Néptánc

 

Döntési táblázat

 


A benyújtandó pályázatok tárgya:
Amatőr néptáncosok, néptáncegyüttesek legalább 3 fellépésének megvalósítása.

1. A pályázati cél megvalósításának várható időtartama: a veszélyhelyzet visszavonását, a korlátozások feloldását követő 90 nap, mely időszak a pályázóval megkötendő szerződésben kerül pontosításra;

2. Igényelhető támogatás maximum: bruttó 300.000 Ft, amely a közreműködők fejenkénti díjazására, illetve 7 főnél nagyobb létszámú csoportos műfajokban (néptáncegyüttesek) legfeljebb két vezető fejenkénti díjazására igényelhető.

3. Támogatás jogcíme: előadóművészek, oktatók megbízási díja, jogdíja. Felhívjuk a pályázók figyelmét, hogy más jogcím nem támogatott. 

4. Megvalósítandó fellépés, illetve előadóművészeti program: a kialakult helyzetben fontos szempont, hogy Magyarország minden szegmensébe eljuthassanak a programok és elsősorban vidéki helyszíneken, kultúrházakban, könyvtárakban, befogadó helyeken a helyi szervezetek meghívására és szervezésében valósuljanak meg. Ennek koordinálásában segítséget nyújt az OSZMI, Országos Színháztörténeti Múzeum és Intézet. A helyszínek változatos technikai adottságai miatt nagy hangsúlyt kap a programok kialakítása és létrehozása kapcsán az előadóművészek kreativitása, egyedi helyzetekre, egyedi jó megoldások kialakításával. 

5. Pályázat beadásához szükséges dokumentumok:

  • hiánytalanul kitöltött adatlap és nyilatkozatok;
  • a pályázó (illetve a közreműködők) szakmai önéletrajza;
  • a megvalósítandó néptáncművészeti fellépés, illetve program, szolgáltatás tervezete.
     

6. A néptánc altémába tartozó kérelmek a koszonjukneptanc@hagyomanyokhaza.hu e-mail címre nyújthatók be.

 


További információ:
Hagyományok Háza
Hétfő–Csütörtök: 8–16 óra
Péntek: 8–14 óra
Népzenészek és néptáncosok pályázatával kapcsolatban:
Varga J. Csaba
varga.csaba@hagyomanyokhaza.hu
+36 70 684 5920

Attachment

Night of Mu­seums in the Hun­gari­an Her­it­age House

This year, too, the Hungarian Heritage House will open its doors on the Night of Museums. Here, the past will become an experience and tradition will take on new meaning. The Buda Vigadó building will be open for exploration from the attic to the cellar.
 

From Game to Mas­tery, 2026

The Hungarian Heritage Houses’ exhibition, titled “From Play to Mastery", presents the works of students who graduated from the 2024-2026 cohorts of the folk crafts vocational training programs.

Folk Mu­sic and Folk Dance Camps in 2026

In the summer of 2026, numerous folk music and folk dance camps will once again welcome participants in the Carpathian Basin and the diaspora. The offerings include camps for children, youth, adults, and families. 

Interested in other programmes?

Subscribe to our newsletter and be the first to hear about our events and training.