Fölszál­lott a páva 2015

Az MTVA, a Duna Televízió és a Hagyományok Háza 2012 tavaszán népzene- és néptáncvetélkedőt hirdetett Fölszállott a páva néven. A 16 és 35 év közötti hagyományápoló énekesek, zenekarok és néptáncosok versenyére a teljes magyar nyelvterületről számos produkciót neveztek; a területi selejtezőkből a televíziós elődöntőkbe már csak 48 jutott tovább. Ezek közül a döntőn választotta ki a zsűri és a közönség a nyerteseket. A döntősök és a díjazottak azóta számos koncerten, előadáson bizonyíthatták, hogy megérdemelten találta őket a legjobbnak a zsűri és a közönség.

A rendkívüli sikert látva a kiíró intézmények ismét meghirdetik a versenyt, amelyre 2015. február 15-ig a www.hagyomanyokhaza.hu és a http://www.folszallottapava.hu oldalon jelentkezhetnek 6 és 14 év közötti fiatalok az autentikus magyar népzene, néptánc és népdal bármely tájegységhez és a magyarországi nemzetiségek helyi hagyományaihoz kötődő produkciókkal. A területi selejtezők 2015 tavaszán zajlanak, a kiválasztott 48 produkció szereplői nyári előkészítő táborozáson vesznek részt (2015. július második felében), az ezekről készített összefoglalókat 2015 őszén sugározza a Duna csatorna, a döntőket pedig a tervek szerint novemberben és decemberben láthatja a közönség.

 

Versenykiírás

2015

Gyermek népzenei és néptánc-tehetségkutató verseny

 

Az MTVA és a Duna Televízió Zrt., valamint a Hagyományok Háza – szakmai partnerével, az Örökség Gyermek Népművészeti Egyesülettel közösen – harmadszor is meghirdeti a Fölszállott a páva című népzenei és néptánc-tehetségkutató versenyt, ezúttal gyermekek részére.

 

A JELENTKEZÉS FELTÉTELEI

  • A versenyt a népzene és a néptánc területén tevékenykedő szólisták és együttesek számára írjuk ki.
  • A versenyre az autentikus magyar népzene, néptánc és népdal, népi játék bármely tájegységhez, illetve a magyarországi nemzetiségek helyi hagyományaihoz kötődő produkciókkal lehet jelentkezni, lakóhelyi és nemzetiségi megkötés nélkül.
  • A versenyen olyan személyek vehetnek részt, akik 2001. január 1. és 2009. január 1. között születtek (6–14 évesek). Ettől kizárólag zenekarok esetében lehet eltérés, ahol 4, 5 vagy 6 fős zenekari felállás esetén 1 fő, 7 fős zenekari felállás esetén 2 fő lehet idősebb, 1999. június 1. és 2009. január 1. között született személy.
  • Egy személy legfeljebb két kategóriában nevezhet.
  • Más műfajok stíluselemeit, hangszereit, motívumkészletét vagy elektronikát használó feldolgozásokkal pályázni nem lehet.
  • A verseny során legalább három különböző produkció bemutatása kötelező a döntőig jutó résztvevők számára, vagyis a televíziós fordulókban (elődöntő, középdöntő, döntő) más-más produkciót kell előadni.
  • Az értékelésnél előnynek számít, ha a versenyző a televíziós fordulók során más-más tájegységek népművészetét mutatja be, továbbá előnyt jelent a saját tájegység hagyományainak bemutatása, az előadók életkori sajátosságainak figyelembevétele, a gyerekfolklór műfajainak és a hagyományos gyermekélet szokásainak megjelenítése.

 

KATEGÓRIÁK

 

NÉPZENE

1. Énekes szólisták             
Az énekes szólisták kategóriájában egyszemélyes műsorszámokkal lehet jelentkezni, énekes produkcióval. A versenyzők fordulónként egy-egy produkcióval szerepelhetnek, legfeljebb három perc időtartamban. Az elbírálás során kiemelt szempontnak számít a dallamválogatás zeneesztétikai értéke, a bemutatott népdalok stílushű előadásmódja, illetve az előadó egyéni, művészi kisugárzása.


2. Hangszeres szólisták
A hangszeres szólisták kategóriájában egyszemélyes műsorszámokkal lehet jelentkezni, az autentikus népzene szólóhangszereinek bármelyikével. A versenyzők fordulónként egy-egy produkcióval szerepelhetnek, legfeljebb három perc időtartamban. Az elbírálás során kiemelt szempontnak számít a dallamválogatás zeneesztétikai értéke, a bemutatott dallamok stílushű előadásmódja, illetve az előadó egyéni, művészi kisugárzása. Igény esetén a hangszeres szólistának zenekari kíséretet biztosítunk.


3. Énekegyüttesek
Ebben a kategóriában legfeljebb héttagú formációk indulhatnak. A énekegyüttesek fordulónként egy-egy produkcióval jelentkezhetnek, legfeljebb három és fél perc időtartamban. Az elbírálás során kiemelt szempontnak számít a dallamválogatás zeneesztétikai értéke, a csoporton belüli együttműködés kidolgozottsága, a bemutatott zene stílushű előadásmódja, illetve az előadók művészi kisugárzása.


 4. Zenekarok, hangszeregyüttesek
Ebben a kategóriában legfeljebb héttagú formációk indulhatnak. A versenyző zenekarok, hangszeregyüttesek fordulónként egy-egy produkcióval jelentkezhetnek, legfeljebb három és fél perc időtartamban. Az elbírálás során kiemelt szempontnak számít a dallamválogatás zeneesztétikai értéke, a csoporton belüli együttműködés kidolgozottsága, a bemutatott zene stílushű előadásmódja, illetve az előadók művészi kisugárzása.

 

NÉPTÁNC

5. Táncos szólisták (fiú) és táncospárok (fiú-leány vagy leány-leány pár)

A táncos szólisták és táncospárok fordulónként egy-egy produkciót állíthatnak össze minimum más fél perc, maximum kettő perc időtartamban, melynek táncai, illetve azok motívumkészlete egyazon régió hagyományos tánckultúráját képviselik. A produkciók elbírálása során kiemelt szempontnak számít a kiválasztott táncok és motívumaik esztétikai értéke és stílushű előadásmódja, valamint az előadók egyéni, művészi kisugárzása, továbbá a zenei kíséret dallamainak zeneesztétikai értéke.

 

 6. Néptáncegyüttesek

A néptáncegyüttesek kategóriájában jelentkező csoportok maximális létszáma 30 fő. Az együttes fordulónként egy-egy produkcióval jelentkezhet maximum négy és fél perc időtartamban, melynek táncai (illetve azok motívumkészlete) egyazon tájegység hagyományos tánckultúráját képviselik. A produkciók elbírálása során kiemelt szempontnak számít a kiválasztott táncok és motívumaik, illetve a bemutatott koreográfiák esztétikai értéke (beleértve a zenei kíséret dallamainak zeneesztétikai értékét), a néptáncanyag hiteles, stílushű megformálása, illetve az együttes művészi összhatása.

 

Zenei kíséret a táncprodukciókhoz

Igény esetén a néptáncprodukciókhoz zenekari kíséretet biztosítunk.

 

A VERSENY TERVEZETT LEBONYOLÍTÁSA

 

1. Pályázatok beküldése (2015. február 15-ig)

A vetélkedőre a pályázók 2015. január 20-tól  2015. február 15. éjfélig jelentkezhetnek a Hagyományok Háza honlapjáról (www.hagyomanyokhaza.hu) és a www.folszallottapava.hu oldalról elérhető online regisztrációs űrlap kitöltésével, valamint a pályázati anyag (hang- vagy videofelvétel, továbbá fényképek) mellékelt csatolásával. 

(Akinek az online jelentkezés nem megoldható, a word formátumú jelentkezési lapot, a demóanyagot és a fényképeket e-mail-en is elküldheti a pava@hagyomanyokhaza.hu címre vagy postán a "Fölszállott a páva 2015" Hagyományok Háza, 1251 Budapest, Postafiók 23 címre.)

A pályázati anyagnak tartalmaznia kell egy produkció maximum hét perc időtartamú, értékeléshez megfelelő minőségű demófelvételét (elfogadunk YouTube linket is), 1 vagy 2 db fotót a versenyzőről (énekes vagy hangszeres szólistáról, táncos szólistáról vagy párról, énekegyüttesről, hangszeregyüttesről vagy zenekarról, tánccsoportról) és a kitöltött jelentkezési lapot. A demófelvétel a jelentkező bemutatkozását szolgálja, az azon bemutatott produkciónak nem kell feltétlenül megegyeznie a verseny későbbi szakaszában bemutatni kívánt versenyszámok bármelyikének tartalmával. Nem megfelelő minőségű demófelvétel esetén a szervezők hiánypótlást kérhetnek.

A jelentkezéssel kapcsolatban további információ kérhető a pava@hagyomanyokhaza.hu e-mail címen. A gyakori kérdések vitafóruma a http://www.facebook.com/folszallottapava oldalon követhető.

A demófelvételeket elbíráló zsűri a pályázati anyag alapján dönti el, mely produkciókat hívja el a területi válogatók színpadi megmérettetéseire, az eredményről e-mail-ben értesíti a jelentkezőket 2015. március 10-ig.

 

2. Területi válogatók (2015. április–május)

A továbbjutott versenyzők területi válogatókon, színpadi produkciók keretében mutatják be versenyszámaikat. A területi válogatók 2015. április–május hónapban zajlanak.

A területi válogatókon a jelentkezők nem számíthatnak költségtérítésre.

A válogatók és a nyári tábor során az MTVA stábja forgat a helyszíneken, és a későbbiekben összefoglalókban tájékoztatja a tévénéző közönséget. A válogatókról továbbjutó versenyzők a televízió által 2015 novembere és decembere folyamán, teljes terjedelemben sugárzott fordulókban (elődöntők, középdöntők, döntő) kapnak megmutatkozási lehetőséget. A televíziós fordulókban szereplő versenyzőknek útiköltség-térítést, szállást és étkezést biztosítunk.

A verseny győztesei értékes díjazásban részesülnek.

 

Budapest, 2015. január 6.

Interested in other programmes?

Subscribe to our newsletter and be the first to hear about our events and training.