Folk­Stúdió - heti kínála­tunk

Szeretettel várunk mindenkit a FolkStúdióba, ahol műsoraink tükrözik azt a sokszínűséget, lüktetést, odafigyelést, ami a tevékenységünket, rendezvényeinket mindig jellemezte. 

 

Augusztus 10., 19.00

Ezen a héten a Magyar Állami Népi Együttes Szarvasének című előadását láthatjátok a MÁNE Moziban.
(a felvétel másnap reggelig érhető el)

 
Augusztus 11., 20.00

Nagyvárosi FolkUdvar LIVE: A Magyar Állami Népi Együttes zenekarának koncertje

 
Augusztus 12., 19.00

Szerdán  vadonatúj sorozatunkat, az Átjáró negyedik részét láthatjátok. 

Az Átjáró című sorozat olyan előadóművészekről szól, akik bár más zenei műfajokban tevékenykednek, mégis időnként átjárnak az autentikus népzene világába; nagy hívei, ismerői és olykor művelői is annak.

A Kerekes Band Egerben alakult és róluk szóló filmünk is ebben a gyönyörű városban indul, majd budapesti koncerttel végződik. A Band-et alapító Fehér testvérekkel készült beszélgetés közben szó esik zenéről, barátságról, testvérségről, művészi alázatról és hitvallásról és persze az örök forrás, a népzene hatásáról. 
Beszélgetőtárs: Pál István Szalonna 

 

 

Augusztus 13., 19.00

Csütörtökön újra a kézműveskedünk: hihetetlenül kedves, mókás bábot készítünk nemezből Dobinszki Csillával.

 

Augusztus 9., 15.00

Vasárnapi mese: Csiki Lóránt mesél - A királykisasszony három jegye és Az eltáncolt cipők

 

Just gone fest­iv­alling

The festival season is in full swing, and our team is also joining the summer vacationers: the institution will be closed between July 28 and August 18, 2025.

Busós at the air­port

We are in the middle of the carnival season, and the Busójárás festival in Mohács is fast approaching, which will fill the city in southern Hungary with life for six days at the end of February. This folk custom, which marks the end of winter and the arrival of spring, will appear not only in Mohács this year, but also at the capital's airport.

Night of Mu­seums in the Hun­gari­an Her­it­age House

This year, too, the Hungarian Heritage House will open its doors on the Night of Museums. Here, the past will become an experience and tradition will take on new meaning. The Buda Vigadó building will be open for exploration from the attic to the cellar.
 

Interested in other programmes?

Subscribe to our newsletter and be the first to hear about our events and training.