2023. évi zsűrin­aptár

A Hagyományok Háza zsűrizési naptára a népi kézműveseknek segít abban, hogy megtalálják, 2023-ban mikor tudják a hozzájuk legközelebbi helyen bemutatni alkotásaikat az adott szakág elismert szakembereinek.

Kiknek szól ez a naptár?

Zsűrizéseinken az egyetlen szempont a beadott alkotás minősége, színvonala, így végzettségtől és kortól függetlenül minden jó kézügyességgel rendelkező, egy szakágban már jártasságot szerzett alkotó ember zsűriztetheti alkotásait. Eddigi legfiatalabb pályázónk 16 éves volt, a legidősebb pedig 90 felett járt, mikor jelentkezett. A zsűrizéshez semmilyen végzettséget igazoló irat nem szükséges.

Milyen tárgyakat várunk a zsűrizésre?

A magyar népművészeten alapuló anyagokkal és technikákkal készült, a mai éleben is használható tárgyakat várunk hagyományos vagy újragondolt formában. Tárgyakat a népi kézművesség nagyjából bármely területéről lehet beadni. Jelenleg negyvennégy szakágban bírálunk el alkotásokat.

Miért érdemes zsűriztetni?

A zsűrizések alkalmával az írásbeli értékelésen túl szakmai konzultációra is lehetőség van, a zsűritagok tehát szakami véleményükkel segítik a jelentkezőket a fejlődésben.

A zsűrizett terméket Áfa-mentességet élvezhetnek.

A zsűrizés alkalmával készült jegyzőkönyv olyan hivatalos dokumentum, amely bizonyítja, hogy az adott tárgy az alkotó ötlete alapján készült saját alkotás.

A zsűrizett termékekre Páva védjegy váltható. A Páva védjegy a vásárlóknak garanciát jelent a magyar népművészeten alapuló minőségi termékekre.

Megfelelő számú zsűrizett tárgy után kérvényezni lehet a népi iparművész címet.

Ki a zsűri?

A Hagyományok Háza által felkért elméleti és gyakorlati szakemberekből áll az 3-7 tagú zsűri. A zsűritagok kiválasztásánál fontos szempont, hogy az adott mesternek milyen a szakmai elismertsége, milyen címei vannak, mennyire rendelkezik tanító készséggel, a zsűri összeállításánál pedig mindig szem előtt tartjuk, hogy többségben legyenek a gyakorló alkotók.

 

***

Kedves Érdeklődők!

Kérjük, mielőtt ügyfélfogadási időben betérne hozzánk, telefonon előzetesen egyeztessen
Molnár Fannival a + 36 30 570 6509 telefonszámon!
Megértésüket köszönjük!

***

Tájékoztatjuk Önöket, 2023-tól kizárólag elektronikus úton lehet a kérelmeket leadni!

***

 

Zsűrizés

helyszíne

Zsűrizés

napja

Jelentkezési

határidő

Tárgyak

leadási határideje

Szakágak

Budapest

Hagyományok Háza

2023.

02.22.

2023.

01.31.

2022.

02.15.

viseletkészítő; hímző; szövő; csipkekészítő; népviseletibaba-készítő; kékfestő, szűrkészítő; szűrrátét-készítő; paszománykészítő és gombkötő; népijáték-készítő (alapanyag: textil)

Budapest

Hagyományok Háza

2023.

03.01.

2023.

02.15.

2023.

02.22.

népiékszer-készítő: gyöngy, fém, lószőr, egyéb alapanyagok
Erdély, Csíkszereda

2023.

03.23.

2023.

02.24.

Kérjük, érdeklődjön a

helyi szervezetnél!

bármely szakág

Budapest

Hagyományok Háza

2023.

04.05.

2023.

03.07.

2023.

03.29.

hímestojás-készítő; mézeskalács-készítő; kosárfonó, fonottbútor-készítő, szalmafonó, csuhéfonó, gyékényfonó; népijáték-készítő (alapanyag: vessző, gyékény, csuhé, nád, szalma, sás, káka)
Berettyóújfalu

2023.

04.12.

2023.

03.13.

Kérjük, érdeklődjön a

helyi szervezetnél!

bármely szakág

Budapest

Hagyományok Háza

2023.

04.26.

2023.

03.27.

2023.

04.19.

faragó (alapanyag: fa, csont, szaru); fazekas, cserépkályha- és kemencekészítő; késes, kovács, rézműves; népiékszer-készítő (alapanyag: fém, fa, csont, szaru); népihangszer-készírő; festettbúror-készítő; népijáték-készítő (alapanyag: fa, fém)
Miskolc

2023.

05.10.

2023.

04.10.

Kérjük, érdeklődjön a

helyi szervezetnél!

bármely szakág
Győr

2023.

05.25.

2023.

04.25.

Kérjük, érdeklődjön a

helyi szervezetnél!

bármely szakág

Székesfehérvár
Tűzzel-vassal

fesztivál

2023.

06.24.

2023.

05.23.

Kérjük, érdeklődjön a

helyi szervezetnél!

késes, kovács, rézműves; fazekas, cserépkályha- és kemencekészítő; szövő; népiékszer-készítő (alapanyag: fém)

Országos

Fazekaspályázat,

Budapest

2023.

06.22.

2023.

06.14.

Pályázati kiírás

fazekas
Heves
XXIII. Országos Szőttespályázat

2023.

09.05.

2023.

08.22.

2023.

08.22.

szövő

(Kérjük, olvassa el a

pályázati kiírást is.)

Zalaegerszeg

2023.

09.21.

ELMARAD

2023.

08.25.

Kérjük, érdeklődjön a

helyi szervezetnél!

bármely szakág

Budapest

Hagyományok Háza

2023.

09.27.

ELMARAD

2023.

08.30.

2023.

09.20.

bőrműves; szíjgyártó- nyerges; papucskészítő; szűcs; nemezkészítő
Veszprém

2023.

10.05.

2023.

09.07.

Kérjük, érdeklődjön a

helyi szervezetnél!

bármely szakág

Budapest

Hagyományok Háza

2023.

10.11.

ELMARAD

2023.

09.11.

2023.

10.04.

faragó (alapanyag: fa, csont, szaru); népihangszer-készítő; festettbútor-készítő; népijáték-készítő (alapanyag: fa)
Zenta

2023.

10.19.

2023.

09.21.

 

Kérjük, érdeklődjön a

helyi szervezetnél!

bármely szakág
Szekszárd

2023.

10.27.

2023.

09.27.

Kérjük, érdeklődjön a

helyi szervezetnél!

bármely szakág
Dinnyés

2023.

11.07.

2023.

10.09.

Kérjük, érdeklődjön a

helyi szervezetnél!

bármely szakág
Békéscsaba

2023.

11.14.

2023.

10.11.

Kérjük, érdeklődjön a

helyi szervezetnél!

bármely szakág

Debrecen

2023.

11.24.

ELMARAD

2023.

10.22.

Kérjük, érdeklődjön a

helyi szervezetnél!

bármely szakág

 

Zöld színnel a vidéki zsűrizési helyszíneket jelöltük, kékkel az országos pályázatokat.

A változtatás jogát fenntartjuk.

 

További információ

Hagyományok Háza
1011 Budapest, Corvin tér 8.
Postacím: 1251 Budapest, Pf. 23.
nepiiparmuveszet@hagyomanyokhaza.hu

 

 Csákányi Zoltán - szakmai munkatárs
(+ 36 30) 570 5198

Czulák Dóra - szakadminisztrátor
(+36 30) 238 5536

Molnár Fanni - kulturális szervező
(+36 30) 570 6509

Interested in other programmes?

Subscribe to our newsletter and be the first to hear about our events and training.