Érzékenyítő gyakor­lati foglalkozás és kon­fer­en­cia a szövés­ről kézműveseknek és iparművészeknek

Szakmai beszámoló

 

A Nemzeti Tehetség Programon belül a Hagyományok Háza Népi Iparművészeti Osztályának lehetősége nyílt Hevesen 2020. október 2-4. között megvalósítani egy olyan programot, amely nagyon „frissítő”, jó hangulatú kísérletekre adott lehetőséget, amelyek hatással voltak a résztvevők és a nézők gondolkodására, a tudatos tervezésben való elindulásra. Ennek hatására, kialakultak olyan ismeretségek, virágzó együttműködéseket hoznak.

NTP ékszer

A program célja volt, hogy a különböző társadalmi, kulturális és generációs rétegekből érkező tehetséges szövőket érzékenyítsük egymás iránt, és az elméleti és gyakorlati alkotómunka során közös hangot találva szakmai kapcsolataikat bővítsék. Emellett a kézműves szakmában dolgozók látóterét és nyitottságát növeljük.

A fiataloknak szóló „Érzékenyítő gyakorlati foglalkozás kézműveseknek és iparművészeknek szövés témában és konferencián való részvétel” című program során kapcsolódtunk a XXII. Országos Szőttespályázat és Kiállítás című rendezvényhez, amelyen az ország minden részéből, sőt határon túlról is érkeztek a magyar népi szövés területén napjaink alkotó legfontosabb szaktekintélyei Hevesre.

ntp szövő

Így csoportszervezés szempontjából két részre osztottuk a programot. Az egyik részében zárt közösségben dolgoztak a meghívott alkotók, a második típusban pedig részt vettek a konferencia előadásain a többi érdeklődővel közösen.

A programra meghívottakat két célcsoportból válogattuk: kézművesek és iparművészek. A kézműves fiatalok az ország minden részéről érkeztek. Általában középszintű és OKJ-s végzettségűek szakmájukban, mivel ma Magyarországon nem lehet népi kézműves képzést végezni felsőfokú intézményben. Azokból a fiatalokból válogattunk a work shopra, akik országos versenyeken eredményeket értek el, esetleg jelentős közművelődési tevékenységet folytatnak és kapcsolatban állnak intézményünkkel például zsűriztetik alkotásaikat vagy részt vettek kísérleti projektjeinken (pl.: Párhuzamok), esetleg szövés területén valamilyen szakmai címmel rendelkeznek. (Népi Iparművész, Népművészet Ifjú Mestere, Junior Príma díj stb.)

ntp szövő

Az iparművész fiatalok kiválasztását első sorban a MOME-val zajló együttműködésünkre alapoztuk. A Textil tanszékről hívtunk meg hallgatókat. De válogattnk korábbi kísérleti programjainkon részt vett iparművészek köréből is: Párhuzamok, Bőr-hímző workshop stb.

A 10 résztvevő többsége kézműves volt és kisebb számban vettek részt iparművészek a programban.

Életkor tekintetében túlnyomó részt 20 év feletti alkotókat hívtunk meg 30 évig bezárólag, hiszen a tárgyalkotás sajátossága az, hogy a tehetség még tizenéves korban nehezebben mutatkozik meg, hiszen a magas szintű technikai tudás elsajátításához évek tapasztalata szükséges.

Terveztünk egy ráhangolódó, csoportépítő módszereket alkalmazó ismerkedős részt, ahol egymás tevékenységébe kaphattak betekintést a fiatalok. Ez egy nagyon fontos rész volt, hiszen különböző társadalmi és kulturális rétegből érkeztek a csoport tagjai. A csoportfoglalkozás kiemelt témája a szövés volt, ezért ezt egy gondolatébresztő elméleti rész követte szövés témakörben. Majd egy kísérleti részben bonthatták ki kreatív ötleteiket gyakorlati formában a résztvevők.

ntp szövő

A szövés témájú konferencián való részvételt abból a célból terveztük, hogy lehetőségük nyíljon a szakma nagyjaival kapcsolatot kialakítani a fiataloknak kötetlen módon, amely később előrejutásuk érdekében meghatározó lehet. A generációs határok is halványodtak a közös szakmával való foglalkozás során.

A pályázat célkitűzésében megfogalmazott tehetséggondozás olyan formában valósult meg, hogy a csoport tagjainak alkalma nyílt választott szakmájuk területén egy országos szakmai eseményen részt venni, amelyre vélhetően önerőből nehezebben jutnának el. A csoportfoglalkozások pedig inkubátor helyzetet biztosítottak számukra annak érdekében, hogy a generációs, társadalmi és kulturális különbségekből fakadó nehézségeket leküzdjék.

A komplex fejlesztés tehát a csoportmunka és a konferencián való részvétel segítségéével valósult meg.

ntp szövő

A szövő workshop közreműködői: Landgráf Katalin szövő iparművész rendszeresen zsűritag a népi iparművészeti zsűrizéseken, egyben a XXII. Országos Szőttespályázat és Kiállítás című rendezvényhez kapcsolódó konferencia szakmai fővédnöke. Dr. Révész Eszter a MOME Textil Tanszék oktatója, műtéte miatt nem tudott részt venni a programon, helyette Lőrincz Etel zsűritag, szövő szakoktató, textilművész vett részt a munkában. Kölcseyné Balázs Mária tréner volt a program közösségfejlesztő részének vezetője. A Hagyományok Háza két munkatársa, Farkas Réka és Illés Vanda közreműködik még a programban.

A programban nagy segítségünkre volt a Hevesi Háziipari Szövetkezet és a Csillagvirág Népművészeti Egyesület szakmai tudásával és eszközparkjával.

A szakmai munkában résztvevő fiatalok visszajelzései alapján nagyon eredményes volt a rendezvény, mert elindult a kommunikáció a különböző társadalmi-kulturális és generációs rétegek között a közös szakma mentén, és a fiatalok szívesen visszajönnének a soron következő konferenciára is. Várjuk őket szeretettel!

 

Beszámolót írta: Illés Vanda projektfelelős osztályvezető

Interested in other programmes?

Subscribe to our newsletter and be the first to hear about our events and training.