Türe, 2002.01.03.

Táncos film ajánlóink sorában most egy 2002-ben Türében felvett különlegességet ajánlunk Varga Sándor gyűjteményéből. Az itt táncoló falusiakat archívumunkban csak ezen az egy felvételen láthatjátok, holott például Szabó János sajátos, kiforrott legényese igazán megérdemli a figyelmet! Tánca izgalmas dinamikát kap attól is, hogy milyen nagy hangsúlyt fektet az „esztámra” eső mozdulatokra. Bekezdőjében, néha a zenei egynél csak áll, majd hirtelen lent-hangsúllyal indítja a pontot. Ez a különleges kitáncolása a zenének, érdekes feszültséget és annak feloldását hozza.

A csárdást táncos párjával – Bakos Erzsébettel – mögé dobásos irányváltásokkal, vezetgetésekkel, többféle tartásban való páros forgással és kar alatt forgatással járják. A szaporát egy szép, és megint csak izgalmas ritmikájú csapássorral fűszerezi János bácsi. Egy másik pár, Gergely István és László Ilona pedig zárt, közeli tartással, régiesen, egyszerűségében is harmonikusan táncolnak. A gyűjtés érdekessége még, hogy a román forgatóst két magyar pár is gyönyörű tisztán és gazdagon táncolja. Láthatjuk még Deritei Ferenc „Palkót” is táncolni néhány percre, akit érdemes archívumunkban, mint énekest is kikeresni, hogy Kalotaszeg talán egyik legszebb hajnaliját meghallgassuk.

A gyűjtésen a zenei kíséretet a fiatal László Csongor és bandája szolgáltatja.

Tovább a felvételre

 

Még több gyűjtésajánló

Interested in other programmes?

Subscribe to our newsletter and be the first to hear about our events and training.