A tündérmesék állatai sokszor – mint látjuk, itt is - segítő szerepkört töltenek be. Ellentétben például a mondákkal vagy az állatmesékkel, a tündérmesékben a csodás tulajdonságokat, hogy beszélnek, hogy előre tudják a történéseket, kellő csodálkozással adják elő a mesemondók. (Antal is megadja a módját, hogyan lép föl először a varangy, hangsúlyozza nem-természetes mivoltát: “Hát még mielőtt evett volna belőle, egyszer csak megjelent egy béka. De ne ám olyan kis szép zöld béka! Egy nagy, csúnya varangyos béka. Oszt ez még nem volt elég, még meg is szólalt, tiszta emberi nyelven!
- No, te fiú, már egy hete hogy nem ettem, adjál nekem egy falást abból a pogácsából, tisztára éhen halok!”
Ha a mese és forrásai után kezdünk nyomozni, láthatjuk, hogy valójában a bukovinai székely népmese is, amit Sebestyén Ádám publikált, a Benedek Elek által Szegény ember szőlője címen közölt meseszövegre vezethető vissza. Ismét szép példája áll előttünk az írott és a szóbeli hagyomány sokszor kibogozhatatlan összefonódásának. Benedek Elek ugyanis előzőleg megjelent publikációkból, saját gyűjtéseiből és saját mesehallgatói emlékeiből együttesen dolgozott. E mesét például Erdélyi János Népdalok és mondák című, 1846 és 1848 között három kötetben megjelent gyűjteményéből vette át. Erdélyi Jánosról tudjuk, hogy valóban egy kiterjedt gyűjtői körrel dolgozott, valódi szájhagyományt keresett. A népköltészethez való hozzáállását – és a kor gyűjtői módszertanát, lehetőségeit - a Kisfaludy Társaság gyűjtési felhívásának részletével jól szemléltethetjük: „ (a Társaság) ...felszólít mindenkit a két hazában, mennyire népdalok, mondák, mesék és hagyományok a nép ajkiról eltanulva értésére estek, szíveskedjék azokat papirra tenni, de úgy, mint azokat hallotta, minden csinosítás vagy nemesítés nélkül a »puszta meztelenségen«, - mert csak így lehetnek a nép szelleme, s költői tehetségének lenyomatai, jellemvonásai – a Kisfaludy-Társaság titoknokához beküldeni” (idézi Domokos Mariann: Mese és filológia. Bp, 2015. 33.)
A XIX.század óriási teljesítménye, a népmesegyűjtések, – és közlések a nagyközönséghez, tehát sokszor „vissza” a nép közé jórészt Benedek Elek közvetítésével jutottak el, különösen a századelőn a népiskolai könyvtáraknak küldött milleniumi Magyar mese- és mondavilág köteteivel. Mivel Bukovina osztrák tartomány volt az 1900-as években, a kultuszminiszteri küldemények a bukovinai falvakba is eljutottak. A Magyar mese-és mondavilág, és a belőlük készült meseválogatások annyira népszerűek lettek, hogy tanulták is, olvasták is őket, és az olvasottakat kicsit mindig alakítgatva továbbmesélték. Így a Benedek Elek-mesék valóban beépültek a szóbeliségbe, a néprajzi gyűjtésekben azok - Fábián Ágostonné, Palkó Józsefné és sokak repoertoárjában, azóta is - sokszor visszaköszönnek.
Aki a folkoriszikai hőskorról, az első mesemondókról, első mesegyűjtőkről szeretne tájékozódni, annak ajánljuk ezt az olvasmányt:
Domokos Mariann: Mese és filológia. Fejezetek a magyar népmeseszövegek gyűjtésének és kiadásának 19. századi történeéből. Akadémiai Kiadó, Budapest, 2015.
Akit a folklór és írásbeliség kapcsolatának bukovinai székelyekre vonatkozó kérdése érdekel, annak ezt:
Forrai Ibolya: Népi írásbeliség a bukovinai székelyeknél. Múzsák Kiadó, 1987.
A Szegény ember szőlője itt olvasható:
Magyar mese- és mondavilág II. A fekete kisasszony. Mesélte Benedek Elek. Móra Kiadó, 1989. 300-303.
ITT letölthető ugyanez a szöveg.
A Kecskemétfilm animációs sorozatában, a Magyar népmesék-sorozatban is sorra került ez a mese, Jankovics Marcell rendezésében, Szabó Gyula hangján. ITT nézhető meg.
Mesénk egyik forrása: Fábián Ágostonné
„Elõadásában a mese halálosan komollyá válik, hiszen a mesékben minden megtörténhet, és ami megtörténik az maga a valóság.
Sokféle története tündérekkel, tréfákkal, hazugságokkal nemcsak szórakoztat, hanem nevel és tanít is.” - írta róla Kovács Ágnes népmesekutató.
Fábián Ágostonné Györfi Mária, Márika néni bukovinai székely mesemondó, aki 1947-48-tól haláláig Tolna megyében, Kakasdon élt. Mesemondó család tagja, meséit apjától, nagyanyjától, nagyapjától tanulta, de olvasmányaiból is merítette. Sebestyén Ádám, a bukovinai székely népmesék gyűjtője Fábián Ágostonnétől százötven mesét vett hangszalagra. Meséi hanglemezen is megjelentek. Mesemondását már leginkább a folklorizmus jelenségeihez lehet sorolni. Dajkaként a kakasd-belaci óvodában gyerekeknek mesélt, 1973-tól a Székely Népi Együttes mesemondója volt. Egy ideig a Tolna megyei Népújság meserovatában közölték gyermekeknek szóló meséit: Mári néni meséi címmel. Alkotó mesemondó, a közönség elvárása szerint változtat a meséin, egy meséből tízet is ki tud alakítani. „Sok eszembe jut a régi mesékből, s amit elfelejtettem, azt kialakítom. S így alakul a mese.”– mondja. Mesemondása halála után is mintaadó példaként szerepel a bukovinai székelyek körében.
