Folk­Stúdió - heti kínála­tunk

Szeretettel várunk mindenkit a FolkStúdióba, ahol műsoraink tükrözik azt a sokszínűséget, lüktetést, odafigyelést, ami a tevékenységünket, rendezvényeinket mindig jellemezte. 

 

Július 20., 19.00

Ezen a héten a Magyar Állami Népi Együttes Mezőség - Örök kalotaszeg című előadását láthatjátok a MÁNE Moziban.
(a felvétel másnap reggelig érhető el)

 

Július 21., 19.00

Kedden ismét Fejben- lábban folk-kvíz Németh Eszterrel és Farkas Mátéval. Elérkeztünk Fejben-lábban folk-kvíz második elődöntőjéhez! A Bem Táncegyüttes és a Bartók Táncegyüttes tagjai mérik össze tudásukat, tehetségüket. Tartsatok velünk, és ne felejtsetek el holnap szavazni kedvencetekre!

 
Július 22., 19.00

Szerdán  vadonatúj sorozatunkat, az Átjáró első részét láthatjátok. 

Az Átjáró című sorozat olyan előadóművészekről szól, akik bár más zenei műfajokban tevékenykednek, mégis időnként átjárnak az autentikus népzene világába; nagy hívei, ismerői és olykor művelői is annak.

 Az egyik ilyen átjáró előadó Dresch Mihály jazz-zenész, aki gyakran inspirálódik a „tiszta forrásból”, a magyar népzenéből.  A róla szóló részben kirajzolódó zenész-portréban, mély gondolatisággal és végtelen természetességgel vall életéről. Beszélgetőpartnere: Pál István Szalonna. 

Július 23., 19.00

Csütörtökön újra a kézműveskedésé a főszerep: fűzfavessző tárolót készíthetünk Legeza Mártival

 
Július 24., 19.00

Pénteken, a fókuszban a koreográfusok sorozat  utolsó alkalmán Györgyfalvay Katalin és Nemes Szilvia alkotásait vetítjük.

 
Július 25., 10.00

Szombat délelőtt újra FolkStúdió Live változatos témákkal, vidám beszélgetésekkel.
(az élő adás a Facebook és Youtube csatornánkon indul a megadott időben)

 
Július 26., 15.00

Vasárnapi délután Csíki Lóránt mesél.

https://hagyomanyokhaza.hu/hu/oktatas/program/csiki-lorant-mesel-mihok

 


 

Interested in other programmes?

Subscribe to our newsletter and be the first to hear about our events and training.