A szív leg­mélyéről jövő vágy

Beszélgetés Detre Mikolt szövő szakoktatóval, a Nyitott Műhely alkotójával

 

_{Farkas Réka   |    2021. január 21. |  Olvasási idő: 8 perc |  Fotó: Szilárd Katalin} 

 

Azt tanácsolta, gondolkodjak el azon, mi az, amit nagyon sajnálnék, ha kimaradna az egész életemből. Ami az én szívemet megcsavargatta, ami a legmélyebbről felmerült, az az a gyerekkori élmény volt, amikor a MOM Kultúrházban szőttem.

 

Milyen kapcsolatod volt gyerekkorodban a kézművességgel?

A nyolcvanas évek első felében MOM Kultúrházban szombatonként kézműves délelőttöket szerveztek. Közel laktunk és kamasz lányként vittem az egyik öcsémet is magammal. Minden helyiségben volt valamilyen foglalkozás: gyöngyfűzés, gyékényszövés, agyagozás, stb. Az egyik szobában felfedeztem, hogy fel van állítva egy – most már tudom, nomád szövőszék – felfordított asztal, és két léc között felvetés - puha, vastag előfonallal lehet beleszőni. Ez fogott meg a legjobban. Sokan voltak ott kisgyerekekkel, bár én nem láttam, nem hallottam, mert annyira lekötött a szövés. Már akkor kitaláltam bele egy díszítőtechnikát, ami hasonló volt a bogos technikához. A foglalkozásvezetők segítségével többszöri alkalomra el tudtam készíteni egy nagyobb darab szőttest. Alkottam egy gyékényfalvédőt is, ami addig, amíg le nem bontották a házunkat, a falon lógott.

Az általános iskolában milyen kézműves technikákat tanultatok?

A technika órákat nagyon szerettem, barkácsoltunk, kötöttünk, hímeztünk, de mindenféle szakkörre, kézműves-foglalkozásokra is elmentem, nagyon élveztem például a korongozást és a rajzolást.

Fiatal felnőttként mennyire tudtál alkotni?

Édesapám a Földtani Intézetben dolgozott, ahol kerestek olyan embert, aki a mikroszkóp alá betett miniatűr ősrágcsálók fogainak domborzatát le tudja rajzolni. Közben elkezdtem járni a Kisképző esti képzésére, ahol bőrdíszműves és ötvös szakon tanultam. Kiderült, hogy az utóbbi túl aprólékos munka számomra. Később az első teljesen számítógépes szerkesztőségben, a Kurírnál lettem tördelő, majd művészeti vezető. Ezt nagyon szerettem, mert alkotói és szervezői munka is volt egyben. Később vállalkozóként is kipróbálhattam magam, a szakmában szabadon tudtam így mozogni, sok hetilapot és havilapot terveztem. A képességeimet teljesen kihasználtam ezen a területen. Nagyon jó érzés, egy „flow”, amikor azt érzi az ember, hogy „csinálja és tudja”, „tudja és csinálja”.

Később mást is tanultam, például a Tiffany technikát. Egy műhelybe jártam a 2000-es évek második felében. Ott hétvégékenként, szakértői vezetéssel, egy-egy tárgyat valósítottunk meg.

Mikor kerültél kapcsolatba újra a népi kézművességgel?

Három gyermek és tíz év GYES után merült fel, hogy újra valamilyen alkotótevékenységbe kezdjek. Pál Ferihez jártunk beszélgetni, ő tanácsolta nekem, hogy gondolkodjak el azon, hogy mi az, amit nagyon sajnálnék, ha kimaradna az egész életemből. Ami az én szívemet megcsavargatta, ami a legmélyebbről felmerült, az az a gyerekkori élmény volt, amikor a MOM Kultúrházban szőttem. A gondolatot rögtön a tettek követették. Körbe néztem, hol lehetne a közelemben szövést tanulni, így találtam rá Kamocsay Judit csillaghegyi szövőszakkörére. Fantasztikus élmény volt, és Judit remek tanár. Ő tanácsolta azt is, hogy menjek el a Hagyományok Háza szőnyegszövő OKJ-s képzésére. 2010-ben kezdtem el a szövést. A népi játszóházvezetői képzést és a szövő szakot egyszerre végeztem, majd az oktatói vizsgát is letettem. Ez a pár év olyan volt, mintha felültem volna egy expresszvonatra és „zumm”, szárnyaltunk! Szerencsésnek érzem magam, akárhol tanultam eddig, erős csapatba kerültem, itt is például Tamási Terivel, Pataky Zsuzsival, Siklósi Krisztával tanultam együtt, akik szintén mind a mai napig aktívan szőnek.

Hogyan kerültél ebbe az alkotói csapatba?

Az oktatóm, Pintér Piroska bíztatott, hogy jöjjek a Nyitott Műhelybe, azon nyomban igent mondtam, és büszke vagyok rá, hogy a megnyitón már ott állt a teremben a gyönyörű sárközi, festett, faragott, muzeális paraszt-szövőszékem, amit a nappalinkból költöztetettünk oda. Itt is sok érdekes emberrel találkoztam, több érdekes munkát kaptam ennek kapcsán.

Mit szeretsz a legjobban itt?

Sok embert becsalogatott az, hogy a kirakatnál ültem és szőttem. A járókelők rendszeresen megtorpantak, és ámulva nézték, hogy működik egy szövőszék. Bentről integettem hívogatva, és sokan be is jöttek. Szakmai kihívást jelentett aztán például, amikor egy designer lány keresett meg azzal az elképzelésével, hogy alapanyagot szőjjek neki ruhákhoz. Itt találtam rá Rózsa Erika hímzőre is, akivel több közös munkánk is született (pl. Kisfekete 2017 projekt). Ami nagyon tetszik itt, az a szellemi pezsgés, amikor együtt van három-négy mester, és szakmai ötletelések, egyeztetések folynak. Ilyenkor belelátunk egymás mesterségébe, ami rendkívül inspiráló. A Nyitott Műhely egy ihlető közeg.

Van műhelyed, milyen eszközeid vannak?

A Nyitott Műhelyben található az egyik sárközi szövőszékem, szőnyeg felvetéssel, és van egy kis saját műhelyem, amiben van még egy nagy muzeális szövőszék, vászonra, amit Lőrincz Péter állított helyre, és okosított fel. Ezenkívül van még egy összecsukható szövőszékem, kiskereteim és rengeteg kiseszközöm.

Milyen technikát szeretsz legjobban?

Nem véletlenül fogott meg a MOM-ban anno az az előfonal. Máig előszeretettel használok vastagabb gyapjúszálakat. De a vásznat is szeretem, mert az nagyon intellektuális, ott sok trükkös megoldást próbálhatok ki.

Hol oktatsz?

2016 szeptemberétől Kamocsay Judit átadta a csillaghegyi szövő szakkörének vezetését nekem. Ott különböző tematikákra építek. Nehéz műfaj, mert különböző szinten lévő szövőknek, a rendszeresen járóknak és az újaknak is, egyszerre kell valami érdekeset és hasznosat mutatni. Fontos, hogy mindenki sikerélménnyel távozzon. Itt, a Nyitott Műhelyben is vezettem csoport-foglalkozásokat, valamint a Skanzenben vállaltam hagyományőri állást a szövőműhelyben. Ez is nagyon érdekes tapasztalat volt, fontos volt ráérezni, hogy a látogatókat mi érdekli, mennyit lehet nekik elmondani. Volt, akinek a birkanyírástól a népszokásokig mindent elmesélhettem, de volt olyan is, aki csak a szőnyegszövést próbálni jött. A szövőszék nagy varázslat! Nagyon szeretik kipróbálni, nők, férfiak egyaránt.

Mik a további terveid? Milyen kiállításokon veszel, vettél részt?

Folyamatosan zsűriztetek, rendszeresen részt veszek a Hevesi Szőttespályázatokon, a Békéscsabai Textiles pályázatokon, ahol díjazott alkotásaim is voltak, kiállították munkáimat a Reformáció 500, az AMKA és az Élő Népművészet kiállításokon is. A jelenlegi Országos Népművészeti Kiállításon is díjazott lettem, egy nagy sárközi abroszom került be szalvétákkal, egy magosgyapjú-szőnyegem, valamint Rózsa Erikával közös munkánk, egy ruha szövött-hímzett betéttel és a hozzá szövött stóla.

Hogyan fejleszted magad?

Másfél éve a METU (Metropolitan Egyetemen) textil szakán tanulok. A Hagyományok Házában megtanultam a szakma alapjait, mesterkurzusokon, szakmai napokon részt veszek, de szükségét éreztem annak, hogy továbbképezzem magam. Sokat jártam szövőtáborokba vidéki mesterekhez, pl. Fodor Marikánál, Schmidt Teréznél, szövőtáborokban tanultam, viszont egy másik oldaláról is meg akarom ismerni a mesterséget. A designer és a kézműves közötti különbséget, a rétegek egymáshoz való viszonyát vizsgálom, keresem az átjárót, mert meggyőződésem, hogy van. Akármilyen művészeti ágat tanulunk, az fejleszti az esztétikai és arányérzékünket, és képessé tehet minket arra, hogy megfelelően nyúljunk még akár a népművészet megújításához is.