Az elmúlt hétvégén igen nagy létszámmal – 25 fővel – elkezdődött a Hagyományok Háza által akkreditált népmesetanfolyam, amit már nagy izgalommal vártam. Egyrészt azért, mert a hosszú pandémiás helyzet szinte teljesen elzárt attól a tevékenységtől, amit közel negyven éve nagy szeretettel végzek – élőzenés néptáncfoglalkozásokat tartok óvodákban, iskolákban, nyári táborokban –, másrészt a volt munkahelyemre tértem vissza egy teljesen más minőségben – néptáncos szakelőadó helyett most tanfolyami hallgatóként.
Arra számítottam, hogy hétvégi tanfolyam lévén igen koncentrált lesz az anyagátadás, hiszen magam is számos képzésen tanítottam hasonló keretek között. De hallgatóként talán még nehezebb volt befogadni mindazt, amivel a lelkiismeretes, gyakorlott oktatók megkínáltak az első alkalmon. Ahhoz azonban, hogy a magyar népmesét megfelelő megközelítésben tudjuk vizsgálni, érteni, értelmezni, mindenképpen szükséges volt, hogy óriási mennyiségű elmélettel (amely előzőleg azért átment a lényegkiemelés szűrőjén) induljon el már ez első nap.
Amit a legjobban, mégis kicsit félve vártunk talán mindannyian, az a gyakorlat, az élőszavas mesemondás volt. Félve, hiszen ez egy megmérettetés mind az oktatók, mind a hallgatótársak előtt úgy, hogy sokan még csak ösztönösen próbálgatjuk szárnyainkat a mese világában. Ez nagyfokú bizalmat kíván a tanfolyami résztvevők részéről, illetve hihetetlen bátorságot az egyéntől, hogy saját gátlásait leküzdve, önmagát felvállalva, képes legyen megnyílni a többiek előtt egy mese vagy történet előadásában. Amely előadást természetesen az értékelés követ, a kritika. De fontos kiemelni, hogy ez építő kritika, amely a fejlődésünket szolgálja. Éppen ezért jelentkeztünk a tanfolyamra.
Kétgyerekes családanyaként, óvodapedagógusként, néptáncoktatóként, nyári táborok művészeti vezetőjeként nagyon fontosnak tartom, hogy az élőszavas mesemondás ott legyen a mai gyerekek, családok életében. Hiszem, hogy ez az a forma, amely leghatékonyabban mozgatja meg a gyerekek, de még a felnőttek fantáziáját is. Ugyanakkor népmeséink – ahogy a népi játékaink, mondókáink is – olyan tanulást segítő, egyéni és társas fejlődést támogató „eszközök”, amelyek mind a pedagógusok munkáját, mind a szülők nevelő feladatait segítik hatékonyan.
A népmesetanfolyamon megszerzett tudással leginkább a Lipinka programunkban résztvevő pedagógusokat, oktatókat szeretném segíteni, akik a népi játékok, mondókák tanítása és játékos néptáncoktatás mellett a magyar népmesékkel is komolyabban szeretnének foglalkozni, munkájukban alkalmazni. Őket szeretném meggyőzni az élőszavas mesemondás jelentőségéről és arról, hogy megfelelő felkészültséggel, szakmai támogatással mindenki által elsajátítható dolog ez. Érdemes ebbe energiát fektetni, mert élményt nyújt mind a mesét hallgatónak, mind a mesemondónak, lelkileg gazdagabbak leszünk mindannyian tőle.
Tálas Ágnes
óvodapedagógus, néptáncoktató
