Szent György nap

Április 24-ét Európa nagy részében a tavasz kezdeteként tartották számon. A rómaiak e napon ünnepelték a Paliliá-t, amikor a pásztorok kiseperték az istállókat; meghintették vízbe mártott babérágakkal, és a szalmatűz füstjével megfüstölték magukat s jószágukat. Az állatok első kihajtásának napja, amikor az állatok egészségét, szaporaságát, tejhozamát hiedelmekkel és szokásokkal igyekeztek biztosítani. Gonoszelhárító, termékenységvarázsló célzattal a marhákat láncon, fejszén, ekevason, tojáson, a gazdasszony kötényén stb. hajtották át. Nagy jelentőséget tulajdonítottak annak a vesszőnek, zöld ágnak is, amellyel az állatokat először hajtották ki a legelőre. Szent György napon volt a pásztorok, béresek szegődtetésének ideje, amely általában Szent Mihályig volt érvényben. Hagyományosan Szent György napjához kapcsolódó jellegzetes pásztorszokás Kalotaszegen az ún. tejbemérés. Ilyenkor állapítják meg, hogy a gazdák a nyár folyamán lemért tejmennyiségnek megfelelően milyen sorrendben, mennyi tejet kapnak. Evés-ivás, táncmulatság zárta a napot. (Forrás Magyar Néprajzi Lexikon)

Szerkesztő: Sztanó Hédi

Rendező: Kovács László

Főcím animáció: Wonhaz Anna

Főcím zene: Szilágyi Áron

Narrátor: Vass Attila

Gyártó: Konkam Stúdió

 

Köszönjük az archív filmeket:

Néprajzi Múzeum

MTA BTK Zenetudományi Intézet

Az online adatbázisokhoz a nevekre kattintva lehet hozzáférni

(Az archív filmek digitális utómunkáit Kukár Manó és Kovács Márton készítette.)

Interested in other programmes?

Subscribe to our newsletter and be the first to hear about our events and training.