Mesetípusunk eredetéről, párhuzamairól
A legendamesékben a keresztény szent iratok „hősei”, Krisztus, Mária, a szentek a népi vallásosság logikájának megfelelően sokszor egyáltalán nem keresztény tulajdonságokkal vannak felruházva, nem az egyházi irodalom történetei, hanem inkább mesei és mondai cselekmények részesei lesznek. Lásd a Magyar Néprajzi Lexikon szócikkét a legendameséről. Az ilyen epikumokban néha táltostulajdonságai vannak még az Atyaistennek vagy Krisztusnak is. A möndölecskék mesetípusban is, ahol egyes variánsokban Isten vagy Isten fia madár (galamb, de néhol sas) alakká és vissza tud változni, sőt, „saját” ellőtt tollait, melyek valójában az ujjai, visszanöveszti.
A legendamesék egy része kora középkori apokrif evangéliumokra és az ún. apokrif legendahagyományra vezethető vissza. Szerepet játszhatott a legendamesék néhány típusának formálódásában a látomásirodalom is, mely ókori, ókeresztény és középkori forrásokkal táplálta a „magas”, a félnépi és a népi műveltséget. Ehhez a későbbekben az álomlátás-leírások, valamint a kora újkori és a XVIII. századi protestáns prédikátorok és parasztpróféták látomásai csatlakoztak, ezek kéziratban, ponyván és a szóbeli hagyományban is terjedtek. Azon típusok esetében legalábbis, ahol maga a túlvilágjárás, a túlvilági utazás során látott szimbolikus jelenetek a narratíva központi elemei, joggal kutathatnánk ilyen korábbi források után. A túlvilágjárásról ITT olvashat bővebben.
Az angyalbárányok európai mesetípusától néhány ponton el is térnek el a magyar variánsok. E mozzanatok párhuzamait más-más irányban keresték kutatóink. Honti János a kelta-ír látomásirodalom felé tájékozódott mesénkről szólva. Vargyas Lajos altaji hősénekek mitikus szereplői túlvilágjárásában talál párhuzamokat A möndölecskék példázatos motívumaihoz. „...(a szibériai epikus énekekben) Általános a sovány és kövér jószág példája, a magyarázatok közt a fösvény gazdag és a szegény ellentétével. A civakodó házaspárt a marakodó kutyákkal jelzett atyafiak helyettesítik, a féltestű és egész testű ember csodáját a súlyos és könnyű testű madárral. Teljesen egyező a tejmeregető asszony jelenete és az elhalt gyermekek lelke madáralakban a fán.” Összegezve ezt írja: „...a sokféle pontos egyezés mégis az altaji (török–mongol) hősénekekhez kapcsolja a magyar szövegeket” (A hősének maradványai népköltészetünkben. In: Vargyas Lajos (szerk.): Magyar népköltészet. Magyar néprajz nyolc kötetben, szerk. Paládi-Kovács Attila, Akadémiai Kiadó, Budapest, 1988. 398-413. 401. old.)
A szóbeli mesemondás jellemzői
A magyar népmese mint szóbeli műfaj jellemzője, hagyományos előadásmódjához hozzátartozik, hogy a láttató költői képekkel, képszerű hasonlatokkal, mesei formulákkal sűrűn élnek a mesemondók. Ez széppé teszi a mesét, az esztétikai hatáskeltéshez járul hozzá, azonkívül segít elképzelni a hallgatóságnak is a történteket. Antal is sok szép hasonlatot és formulát használ. A mese átélését pedig érzékletes gesztusai teszik igazán élményszerűvé a néző számára.
Álljon itt néhány példa! A legkisebb fiú „ment, hegyen-völgyön keresztül, erdőkön-réteken, végestelen végig”. Az öregember szerepében ezt mondja, mivel ez az egy kikötése volt az öregnek: „ezeket a birkákat nem szabad terelgetni, nem szabad hajtani, mindig csak menni kell utánuk!”. Amikor a patakon átgázolt a fiú a birkák után: „Hát bizony elkezdett belemenni térdig. Félt is, fázott is, de hát úgy volt vele, megegyezett az öregemberrel, hogy a birkák után menni kell! Ő bizony ment bele a patakba derékig... már mellyig bennn volt. Érezte hogy mossa le róla a gúnyát, a bőrit, teljesen öszesorvasztotta. Hát, Uram-teremtőm, úgy összefonnyadt az a szegény gyerek, épphogy a lélek benne maradt!”. A kopár földön legelő tehenek „majd kicsattantak, mint a gyúrott háj..”.
A népmesékben fontos a tiszteletteljes köszönés, megszólítás, a szolgálatot kereső hős párbeszéde sokszor hasonló az Antalnál hallhatóhoz:
- Adjon isten, szép jó napot, édes öregapám!
- Adjon Isten, édes fiam, teneked is! Mi járatban vagy, ahol még a madár sem jár?
- Hát bizony, édes öregapám, én szolgálatot keresek!
Egy mesetípus – több variáns
Aki szeretné ezt az izgalmas mesét több változatban is megismerni, az Antal fejből elmondott, Benedek Elekre és Kriza János gyűjtésére visszavezethető saját alkotását összevetheti a forrásszövegekkel és más variánsokkal is. Két apró összehasonlítást teszünk csak kedvcsinálónak:
- A motivációk különbözősége a cselekmény egy mozzanatában:
Van egy nagyon érdekes, hosszú, tündérmesei elemeket tartalmazó variánsunk, Csíkszentdomonkosról. A mesemondó, Albert András (akitől Voigt Vilmos szerint a legszebb szövegű magyar népmeséket gyűjtöttek az 1940-es években), a főszereplőt, a szegény ember legkisebb fiát Nemtudomkának hívja. Meséjében az öregember szó szerint az Isten fia, Jézus. A katolikus tanításokba kicsit sem illő módon viszont veres szárnyú sas képében ő repül az állatok után. A veres sasmadár a nyáj fölé röpül, lecsap az „ezüstkecskékre, aranyjohokra, gyémántberbécsekre”, az ő védelmükben a fiú rálő a sasra, kilő négy tollat. A sasmadárról később az derül ki, hogy ő „az Isten fia”, aki tanítja és megjutalmazza a legkisebb fiút, és a nyáj őrzéséhez tartozó próbatétel volt ez a jelenet is...
Antal változatában a fiú nem szándékosan vagy a nyáj érdekében bántja a szép virágos réten megjelenő fehér galambot, éppen hogy „megtetszett neki az szép fehér galamb, megpróbálta elkapni, odakapott a szárnyához, de néhány tollat tépett csak ki”… Ugyanez Kriza János több kiadásban is megjelenő gyűjtésében: a mesében a pásztorfúcska egy csodálatos rétre ér a bárányokkal, egy fehér galamb odaszáll, s a fiú csak úgy, kapja magát, rálő egy pisztollyal, kilő egy tollat a madárból. De itt nem tudjuk meg, miért „kapja magát” a fiú…
Az „Angyalbárányok” című kötetet sokan ismerik. A címadó mesében, mely XIX. század végi gyűjtésen alapul, nincs is benne ez az átváltozós – ujj-visszaforrasztós jelenet, ott rét helyett kápolnába mennek a bárányok, misét hallgatnak.
- Népmese-átírás és kultúrpolitika:
Népmese-átírás, kiadás és a kultúrpolitika kérdéseit sűrítik egy másik mesei epizód szövegvariánsai. Kormos István a Móra kiadó megbízásából az 1970-es években átírta többek között - Benedek Elek mellett - Kriza János székely népmeséit is. (Így jelenhettek meg ezek a korábban nacionalistának és reakciósnak minősített művek is.) Kormos átiratában az „isten” szó vagy a túlságosan egyházias motívumok valószínűleg nem szerepelhettek. A táltos-szerű öregember önmagáról mint segítőről beszél a jelképes látnivalók és a galamb-jelenet magyarázatában, de Istenről nem: „Látod-e fiam, az a fehér galamb én voltam. Én mindenkor vigyáztam reád, egész utadon folyást mentem utánad, örökké szemmel tartottam, hogy mit cselekszel. Én tudom, hogy egyik tollát ellőtted a galambnak, mert az az én ujjam...” (A kicsi báránykák. Kriza János: A csókalányok. Móra Kiadó, Budapest, 1972. 182. )
Kriza János gyűjtésének egy szöveghűbb kiadásában az öregember viszont így magyaráz: „Ládd-e, fiam, az a fehér galamb én voltam. Én mindenkor vigyáztam reád. Én mindenkor vigyáztam reád, egész utadon folyást mentem utánad, örökké szemmel tartottam, hogy mit cselekszel . Ládd-e, az isten is így megy titkon az emberrel, hogy láthassa, ki mit cselekszik; hogy te egy tollát kilőtted a galambnak, az az én egyik ujjom....” (Möndölecskék. Kriza János: Székely népmesék III. Magyar Mercurius Budapest, 2005. 68.).
Hasonlóképpen a túlvilági üdvözülést, mint alternatívát is eltüntette Kormos István a mese végén. A próbatételek után a szöveghűbb kiadásban a titokzatos öregember felajánlja a fizetséget a kis pásztornak, egy zsák aranyat vagy a mennyországot . „No fiam, immá' bételt az esztendő, hoccide a tarisznyát, avval eleresztlek! De elsőbben azt kérdem tőled: inkább a mennyországot választod-e, vagy pedig annyi aranyat, amennyit elbírhatsz haza?”. Kormos Istvánnál viszont szó sincs választásról, mennyországról, csakis az evilági jutalomról: „Adok neked valamit, aztán eleresztelek. Azzal megtöltötte a zsákját jó körmöci arannyal...”.
Az idézett mesék itt olvashatók:
(Benedek Katalin szerk.): Estefia, Éjfélfia, Hajnalfia. Csíkszentdomokosi népmesék Belatini Braun Olga gyűjtésében. Balassi Kiadó, 2013. 453-458.
Kriza János: A csókalányok. Válogatta Kríza Ildikó, a szöveget gondozta Kormos István. Móra Kiadó, Budapest, 1972. 178-182.
Kriza János: Székely népmesék III. Magyar Mercurius Budapest, 2005.
Nagy Zoltán (szerk.): Angyalbárányok. Magyar legendamesék. Móra Ferenc Könyvkiadó, Budapest, 2010. 49-53.
Benedek Elek meséjének szövege ITT érhető el.