléma a zene volt. Mert az együtteseknél vagy cigányzenészek voltak, vagy rajkók, vagy szimfonikus zenészek. Hogy lehetne ezt a székit? Ezek nem tudnak székit játszani. Hogy lehetne? És akkor ugye a Joli mondta, hogy ő látta Halmost, Sebőt a Röpülj pávába. Én meg tudtam, hogy a Bartók Együttesben már muzsikálnak, azért itt jól áll a legényes, és a Joli megszerezte őket zenésznek. Tehát utólag azt kell mondanom, hogy nagyon tudatosak voltunk, hogy jó helyen, új helyen, eredeti renddel és sajátos zenével. És ezen döntésünk alapján indult el a Könyvklubba, ahol végiggondoltuk. Egy dolog nagyon fontos, hogy akkor, mivel gyülekezési tilalom volt, ez nem lehetett csak zártkörű rendezvény, mert ez nem egy nyilvános kultúrház volt. Ugye ezt ma kicsit hibának róják föl, hogy miért voltunk ilyenek, hogy zártkörű. Hát örültünk, hogy kaptunk ingyen egy jó helyet.
S.I. - Ehhez ismernie kell a kor levegőjét.
L.L.- És akkor el kellett mennem a rendőrségre és engedélyt kérni. Érdekességként a harmadik táncház az október 23-ára esett. Ugye az egy tiltott valami volt. Csoóri Sándorék nem is jöttek el. Azt mondták, hogy ebből baj lesz. Én meg kihoztam egy rendőrt az ajtóba. És akkor természetesen ott állt a négy együttesből mindenki, és csak azt engedtük be, aki táncos volt. Ennyit a zártkörűségről és az átgondoltságról. Utólag azt gondolom, hogy ez, hogy nem nyúltunk hozzá, hogy egy az egyben hoztuk, ez volt a legnagyobb ötlet.
S.I. - Éppen erről szeretném Hubát kérdezni. Miért volt ez neked annyira fontos, hogy érintetlen formában, ma azt mondjuk, hogy autentikusan kerüljön felhasználásra, újrahasznosításra, a széki táncanyag ezekben a táncházakban. Miért tartottad ennyire fontosnak?
S.A.H. - Azért, mert a Martin mestertől is ugye ezt tanultuk, tulajdonképpen tőle kértem olyan hanganyagokat, amire előtte való három-négy héten keresztül tanítottam az Akácfa utcában a kivezényelt vagy kiküldött négy együttesből való embereket. És hát ez nagyon nagy szerencse is volt végül is, hogy ez a hanganyag megvolt nekem, mert ez majd az első táncháznak a drámaiságát majd igazolja, hogy de jó, hogy megvolt a hanganyag is.
S.I. - És akkor négy héten át vasárnap délelőttönként hány embert tanítottál?
S.A.H.- Hát olyan együttesenként két-három párt.
S.I. - Akkor ők visszamentek és betanították, ilyen lépcsőben ment a tudásátadás. És te ott már improvizálva tanítottad a táncanyagot?
S.A.H.- Hát igen, úgy, ahogy kellett, meg ahogy tudtam én már improvizálni akkor, de valóban az eredetiséghez hasonlóan próbáltam tanítani.
L.L. - Azért nem volt ez nehéz, ha leszámítom a sűrűt és a ritka tempót, akkor ezek nem nehezek. Tehát azért egy csárdás, egy lassú, egy négyes, egy polka, egy hét lépés nem nehéz. Tehát főleg táncosoknak. Tehát ezek azért olyanok jöttek össze a négy együttesből, akik, hogy így mondjam, professzionális táncosok voltak, nem hivatásosak, de a tudásuk professzionális volt. Tehát ez nem volt nehéz táncanyag. Ebben a sűrű és a ritka volt a nehéz, ugye az, amit az elsőkben nem is csináltunk szinte meg, mert ezt nem tudtuk már betanítani, csak épp mutattunk valamit belőle. Tehát nem volt, és ezért lett a széki táncrend ilyen népszerű a világban, mert hát azért egy este meg lehet tanulni.
S.I. - Megvan a helyszín, az Írók Boltjának az a hátsó terme. Megvan az előkészítés néhány héten keresztül, megtanulják annyira az anyagot az emberek, hogy utána táncolni lehessen. Már megvannak a Sebőék is, akik felkészülnek arra, hogy muzsikáljanak. Hogy adtátok ezt hírül? Facebook nélkül el tudjuk ezt képzelni?
L.L.- Most jön a lehetetlen helyzet, ami történelmi szituáció. Gondoljátok el, hogy nem volt Magyarországon olyan iskola, olyan gyár, ahol ne lett volna népi tánc. Már mindenkinek a könyökén jött ki a népi tánc. Gondoljátok, hogy a fesztiválokat akkor már Szolnokon, Zalaegerszegen már nem nézte a közönség. Mert annyira túladagolták, mert mind őt. Ha megnyílt egy wc a pusztában, akkor népi tánccsoport biztos, hogy fellépett. Tehát tulajdonképpen túl volt adagolva a néptánc. Na most mi nem gondoltuk azt, hogy van egy olyan civil értelmiség Budapesten, aki szeretne táncolni, de nem akar bemenni egy együttesbe, nem akar levetkőzni, nem akar kötelezően gyakorolni, nem akarja magát elkötelezni. Ki gondolta, hogy ez a túladagolt néptáncos világban van még egy réteg, akit nagyon érdekel a néptánc, de hát nem tudja megtalálni a helyét, mert nem akar együttesbe menni. És ez volt az a fordulópont, amire nem számítottunk. Ugye kiderült, hogy ott ácsorogtak ezek a budapesti értelmiségi egyetemisták, akik akkor már hordták a bujkát, meg már hordták a tarisznyát, meg a bicskát. Kihallatszott, és az ablakon be akartak jönni. Nem engedtük be őket. És kiderült, hogy van egy nagy, ugye hát azért ez a belváros azért ez az egyetemi körzet, és ez az értelmiség akkor már megvolt, és ennek ugye híre ment, és ezt nagyon helyesen fölismerte a Sebő Feri, ő egy zseniális ember, aki azt mondta, hogy ki kell nyitni. Én például nem akartam amatőröket tanítani. És ez volt a fordulópont, mert akkor kiderült, hogy nem itt néptáncegyütteseknek van az érdeklődésük, hanem van egy olyan réteg, akit ez baromira érdekel.
S.I. - Engem ez az első három-négy zárt alkalom nagyon érdekel. Fotókat azért lehet erről látni és ismerni. Szóval, hogy ez ilyen szájreklám útján az együttesekben terjedt, és akkor csak azok mentek oda, vagy máshonnan is?
L.L. - Valószínűleg azért, mert az együttesekben is rengeteg egyetemista volt. Tehát azért ugye itt közösségek voltak. Ugye például én egy egyetemi együttest vezettem, a Kertész Táncegyletben, ahol nemcsak kertészhallgatók, hanem orvosok voltak, bölcsészek voltak, műszakisták voltak. Tehát azért az együttesekben volt egy értelmiségi réteg, és ez a baráti kör ezt megtudta, nem tudom, hogy történt. De megtörtént, amire mi egyáltalán nem számítottunk.
S.I. - Hányan voltak az első alkalmak? Körülbelül?
L.L. - 150-en.
S.A.H. - Igen, de amit még hozzátennék, hogy volt annyi bölcsességünk a Lajossal, hogy írják alá, akinek van kedve, írja alá, hogy ott volt.
S. I.- Van egy jelenléti ív az első alkalommal?
L.L. - Első, második, harmadikról is. Az fönn is van.

S.I. - És hogy kell elképzelni, hogy bementek az emberek, felhangzott a zene, és elkezdtek táncolni, vagy volt valami beszéd, vagy hogy volt az eleje?
L.L. - Fölállította a Huba a csapatot. Mint egy tánc és illemtanár.
S.I. - Hadd tudjuk meg!
S.A.H. - Említettem, hogy a Lajossal köszöntöttük a bejövőket, mint Széken.
S.I. - Piros pántlikával átkötött üveg. Ezt az összes írott forrás és a szóbeli források megerősítik, hogy ez a széki példa nagyon erősen átment.
S.A.H. - Igen, és aztán mindenki ment valahova, hogy megvárjuk az ünnepélyes nyitást. Ugye az ünnepélyes nyitás, az úgy történt, hogy a Kornissnak van ez a fotója, ez a nagyon ismert fotó, amire rá volt téve egy lepel, ugye, és hát akkor úgy kell ezt csinálni, mint egy múzeumban, hogy meg kell nyitni az első táncházat, és hát ennek is van egy óriási története. Ugye, hogy a Lajos, meg én voltunk az első legények, és akkor voltak másodlegények, az Erdélyi Jocó, meg a Beliczai. Na, lényeg az, hogy az Erdélyi Jocónak feladata volt, hogy fönn a galériáról szaladjon le, és egy ilyen nagy izé, nyissa meg, rántsa le a leplet. Igen ám, csak a Halmos odatette a lépcsőre a hegedűjét, és akkor.
S.I. - Ekkor jött a dráma, amire már utaltál.
S.A.H. - Igen, igen, igen. Ekkor jött a dráma, Jocó le, belelép a hegedűbe, és hát olyan csend lett, hogy én is elborzongtam, és csak annyit tudtam mondani, hogy gyerekek, meg van nyitva az első táncház. De kellett hozzá ugye, akkor hang. És hát ez szerencse, hogy a Martintól kaptam géphangot, és azzal kezdtük el. Aztán jött majd talán a Falvai fiának a hegedűjét kapta meg a Halmos Béla, hát azt nem tudom pontosan, de én úgy emlékszem, hogy gyorsan elszaladtak egy hegedűért, és ez pont a Falvai fiának a hegedűje volt.

S.I. - Utaltál is rá, hogy te azon az oldalon voltál Lajos, amelyik inkább ne nyissuk ki a táncházat. Milyen érveid, milyen indokaid voltak ezeknek?
L.L. - Nem volt ez, ez el van túlozva.
S.I. - Na, akkor halljuk meg!
L.L. - Mi úgy gondoltuk, hogy mi egy táncosoknak csinálunk egy klubot. Ugye, egy klub miért ne lehetne? Hát, ahogy borászként is borász klub is van, hát a táncosoknak csinálunk egy klubot. Ebben semmi rendkívüli nem volt. Mi erre nem gondoltunk, hogy van egy ilyen érdeklődés, és amikor a Sebő Feriék észrevették, hogy van, akkor nem volt, el van ez túlozva. És akkor nagyon helyesen, akkor mi meg mi is eljöttünk a könyvklubból, és akkor a Vízöntő zenekarral csináltuk a Metro Klubba. Tovább folytattuk, de elhalt a mienk. Miért halt el? Azért, mert a Bartók Együttesben volt egy olyan módszer Tímár Sándor által, amivel a nagyközönség megtanítható. Tehát ő találta ki, hogy az anyanyelv szintén van a szó, az egyszerű mondat, az összetett mondat, a folyamatos beszéd. És ezt összerakta a táncokból. És egy ugrósban meg lehet tanulni két motívumot fél óra alatt, az már egy egyszerű mondat. Három motívummal már egy bővített mondat. Ez a Tímár Sándor módszere, és ezt a Bartók táncosok tudták. Mi ezt nem tudtuk, Biharisok, meg Építősök. 
S.I. - A Tímár ezt már a táncházak indulása előtt alkalmazták?
L.L. - Igen. Én a Bartók Együttesben részt vettem a Tímár Sándor változásánál. Tímár Sándor megcsinálta életében '67-ben az első olyan művet, amit kezdődik a joc, tehát kezdődik a tánc, méhkeréki táncokból, ahol nem a koreográfiát tanultuk meg, hanem a próbán először kigyakoroltuk az eredeti táncokat, és mikor ez már a lábunkban volt, akkor csinálta meg a koreográfiát. Ez a módszer addig ismeretlen volt. Ez a Tímár módszer, ez a táncház módszer.
S.I. - Tehát '66-'67-ben ő már improvizatív és eredeti táncanyag volt.

S.I. - Ahhoz képest, amilyennek megálmodtátok a legelső táncházat, ahhoz képest ti milyennek látjátok most? 
S.A.H. - Hát, bevallom őszintén, nem sokat járok olyan helyre, hogy ezt lássam, de én úgy tudom, hogy tovább létezik. Tehát, ha lehet, akkor területenként is csinálják. És ami a nagyszerű, szerintem az egész országban elterjedt. Tehát mint korábban Budapesten, és a Budapesthez kötődtek ezek a dolgok, elterjedt az országban, és folytatják az együttesek, leginkább az amatőr együttesek, ugye különböző fesztiválokat csinálva, és akkor közben táncház is legyen.
L.L. - Hát legyen világos, hogy azt se tudtuk, hogy a második lesz. Tehát azt se tudtuk, hát egy kísérlet volt. Ez az életnek a nagy izgalma, a magyar nagyon érdekessége, hogy mit hoz a jövő, hogy miből születnek, míg hát így vannak történelmi pillanatok. Azt gondolom, ez egy történelmi pillanat volt, tényleg nem tudtuk, hogy lesz második, tényleg nem tudtuk, hogy lesz harmadik, és aztán az, hogy egy világmozgalom lett, azt persze nem hittük. Azt még azért megjegyzem, hogy Magyarországon a táncszakma, a néptánc szakma fantasztikus, hogy mit tud. Hát látjátok a Röpülj Pávákat, hogy tizenéves gyerekek, mint az ördögök úgy táncolnak, eredeti táncokat. Tehát ez egy nagyon fontos dolog, hogy egy olyan kultúrában nőnek fel, olyan zenei ének és tánc kultúrában nőnek fel, ami az én korosztályomnak elképzelhetetlen volt. Én 18 éves koromig egy kétlépéses csárdást nem láttam, csak, amikor Pestre kerültem az egyetemre, akkor botlottam bele a népi táncba. Tehát tulajdonképpen felnőttként se tudtunk semmit erről. Ma pedig ez egy olyan kultúra, és legyünk büszkék, hogy világkultúra lett ebből a dologból. Tehát én mindent nézek, és a zenészeket is hallgatom, megnézem, hihetetlen tánctudást. Hát valamiben Magyarországon, ami magyarokkal megcsináltuk a legjobb Mercédeszt. Nincs mese.

A teljes beszélgetést is szeretettel ajánljuk: