Búcsú Lengyel László „Türei”-től
Ezt a szép keservest, sok másikkal együtt Lacitól tanultam. Nem gondoltam volna, hogy nekem kell felidéznem a temetésén. Kedvenc énekeivel búcsúztatjuk, s befele síró, kopogó szavakkal.
Mikor itt volt közöttünk, nem kellett sokat beszélni, ha énekelni lehetett. Ilyen barát volt. Kevés szó, sok tett, és ha szükségünk volt rá: segítség, bármiben, bármikor. Ha évekig nem találkoztunk, akkor is.
Számára a tett, a jól elvégzett munka volt a fontos, hogy mindaz, ami lelkünk közepébe költözött, a hagyományos paraszti kultúra éltetése, ne tűnjön el nyomtalanul a viharos évtizedekben, melyek számunkra adattak. Összekötött bennünket a közösen megélt ezer kaland, kínlódás vagy öröm.
És ha volt rá alkalom: kevés beszéd, de sok-sok hajnalba nyúló, szép kalotaszegi ének. Az ő énekei is. Hozta magával, gyűjtögette, ahogy Kallós Zoli bácsitól tanulta.
Nem magának. Nekünk is.
Az énekei most már elválnak tőle. Ő elment közülünk, de a nóták itt maradtak. Itt hajladoznak felettünk, mint őszi szép időben a füst. Beköltöztek éneklő szájunkba, zenélő kezünkbe, a lelkünkbe kitörölhetetlenül. Rajtunk áll, hogy megmaradnak-e most, hogy annyi jó ember után ő is itt hagyott bennünket.
És ameddig énekeljük őket, Lengyel László „Türei” is itt marad köztünk. Erősít, bíztat, hogy soha ne hagyjuk abba. Hogy éltessük mi is, ahogy Ő is az egész élete és a nótái által azt, amit ránk bíztak az öregek. Az idők végezetéig.
Kelemen László
(Elhangzott a türei református templomban, 2023. április elsején)
