Nyitrai Lilla

Szőnyegszövő

Népzenész édesapám révén kicsi gyermekként találkozhattam már a népi kultúrával, és egy életre meghatározó módon bele is szerettem, belém is ivódott, a népzene, ének, tánc, és a kézművesség is. Természetesen bele-bele kóstoltam szinte mindegyikbe. Szövést először talán 6 éves koromban próbáltam egy táborban, ezután otthonra is kaptam egy kis keretet, amin tovább gyakorolhattam. Mindemellett pedig sokat gyöngyöztem, tojást festettem, mézeskalácsoztam... és zenét tanultam. A végzettségem zongoratanár, a középiskolás és főiskolás évek alatt csak hobbi szinten tudtam mással foglalkozni. A népi kultúra ugyanakkor erőteljesen az életem része maradt/lett a népzenélésen keresztül. A szövés felé akkor fordultam komolyabban, amikor egy erdélyi tartózkodásom során alkalmam nyílt a szövőszék és felvetés csínját-bínját megismerni, megtapasztalni. Ezután iratkoztam be a Hagyományok Háza 10 alkalmas gyapjúszövő szakkörére, majd a 2 éves OKJ-s szőnyegszövő képzésére. Később a népi játszóházi foglalkozásvezetői tanfolyamot is elvégeztem. Közben szövő mesterkurzusokon vettem rész.

Tárgyaim leginkább a Hagyományok Háza által szervezett kiállításokon szerepeltek, több ízben is. Otthon főként szövőállványon tudok és szoktam alkotni, már amennyire három kisgyermekem mellett időm engedi. Illetve a környékbeli kézműves oktatásba tudok olykor besegíteni táborokban, szakkörökkel.

Nyitrai Lilla

Hogy mit ad nekem az alkotás? Szeretem a gyapjú anyagát, a (sokszor saját festésű) színeit, a szövés rendszerét, rendjét, logikáját. Megnyugtat, feltölt. Egy kedves ismerősöm mondta egyszer, hogy „a szép táj látványa gyógyít”. Számomra valami ilyen szép „táj” az is, ami alkotás során az ember keze alatt születik.

 

Elérhetőség:

danlillus84@gmail.com

+36 20 452 7613

Interested in other programmes?

Subscribe to our newsletter and be the first to hear about our events and training.