Kalotaszegi gyöngyös párta

A lányok hajukat egyágú fonatban leeresztve hordták, szalaggal a végén. Fölötte tarkón kötött kendőt viseltek. Legfőbb ékességük volt a gyöngyös párta, amelyet a konfirmált, pártás lány esküvőjéig viselhetett. Ha egyszer feltette, minden ünnepen fel kellett tennie. „Belevénül a pártába” – mondták arról, aki sokáig nem ment férjhez. - írja a Magyar Néprajzi Lexikon a félreismerhetetlenül egyedi kalotaszegi fejdíszről.

 

párta

Készítő: Borsos Erzsébet gyöngyfűző népi iparművész

 

Már a 16-17. századi párták között Radvánszky Béla megkülönböztetett elő- és kontypártákat, valamint karikapártákat. Közülük a karika, vagy koszorúpártát nevezi igazi „magyar pártának”. A párta talán az egyik legszebb és legdrágább női fejdísz. Szintén Radvánszky említi, hogy XVI. századi hozománylevelek tanúsága szerint nem csak a lányok viseltek pártát, hanem az asszonyok is. Az általuk viselt párta kontypárta volt, szemben a lányok által homlokdíszként fejtetőn viselt pártájával, ők hátul a kontyon viselték és egy hátul nyitott főkötőre hasonlított. Az egyik legkorábbi leírás a pártáról, mely 1818– ból való a következőket tartalmazza: „A leányok legszebb ékessége volt régebben a párta, amely gyöngyökkel és pillangókkal tündökölvén a fejet körül koszorúba fogta oly formán, hogy az öszszekötő pántlikák hátul a hármasba összefonott hajnak tövénél bokroztak.” Az 1854–es Kalotaszegi ismertetés azt mondja: „Az ősmagyar párta még csak itt van divatban.” Tehát 1854-ben már olyan ritkaság volt a párta országszerte, hogy a kalotaszegi pártát egyedülállónak, utolsó maradványnak tekintik. Kresz Mária szerint is a pártát szinte az ország egész területéről említik a források, de inkább, mint a múlt emlékét, mint az előző nemzedék viseletét, amelynek elmúlásán váltig sajnálkoznak. Ebben a korban a magyar parasztlányok már nem viselnek pártát, kivétel az erdélyi magyarok viseleteiről talált leírások, ábrázolások. A nagylányok viseletének ékessége tisztaságuk jelképe a gyöngyös párta, amely a kalotaszegi magyar népviseletnek az egész magyar népművészetben párját ritkító műremeke. Vasárnapokon, vagy más ünnepélyek alkalmával, a templomba pedig mindenkor pártát hordanak; mely, mint tiszta erkölcsük díszjele, nagy becsben tartatik. A magyar női haj és fejviseletek kötetben a következőt olvashatjuk „A pártát, mint a tiszta erkölcs jelét igen nagy becsben tartják, s éppen ezért kalotaszegi lány, hogy még a léhaság látszatát is elkerülje, naplemente utána nem marad a táncban, mert különben vége a szalagos pártájának.” A pártáról, mint a szüzesség és a szemérem jelképének a legbővebb leírását is éppen Kalotaszegről kapjuk. A lány szüleitől kapja konfirmációra a kézbe való rojtos keszkenővel és ettől kezdve férjhez meneteléig viseli. Ha valamely lánytársuk erkölcstelenség gyanúja alá kerül, elsőbben csak maguk körében, a párta viselésétől eltiltják, s ha mégis pártásan jelenne meg, róla a legnyilvánosabban, templom előtt, vagy bárhol a pártát és szalagokat, mint kaktuszról a pávatollakat letépik, s mindaddig, míg magát ki nem tisztítja, társaságukban meg nem szenvedik. Viseletét ma is szigorú erkölcsi normák szabályozzák. Gyöngyfűzés képzés | 21 A párta mérete A legkorábbi leírások szerint a párta kétháromujjnyi széles vasabroncs, sűrűn kirakva arany pillangós üveggyönggyel, gyöngyház csigával; a párta hátulsó részéről különböző színű sallangok, pántlikák, gyöngyös kötők s bojtok («boszintó») lógnak le. A pártát Hunyadon vízszintes állásban viselik, egészen a homlokon; a falvakban hátradűlő rézsútosan helyezik a fejre.A XIX. század derekáról származó feljegyzések a következőképpen szólnak: „A párta 6–9 cm széles különböző nagyságú csigagyöngyökkel televarrt, színes pillangókkal, apró ezüst gyöngyökkel és szalma gyönggyel díszített, kék vagy piros béléssel bevont papír abroncs.” Szélessége az idők folyamán változott: ma helyenként 10-12 cm széles pártákat is viselnek főleg a nádas mente falvaiban. A pártát hátul a párta felső szegélyéhez tűzött pártapántlika díszíti. A pártát a leány a lakodalomkor, felkontyoláskor teszi le.

 

A leányságot jelképező hajba való pántlikáról Kriza közlése a Vadrózsákban:

„A pántlika könnyű gúnya, Mert azt a szél könnyen fújja.

A főkötő nehéz gúnya, Mert azt a bú nyomdigója.”

 

A múzeum gyűjteményében lévő pártáról és elkészítési módjáról több információt a lapozgatós tájékoztató kis könyvünk 22. oldalától lehet találni. Kérem tekintsék meg, és ha kedvük támad jöjjenek el gyöngyfűző tanfolyamunkra.

 

 

 

Interested in other programmes?

Subscribe to our newsletter and be the first to hear about our events and training.