Csoóri Alap Kézműves képzé­sei

Nemzeti Erőforrások Minisztériuma

 

A Hagyományok Háza Népművészeti Módszertani Műhelyének feladata a magyar néphagyomány ismereteinek közművelődési célú gondozása és terjesztése. Ezen belül a Módszertani Műhely a néphagyomány és az anyagi kultúra területén a kézműves tevékenységek szakmai koordinálását, oktatását, továbbképzési lehetőségeit nyújtja; szakmai kapcsolatok éltetésével, alkotóközösségek támogatásával a magyar kézműves társadalom egyik összefogója. Feladataink közé tartozik a kézművesek szakmai kísérése, továbbképzése, az ország különböző pontjain élő, dolgozó szakmabeliek ismereteinek frissítése, bővítése.

A több éves szakmai találkozók és képzések folytatásaként és a Csoóri Sándor Alap pályázati támogatása révén 2018 őszén és 2019 tavaszán is számos szakmai továbbképzést és programot szerveztünk, amelyek kitűzött célját sikeresen megvalósítottuk; az ország különböző pontjain élő mesterségek képviselői, elméleti és gyakorlati szakemberei Budapesten találkoztak, ahol a tudásuk bővítésén túl lehetőség nyílott szakmai problémáik megvitatására, a Mesterekkel való konzultációra is.

Támogatási időszak

A támogatási időszak alatt a következő képzések és programok valósultak meg a pályázati támogatás felhasználásával: viseletvarró, bútorfestő, bőrműves és népi játszóházi foglalkozásvezetői 120 órás akkreditált tanfolyamok, gyöngyfűző, és gyékény tárgykészítő 60 órás akkreditált tanfolyamok, két 30 órás csuhé tárgykészítő tanfolyam, 30 órás akkreditált tojásfestő tanfolyam, zöldvesszős és kosárfonó szakkörök (demizsonfonó, szögletes kosár készítő, biciklis kosár készítő, nyugdíjasoknak és fogyatékkal élő felnőtteknek szóló). Szövő mesterkurzus, nemez szakkör kezdőknek, bőr-nemez szakkör és előadássorozat a népi bőrművességről.

 

120 órás akkreditált viseletkészítő tanfolyam

Nagyon nagy érdeklődésnek örvendett viseletkészítő tanfolyamunk. Hatalmas túljelentkezéssel, maximális létszámmal indult 2019 áprilisában a képzés. A tanfolyamon néptáncosok, varrónők és népviseletek iránt érdeklődő hagyományőrzők vettek részt. A képzésen kezdetben az egyszerűbb fehér vászonruhákkal foglalkoztak - pendelyt, alsószoknyát, farfodrot, bőgatyát, női és férfi ingeket készítettek. Megtanulták a különböző népviseleti tájegységek néprajzi hátterét, a női és férfi mellények varrását, felsőszoknyát, kötényt, és bélelt ujjast is készítettek. A tanfolyamra mindig a hallgatók érdeklődésének megfelelően hívunk vendégelőadót, így pl.: a kunsági hímzésről, a kalocsai öltözetekről, és a jász viseletekről is külön előadás keretében tanulhattak. A képzés szakmai vezetője, oktatója Tajti Erzsébet volt.

120 órás akkreditált bútorfestő tanfolyam

A tanfolyam elején kisebb tárgyakat - sótartót, tükröt, stb. - festettek a hallgatók, majd a kellő technikák és fogások ismeretében készítettek ládaelőlapot, tékát és mennyezetkazettát is. Megismerkedtek többek közt Sárköz, Komárom és Kalotaszeg népi bútorfestésével. Vendégelőadóként Sándor Ildikó néprajzi előadását illetve Zentai Tündei szakmai előadását hallgathatták meg. Kiadványosunknak köszönhetően lehetőség nyílott Zentai Tünde könyveinek megvásárlására. A képzést 10 fő végezte el, akik között volt teljesen kezdő, és olyan is, aki már több éve foglalkozik bútorfestéssel. Az október elejétől júniusig tartó képzést egy tanulmányi kirándulással zárta a csoport a szentendrei Skanzenben, ahol szakmai vezetéssel tekinthették meg azokat az eredeti régi darabokat, amelyekről év közben tanultak. A tanfolyamon Ament Éva grafikus, bútorfestő oktatta a hallgatókat.

120 órás akkreditált népi játszóházi foglalkozásvezetői tanfolyam

A tanfolyam keretében a hallgatók sokféle kézműves mesterséget kipróbálhattak és az elméleti előadásokon megismerkedhettek a hagyományos magyar népi kultúra területeivel, a gazdálkodás, népi táplálkozás, népi építészet és lakáskultúra valamint a népviselet jellegzetességeivel, megismerték a népszokásokat, az évkör és a családi élet ünnepeit, a néphit, a gyermekélet, a játékszokások, a gyermekfolklór és a népköltészet jellegzetességeit. A hallgatók megtanulták, hogy hogyan készítsenek el gyermekekkel közösen a természetben található anyagokból (vessző, csuhé, szalma, nád, gyékény, bürök, stb.) egyszerű játékokat. Jártasságot szereztek a nemezelés, a szövés-fonás, a bőrmunkák, a fazekasság és a gyöngyfűzés terén.

120 órás akkreditált bőrműves tanfolyam

A tanfolyamra kezdő és haladó bőrösök is jelentkeztek, megismerkedtek a különböző bőrfajtákkal, megtanulták, melyik anyagtípus milyen formák kialakítására alkalmasak, és a formák milyen funkciót kaphatnak. Március elejétől június közepéig10 hallgató ismerkedett meg a magyar népi életben használatos bőrtárgyak fajtáival, néprajzi vonatkozású ornamentikájával, díszítményeivel, díszítőtechnikáival, megtanulták az alapvető népi bőrműves technikákat. Különböző tárgytípusokat készítettek, és megtanulták, azokat hagyományosan hogyan kell díszíteni. A képzést egy vidéki intenzív táborral zárták, ahol mindenki elkészítette bicskatokját. A képzés végére mindenki megtanulta elkészíteni saját pásztorkészségét. A csoport tagjai között többen komolyan szeretnék folytatni a szakma megtanulását, tervezik az OKJ-s népi bőrműves tanfolyam elvégzését. A tanfolyamon Dékány Dóra, bőrműves oktató tanított.

60 órás akkreditált népi ékszerkészítő tanfolyam

Nagyon szorgalmas, érdeklődő, ügyes felnőttek vettek részt az akkreditált képzésen. Lehetőségük volt gyakorolni a régi és új gyöngyfűzési technikák mellett a bonyolultabb fűzési technikákat is. A képzési alkalmakkal nem zárultak le az alkotói órák, hiszen a résztvevőknek a kéthetente tartott foglalkozásokra mindig otthoni feladatot is kellett készíteni. A képzésen hagyományos sárközi gyöngyös kiegészítők készültek közöttük: sárközi csipke, őcsényi ékes rojtos nyakék, sárközi nyakbavető, keresztbefűzött gyöngygallér, méhsejtes nyaksi. A legnagyobb szakmai kihívást a kalotaszegi párta elkészítése jelentette szinte minden résztvevőnek. A képzés színvonalát emelte két népi iparművész Decsi Kiss Mária és Nagy Gyöngyi, illetve két egyetemi előadótanár  Fülemüle Ágnes és Dr. Nagy Janka Teodóra előadása is, melyek remekül kiegészítették a képzési alkalmakon átadott ismereteket. Nemcsak attól volt különleges a képzés, hogy nagyon magas színvonalú oktatás zajlott, hanem hogy a résztvevők egymástól is tanulhattak. Legfontosabb, hogy egy erős, összetartó közösség jött létre, ahol egymást erősítették és terveik szerint ősszel folytatják a közös alkotást. Gyorsan teltek a képzési hetek szinte röpült az idő. Összegezve, tartalmas eredményes képzést zárhatunk, hiszen a vizsgán mindenki sikeresen számot adott elméleti és gyakorlati tudásáról egyaránt. A vizsgabizottság elnöke Kis Gabriella népi iparművész a következőképpen értékelte a látottakat hallottakat: „Igazán tartalmas alapos munkát végeztek a hallgatók illetve az oktatók egyaránt.” A képzés végére tehát színvonalas alkotások kerültek ki az alkotók kezéből, melyek országos pályázaton is megállják helyüket.

60 órás akkreditált gyékénytárgykészítő tanfolyam

 Ezt a képzést ajánlottuk pedagógusoknak, közművelődési szakembereknek, és mindenkinek, aki hobbi szinten szeretett volna megismerkedni a gyékény felhasználásának lehetőségeivel.

A 15 alkalmas tanfolyamot 2018. október 18. és 2019. február 14. között tartottuk. A képzés során a Kárpát-medencében hagyományos gyékényfelhasználás technikáival, a gyékénytárgyak forma- és mintakincsének alkalmazásával edényalátétet, tároló dobozt, kosarat, befont üveget, spirális tárolókat, kalapot, gyermekjátékokat és ékszereket készítettek a hallgatók.

30 órás akkreditált csuhétárgykészítő tanfolyamok

A nagy népszerűségnek örvendő 30 órás akkreditált csuhétárgykészítő tanfolyamunkból két csoportot indítottunk. Az első 10 fővel 2019. február 28. és április 25. között zajlott, a második 11 fővel 2019. április 3. és május 29. között. Főleg pedagógusok és közművelődési szakemberek jelentkezését vártuk, de jelentkeztek csupán hobbiból érdeklődők is.

Hallgatóink megismerték a csuhé felhasználásának alapvető technikáit. Megtanulták, hogy a csuhé napjainkban is remekül hasznosítható, készülhet belőle játék, edényalátét, lábtörlő, doboz, kosár, de akár ékszerek is. Oktatónk, Bárány Mara egyéni figyelmet fordított minden résztvevőre, így hallgatóink egy olyan technikát sajátíthattak el, amelyet a későbbiekben önállóan is gyakorolhatnak.

30 órás akkreditált tojásfestő tanfolyam

2019. február 25. és április 1. között zajlott 6 alkalommal 30 órás akkreditált tojásfestő tanfolyamunk. 13 fő vett részt a képzésen, melynek során megismerkedtek a tojásdíszítés alapjaival a gyimesi szokásrendszer és a moldvai tojásdíszítés alapján. Jártasságot szereztek a különböző díszítési technikákban (mint növényi rátét, batikolás és viaszos tojásmaratás). Megismerték a tojásdíszítés hagyományait, az egyházi, évkör és családi ünnepekhez való kapcsolását.

A hallgatók munkáiból a tanfolyam végeztével egy mini kiállítást állítottunk össze a Hagyományok Háza aulájában.

Kezdő és haladó zöldvesszős kosárfonó szakkör

Minden év elején zöldvesszős kosárfonó tanfolyamra várjuk a kezdő kosárfonókat. Idén nemcsak a kezdő csoportunkat, hanem egy haladó, már gyakorlott kosárfonókat továbbképző csoportot is indítottunk. A januárban induló kezdő tanfolyamon a szappantartótól és tálcától 6 alkalom elteltével eljutottak a résztvevők a saját kosaruk megfonásáig. A haladó tanfolyamon Legeza Márta dániai útjain tanult különleges technikákkal készült kosarainak készítését tanulták meg 3 hétvégén a résztvevők. A minden évben népszerű tanfolyamon ez alkalommal is olyan lelkes 12 és 11 fős csoport jött össze, akik szívesen folytatnák a tanfolyamot, az ő számukra tervezzük a továbblépés lehetőségét. Az oktatók Legeza Márta és Takács Judit voltak.

Demizsonkészítő - üvegbefonó szakkör

Mivel az üveg fűzvesszővel történő befonásához már némi jártasságra és anyagismeretre van szükség, így haladó kosárfonóknak hirdettük meg demizson készítő szakkörünket. A tanfolyam 2019. október 9. és december 4. között valósult meg 8 fő részvételével. A 8 alkalom alatt minden hallgató 3 különböző méretű (0,75 l, 3 l, 5 l) demizsont készített.

Szögletes kosár készítő szakkör

Szögletes kosár készítő szakkörünk 2018. október 8. és november 19. között zajlott 6 alkalommal. Többnyire korábbi kosárfonó tanfolyamainkon végzett hallgatók vettek részt ezen a továbbképzésen, összesen 12 fő. A kerek aljú kosarakhoz képest a szögletes kosár készítése nagyobb technikai tudást igényel, de minden hallgató megbirkózott a feladattal. Csodálatos alkotások születtek különböző méretben és stílusban. A legutolsó és egyben legbonyolultabb tárgytípus a négyosztatú borszállító kosár volt.

Kosárfonás nyugdíjasoknak

Szelíd kosarasok elnevezéssel indítottuk 6 alkalmas kosárfonó tanfolyamunkat nyugdíjasok számára 2018. október 8. és november 19. között, hétfőn délelőttönként 10 órától. Ezt a rövid képzést társaságra és aktív kikapcsolódásra vágyó időseknek ajánlottuk. A csoport hamar betelt, 10 fő vett részt a képzésen. A hallgatói visszajelzések szerint is hiánypótlónak bizonyult ez a tanfolyam. Mindenki lelkesen kezdett a munkába, és nagyon örült, hogy az ő korosztályuknak is lehetőséget adtunk. Kovács Zoltán oktató a tematikát úgy alakította ki, hogy az ne okozzon nehézséget a résztvevőknek. A 6 hét alatt különböző méretű, és formájú (kerek, ovális és szögletes) falapra font tálcák kerültek ki a hallgatók kezeik közül.

A csoport nagy része nem szerette volna abbahagyni a vesszőfonást a tanfolyam végeztével, így közkívánatra még további két szakkört szerveztünk a hölgyeknek. Három új résztvevő is érkezett. A második turnus 8 alkalom volt, amikor is a hallgatók megtanultak először kerek kosáraljat fonni, majd egyszerűbb, kisebb kínáló és gyümölcsöskosarakat készítettek. A harmadik szakkörön elmélyítették az első két alkalommal elsajátított tudást. Ekkor már egy kerek aljú gazdasági kosár is készült.

Biciklis kosár készítő szakkör

Tekerd lábbal címmel 2019. februárjában szerveztünk egy 4 alkalmas biciklikosár fonó szakkört haladó kosárfonók számára. A nagyméretű kosarak fonása miatt a férőhely kapacitásnak megfelelően maximális létszámmal, 8 fővel indult a csoport. A korábbi hallgatóink már régóta vártak egy ilyen jellegű workshopra. A 4 hét alatt 3 nagy méretű, biciklire szerelhető kosár készült.

Kosárfonó szakkör fogyatékkal élő felnőtteknek

2019 májusában 5 alkalmas kosárfonó szakkör valósult meg fogyatékkal élő felnőttek számára a Hagyományok Házában, Legeza Márta kosárfonó szakoktató, a Népművészet Ifjú Mestere vezetésével. A szakkörön a Nem Adom Fel Alapítvány és a biatorbágyi Fészek Fogyatékkal Élők Nappali Ellátója fogyatékkal élő felnőtt munkatársai vettek részt. A foglalkozásokon a Nem Adom Fel Kávézóban és a biatorbágyi Fészekben használható tárgyak készült: szappantartók, kínáló tálcák, fali dekorációk, kis tároló kosarak, karikaelkapók.

Szövő mesterkurzus

Folytatva az eddigi hagyományokat, mesterkurzust hirdettünk februártól olyan gyakorlott szövők számára, akik szeretnék bővíteni tudásukat a tervezés területén. A 2019. évi mesterkurzus célja a textiltervezésnél felmerülő elméleti és gyakorlati kérdések vizsgálata volt. Célunk elsősorban a harmonikus textíliák kialakítása volt a megfelelően kiválasztott szerkezettel, arányokkal és színhasználattal. A továbbképzés kiváló teret biztosított a 21. század technikai lehetőségeinek alkalmazására a tervezés kivitelezésében. A háromalkalmas mesterkurzuson közel 40 fő vett részt. A programon közreműködött Pintér Piroska szőnyegszövő szakoktató, Fleckenstein Anna informatikus, programozó és Boldizsárné Kovács Gizella vizuális nevelés tanár.

Nemez szakkör

Maximális létszámmal, azaz 11 fővel indult januárban a nemezelő szakkör, ahol kezdők is elmélyülhettek a nemezelés rejtelmeiben. Január közepétől május elejéig 2x 8 alkalmat töltöttek a nemezelni vágyók tanfolyamunkon. Kezdetben kisebb, egyszerűbb tárgyakat készítettek, majd egyre bonyolultabb, és több időt, energiát igénylő alkotások születtek. Készült tarsoly, táska, különböző bábok és babák, tárolók, ékszerek, selyem-nemez sál, mamusz, kalap és mellény is. A lelkes csoport szeretné ősszel folytatni az elkezdett munkát. A tanfolyam oktatója Szabóné Németh Bea nemezkészítő szakoktató volt.

Bőr nemez képzés

Több éve terveztük egy hétvégi csoport indítását ezen a szakterületen is. Jelen pályázat segítségével sikerült ezt a célt is megvalósítanunk. A képzés alkalmain az alábbi szakmai feladatok valósultak meg: anyagismeret, bőr és nemez együttes alkalmazása, mintatervezés, szálkészítés, kéttűs varrás, rátét varrás, széleldolgozások, sima szegés, francia szegés, rátétes szegés, fűzések, záródások, gombok, csúszók, felfüggesztések, négyes, hatos gömbölyűfonás, hármas, négyes, ötös, hatos laposfonás. Minden résztvevő rendelkezett már ismeretekkel nemezkészítés és a bőrművesség területén így könnyen össze tudtak hangolódni a közös munkához. Minden képzésben résztvevő egyéni terveken keresztül ismerte meg és sajátította el az új technikákat. A képzési alkalmakon kész használható tárgyak készültek. A képzés február és május között öt alkalommal zajlott. Oktatók voltak: Diviki Nagyné Sajtos Szilvia bőrműves és nemezkészítő szakoktató és Rákóczi Virág bőrműves és nemezkészítő szakoktató

Bőrműves előadás-sorozat

A több éve nagy népszerűségnek örvendő programunknak változatlanul sok résztvevője volt 2018 őszén is. Ez is jól bizonyítja, hogy a népi kézművesség iránt érdeklődők számára fontos szakmai tudásuk frissítése, kiterjesztése és a mesterekkel való találkozás, a konzultáció lehetősége is. Győriné Fogarasi Katalin népi iparművész és Torma László restaurátor, Molnár Imre iparművész, Koszta Zoltán bőrműves, Pajor István bőrcserző nagyon élményszerű gyakorlatias előadást tartottak a bőrtárgy készítés és a bőrök színezése festése területén. Az előadássorozat négy alkalmán 19 és 36 fő közötti létszámban voltak jelen az érdeklődők.

A tematikus konzultációk keretében lehetőség volt az előadások után személyes konzultáció keretében találkozni és szabadon beszélgetni a meghívott előadókkal, népi iparművészekkel. Mindegyik találkozó nagy szakmai érdeklődés mellett valósult meg, és magas szakmai színvonalú előadások, műhelymunkák jöttek létre. Közös beszélgetésekre is sor került melyekben komoly szakmai dilemmákat is sikerült megbeszélni a résztvevőknek.

A felsorolt képzések és programok a Csoóri Sándor Alap, az Emberi Erőforrások Minisztériuma támogatásával valósultak meg.

Interested in other programmes?

Subscribe to our newsletter and be the first to hear about our events and training.