Kül­de­tésünk és sz­a­bá­lyzataink

Küldetésnyilatkozat 

A Martin György Szakkönyvtár a Hagyományok Háza keretein belül működő nyilvános szakkönyvtár. Tevékenységének célja, hogy a muzeális intézményekről, a nyilvános könyvtári ellátásról és a közművelődésről szóló 1997/CXL. Törvényben és a nyilvános könyvtárak jegyzékének vezetéséről szóló, 379/2017. (XII. 11.) Kormányrendeletben meghatározott alapkövetelmények biztosítása mellett működésével elősegítse a népművészet társadalmi hasznosulását, jelenlétét a hazai kulturális életben és a köztudatban, s megteremtse a dokumentációs hátterét a népzene és a néptánc élő és folyamatos visszatanulásának. Fő feladata, hogy a rendelkezésére álló eszközökkel segítséget adjon a népzenével, néptánccal, néprajzzal kapcsolatos elméleti és gyakorlati, valamint szakmai, tudományos és ismeretterjesztő munkához. A Használókat a könyvtári és a szakirodalmi tájékoztatás segítségével releváns információkkal látja el. Segíti a kutatómunkát, a felsőfokú képzésben résztvevők tanulmányait. A Martin György Szakkönyvtár és a Folklór Archívum feladata továbbá, hogy a Gyűjtőköri Szabályzat szerint állományát szakszerűen és teljességre törekvően gyarapítsa, az állományába kerülő dokumentumok formai és tartalmi feltárását elvégezze, az állományvédelmi szempontokat figyelembe véve tárolja, valamint azok információtartalmát elérhetővé tegye. Az állomány adatairól és alakulásáról a könyvtár jelentési kötelezettséggel tartozik az Országos Széchényi Könyvtár, illetve a mindenkori szakminisztérium felé. Az állományában található és később bekerülő hagyatékokat különálló egységenként kezeli, és a hagyaték elhelyezésére vonatkozó szerződés betartásával, illetve a mindenkori szerzői jogi szabályok szerint szolgáltat belőle. A könyvtár és az archívum feladata megőrizni, az állományvédelmi szempontokat betartva tárolni, digitálisan feldolgozni, internetes és hagyományos módon közzétenni a Magyarországon felhalmozott, illetve a Kárpát-medence (esetenként távolabbi tájak) bármely etnikumához tartozó népzenei- és néptáncgyűjtéseket, szövegfolklórgyűjteményeket és néprajzi vonatkozású dokumentumokat.

Könyvtárhasználati Szabályzat
Gyűjtőköri és Állományalakítási Szabályzat
Gyűjtemény- és Raktárkezelési Szabályzat

From Game to Mas­tery, 2026

The Hungarian Heritage Houses’ exhibition, titled “From Play to Mastery", presents the works of students who graduated from the 2024-2026 cohorts of the folk crafts vocational training programs.

Folk Mu­sic and Folk Dance Camps in 2026

In the summer of 2026, numerous folk music and folk dance camps will once again welcome participants in the Carpathian Basin and the diaspora. The offerings include camps for children, youth, adults, and families. 

Night of Mu­seums in the Hun­gari­an Her­it­age House

This year, too, the Hungarian Heritage House will open its doors on the Night of Museums. Here, the past will become an experience and tradition will take on new meaning. The Buda Vigadó building will be open for exploration from the attic to the cellar.
 

Interested in other programmes?

Subscribe to our newsletter and be the first to hear about our events and training.