Du­plázás­sal in­dul a Fókuszban a ko­reo­grá­fus­ok

 Hagyományok Háza és a Bethlen Téri Színház új koncepcióval folytatja a 2014-ben életre hívott előadás-sorozatot, amely ezúttal a színpadi néptáncművészet egy-egy mai kiemelkedő koreográfiáját és alkotóját állítja fókuszpontba.

A művek bemutatása után egy felkért szakértő beszélget az alkotóval, elemzi a műveket, utalva az előzményekre, tánctörténeti párhuzamokra, ihlető forrásokra, természetesen a közönséget is bevonva. A sorozat által reményeink szerint alkalom nyílik megismerni a színpad törvényeit, a színpadi néptáncművészet szerves fejlődését, a törvényszerű hasonlóságokat és különbségeket, a jelen korunk diktálta új kérdéseket és az arra adott aktuális válaszokat.

Műsor

 

Egység - Kétség

 

Előadó: az Angyalföldi Vadrózsa Táncegyüttes táncosai: Cseh Annamária, Marosy Gerda, Nagy Vivien, Dr. Fehér Csaba, Józsa Tamás, Kovács Dénes, Szanyó Gábor

Zeneszerző: Gera Gábor

Koreográfus: Fundák Kristóf

Művészeti vezetők: Fundák Kristóf és Fundák-Kaszai Lili

 

Egy. Egyén. Egység. Közösség. Egységben az erő? Mi az a pont, amikor hajlandóak vagyunk belső valónkon változtatni, valamilyen önmagunkon túl mutató cél érdekében? Mi lehet az a kiváltó erő, amiért különböző egyéniségek egy csapattá válnak? Meddig lehet dinamikus egy csapat? Az egységben való megingás mikor következik be? Kétséges szituációkban leli végét az egység, amikor minden újra önmagával válik eggyé?

A koreográfia a 2016-os Zalai Kamara Táncfesztiválon koreográfusi kiemelt nívódíjban részesült.

 

Metamorfózis

 

Előadó: Jászság Népi Együttes tánckara

Művészeti vezető: Szűcs Gábor

Zeneszerző: Gera Gábor

Koreográfusok: Fundák Kristóf és Fundák-Kaszai Lili

 

A koreográfiát a Cantata profána szövegének Bartók Béla általi felolvasása ihlette.

Kötődés, elvágyódás, ragaszkodás, út az ismeretlen felé,  ezek az emberi érzések motiválják a szereplőket és fedik fel azokat az ősi belső ösztönöket, amelyek irányítják szellemünket.

A karakterek, a történetből lettek átültetve és a munkafolyamat során személyiségük tovább fejlődött.

A szemben álló felek belső vívódásaik eredményeként, vagy magukra maradnak vagy, egy új alakban teljesednek ki.

A zeneszerzés és az alkotás folyamata párhuzamosan zajlott. A koreográfusok és Gera Gábor az elmúlt öt évben folyamatos munka kapcsolatban állnak, mely olyan barátsággá érett, amelyben állandó jelleggel inspirálják egymást.

Interested in other programmes?

Subscribe to our newsletter and be the first to hear about our events and training.