Borbála nap
A mai nap a hagyományban a Kisázsiában élt és keresztény hitéért megkínzott, majd lefejezett Szent Borbála emlékünnepe. Borbálát pálmaággal, toronnyal, kehellyel, könyvvel szokták ábrázolni, nemcsak a tüzérek, ágyú- és harangöntők, várak, erődök védőszentje, de a bányászoké is, akik leszállás előtt ezt imádkozták:
„Imádkozzunk Szent Borbála tiszteletére, hogy minket a tűztől, víztől és hirtelen haláltól megoltalmazzon, és halálunk óráján Krisztus vérével megváltott nagy szentségben részesülhessünk.”
Borbála-nap hiedelmei és szokásai sok tekintetben rokonok Luca napéhoz (december 13.), de a magyar nyelvterületen csak szórványosan terjedtek el. Jellemzőek erre a napra is a női munkatilalmak. Nem szabad varrni, mert bevarrnánk vele a tyúkok fenekét. Nem szabad söpörni, mert elsepernénk a szerencsét. Az ajándékozás, kölcsönzés is elvinné a szerencsét a háztól.
Szent Katalinnal együtt a hajadon lányok pártfogója: Borbála napjának vidékenként megnyilatkozó hagyománya a borbálaág vágása. A lányok e napon cseresznye- vagy orgonaágat törnek, vízbe helyezik, s ha kizöldül, azt sejthetik, hogy hamarosan férjhez mennek. A zöld ág a folyton megújuló élet jelképe, ám vallásos tartalma is van: az ártatlanság, szüzesség, a kegyelmi állapot jelképe.
Nemcsak férjjóslást, de termésjóslást is jelenthetett az ág kivirágzása: a gyümölcsfákról lemetszett ágat melegbe helyezték, s ha az karácsonyra zöldellni kezdett, jó termést jósolt a következő évre.
A vértanú szűz, Borbála alakja évszázadokon át nyújtott vigaszt és reményt hívők millióinak. Borbála a jó halálnak egyik legtiszteltebb középkori védőszentje, ahogy a tegnapi kalendáriumi ablak imádságában is elhangzott: „Ki elmondja, hamarlik az ő halála, hamarabbról hamarább” – azaz: nem fog sokat szenvedni mikor magához szólítja majd az Úr.
Egy másik moldvai csángó faluban, Klézsében pedig így mondták:
Szent Borbála az égbe
Könyékig van vérbe.
Arany haja leeresztve
Vasrudakkal lecsíptetve.
Ki ezt elmondja egy nap háromszor: a kis körme se lesz bűnbe.
