Aranyos Boglárka: A király meg a kovács; Az er­dőzöldítő és mezővirágoztató királykisas­szony

A király meg a kovács

Első mesénk Aranyos Boglárka már említett mesekönyvében A király meg a bognár (Dunamelléki népmese) megnevezéssel szerepelt, a Magyar Népmesék (Noviszád, 1949.) című kötetben a 106-112. oldalon. Ebben az 1949-es válogatásban a forrás A király és a bognár című Benedek Elek-mese volt, innen: Magyar mese- és mondavilág III. A tűzmadár. Mesélte Benedek Elek. Móra Kiadó- Téka, Budapest,1989.  331-334.o.

Benedek Elek köztudottan nagyrészt korábbi, a XIX. században publikált mesegyűjteményekből merített, Boglárka meséjének eredetijét innen: Merényi László: Dunamelléki eredeti népmesék. II. köt. 1864. 143–158. (8. sz. A hasznavehetetlen bognár).

A nemzetközi népmesekatalógusban két típushoz, illetve mesei motívumhoz lehet besorolni szövegünket. Ezek: a hős utolsó falatját megosztja későbbi állatsegítőjével az AaTh 554 (Hálás állatok), a király nyulait megőrző, a királylányt vagy  a királyt megszégyenítő legény, az AaTh. 570 (A nyúlpásztor).

Miért is teszi próbára a király a kovácsot? A mese kezdetén még csak azért, mert a többi mesteremberrel ellentétben lusta, nem dolgozik. Később azért, mert már nem tud aludni a kovács hangos (cigányzenés) mulatozásától. Majd biztos lesz benne, hogy az ördöggel cimborál, ördöngös személy. Ő maga parancsolja, hogy „magától járó vasas szekeret” készítsen. Ez a gyanú, ez a gondolat végül is a király vesztét okozza, indulatában önmagát is megátkozza, és a vasas szekér valóban a pokolba viszi. Az érdekes az, hogy a néphitben, a népköltészetben valóban megjelenik bizonyos mesterségekről szólva annak gondolata, hogy a mester, a specialista az ördöggel cimborál, de legalábbis természetfeletti tudású, “tudós”, aki a hétköznapi (földművelő) tapasztalatoknál többet, rejtélyes, különleges fogásokat ismer. A tudós vagy egyenesen ördöngös molnár,  méhész, vadász, kocsis stb. mellett egyes hiedelemmondában a kovács alakja is föltűnik.  Lásd a témáról általában a Magyar Néprajzi Lexikon szócikkét.

Mindkét meséről elmondható, hogy Aranyos Boglárka szép, kiérlelt előadásában bármilyen korosztály meghallgathatja. Eredetileg azonban, a legtöbb tündérmeséhez hasonlóan, ezek is felnőtteket szórakoztató mesék voltak. Legalábbis A király és a kovács a férfiközösségek által kedvelt, nagyon is drasztikus részletekkel tűzdelt mesék közé tartozhatott – Kovács Ágnes mesekutató véleménye szerint első közreadójuk, a XIX. századi Merényi László és  Benedek Elek is “finomított” a stílusán, a motívumok nyerseségén, ahol például többről is szó lehetett, mint egy “csókról”… Ahogyan Kovács Ágnes fogalmaz éppen e típus kapcsán: “Népmeséink elég jelentős csoportjának hangvételén fölismerhető a kaszárnyákra jellemző katonás humor, amely azonban ma sem igen tűri meg a nyomdafestéket.” (Mesemagyarázó. Benedek Elek: Magyar Mese és Mondavilág III. 1989. 487.)

 
Az erdőzöldítő és mezővirágoztató királykisasszony: új variáns: két típusból

Kovács Ágnes mesekutató egy népmesetípus három változatáról írva így fogalmazott: „Egyazon tőről nőtt három virágszál a virágszálak sokaságából, amelyek egy mesét alkotnak.” (1989, a BE MMV.) Boglárka második meséje éppen fordítva, több típust képviselő szövegekből alakult egy szöveggé, egy új mesevariánssá. Az erdőzöldítő és mezővirágoztató királykisasszony tipológiai besorolása AaTh 409Bx (A méhmagzatnak elígért tündér); ami itt kombinálódott az AaTh 329 (A rejtekbe látó királykisasszony) típussal.

„A méhmagzatnak elígért tündér” mesetípus neve is mutatja, hogy a történetben a  főhősnek már születése előtt eldőlt a sorsa: egy tündér, vagy esetünkben az erdőzöldítő és mezőt virágoztató királykisasszony lesz a párja, őt kell megtalálnia. A típustól eltér mesemondónk ott, hogy rögtön a királyfi feleségkeresésével indul a mesénk, nem előzi meg az idős király születendő gyermekére vonatkozó jóslat szokásos epizódja.

Mivel a mese közepén szinte „beékelődik” a 329-es típus, ennek szüzséje szerint a királyfi sorra megment egy vergődő halacskát, aztán egy madarat, állatsegítőkre is szert tesz, aztán egy öregembertől is két hajszálat kap a vízmerítésért cserébe.

Amikor aztán e kalandok után a királyfi az elátkozott országba beér, egy öreg , vak koldus igazítja útba az erdőzöldítő királykisasszony felé – és ezzel megint visszatértünk a 409-es típus cselekményébe. Azt is megtudjuk, hogy az átok (a pusztaság) alól akkor szabadul fel az ország, ha az erdőzöldítő királykisasszony a férjurával végigkocsizik a területén. De ezen a ponton kiderül, hogy csak az veheti feleségül, aki háromszor elbújik előle – ezzel újra csak A rejtekbe látó királykisasszony mesetípus cselekménye folytatódik, az utolsó próbatételen az öregember és az aranytulipán is szerepel. A befejező epizódban lakodalom, visszakocsiznak hőseink a kiinduló színtérre, felvirágoztatva az addig  puszta országot.

A Boglárkáéval azonos címmel, de nem azonos szüzsével megtalálható Benedek Elek meséje ebben a kötetben: Magyar Mese- és Mondavilág II. A fekete kisasszony. Mesélte Benedek Elek. Téka – Móra Kiadó, Budapest, 1989. 21-25.

Az aranytulipán című mese pedig, amiben a jószívű királyfi sorra segít az útjába kerülő segítséget kérő állatoknak és öregembernek, majd elbújik a királylány elől, itt olvasható: Magyar mese- és mondavilág III. A tűzmadár. Mesélte Benedek Elek. Móra Kiadó- Téka, Budapest,1989. 87-91.

Népköltészetünk igen szép, művészi megformálású szövegekkel élő műfaja a népmese. Hosszasan sorolhatnánk hatáskeltő eszközeit, elemeit, de most csak néhány kiragadott példával szemléltetjük ezeket. 

A mesei formulák használata a tanulási technikát is segíti, a hallgatóságnak is fogódzókat ad. A mesekezdő formulák nyelvileg is bevezetik a mesék világába a közönséget, de van ezen kívül egy a mesébe mentálisan is „átléptető” funkciójuk. Va olyan mesemondó, aki szinte mindig ugyanazt a kedves formulát alkalmazza, van, aki variálja őket. Boglárka más-más meséiben más-más formulákat használ, néha egészen hosszúakat, kacifántosakat. A király és a kovács-ban egyszerűen ezt: „Tiszán innnen, Dunántúl, volt egyszer egy király...”.Mesezáró formulája is rövid és közismert, viszont előtte a lakodalom leírása egyéni: „Átutaztak azon az elátkozott országon, oszt ahogy a hintó haladt, mögötte százával nyíltak a szebbnél szebb virágok, a fű, a fa.. Na oszt mikor visszaértek a királyfinak a birodalmába, na ott is csaptak három  hétig lakodalmat. Vót ott minden, ami szem-szájnak ingere, seje-huja, dínomdánom, meg olyan hangos muzsikaszó, hogy város szélin  a vak koldus is jót mulatott magába. Aki nem hisz, járjon utána!”

A sokféle népmesei szólás közé tartozik többek között a hálás, megmentett állatok sztereotip mondata is. Magán az állandósult szószerkezeten nem lehet változtatni, de egy-két kifejezés, a megszólított királyfi megnevezése máris egyénivé teheti, mint Boglárkánál is: „vitte a patakho', de mielőtt beleengedte vóna, megint megszólalt a halacska: - Jótett helyébe jót várj, királyfi, én se leszek hálátlan! Tépj egy pikkelyt a hátamró…” A bozótból kiszabadított varjú ugyanígy szólal meg: - Jótett helyébe jót várj, én se leszek hálátlan! Tépj egy tollat...” (Az állatsegítőkről általában lásd a Magyar Néprajzi Lexikon szócikkét)

A népmese nem nyelvi hatáskeltő eszközei közé tartozik a gesztushasználat, melyről többek között Sándor István írt. A mesemondás látványélményével foglalkozva a mesemondó adatközlők között az akusztikus-stiláris típusú előadást kedvelő, a láttatni óhajtó vizuális típusú, és a mese szereplőivel együtt mozgó motorikus típusú mesemondók csoportját nevezte meg (Sándor István: A mesemondás dramaturgiája. Ethnographia 1964. LXXV. 523–556.) Talán nincsenek is “tiszta” típusok, Aranyos Boglárka mindenesetre sokfajta, élénk  gesztussal, mimetikus mozgással erősíti tiszta hangú, nyugodt tempójó mesemondását. Egy-egy gesztus bár önmagában nonverbális eszköz, de több esetben a nyelvi megformálást is befolyásolja. Hiszen ha a mesemondó saját magán mutat be egy mozdulatot, azt esetleg szavakkal is kifejezi. Boglárka is mutatja például saját karján: „ide, a karjára akasztotta a fejszét, oszt megindult”.

Aranyos Boglárka tájnyelve külön értéke mesemondásának, az irodalmi nyelvre átírt meséket így adja tovább. Megőrizte moholi származásából adódó hangzóit, szóhasználatát:  „Kikotorta a lájbija zsebébű a pihét...” „oszt egyszé csak befeketellett az ég...”

Folk_ME has been in­tro­duced in Qatar

Hungarian Heritage House’s digital music education program, which garnered interest from several countries, opening up new opportunities for collaboration.

Interested in other programmes?

Subscribe to our newsletter and be the first to hear about our events and training.