Rekord­jelentkezés a Fölszál­lott a pávára

Ötszázötven produkció jelentkezett az MTVA és a Hagyományok Háza közös népzenei és néptáncos tehetségkutató vetélkedője, a Fölszállott a páva című műsor harmadik évadára.

 

A legtöbben az énekes szólista kategóriában regisztráltak, de szép számmal jelentkeztek néptáncegyüttesek, táncospárok és táncos szólisták is, összesen több mint 2400 gyerek - közölte hétfőn a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) az MTI-vel miután február 22-én lezárult a jelentkezés a versenyre.

A szóló hangszeresek között a legtöbben citerával és hegedűvel indulnának a válogatón, de akad a jelentkezők között cimbalmos, tamburás, dudás és tárogatós produkció is. A jelentkezések háromnegyede Magyarországról érkezett, a határon túlról pedig legtöbben Erdélyből adták le nevezésüket.
 

Gyermekek táncolnak a Fölszállott a páva című népzenei és néptánc tehetségkutató sorozat döntőjének eredményhirdetésén az MTVA Kunigunda utcai 1-es stúdiójában 2014. április 19-én. MTI Fotó: Honéczy Barnabás



Fölszállott a páva harmadik évadának  harmadik évadának újdonsága, hogy ezúttal 6 és 14 év közötti gyermekek szerepelnek majd a műsorban, amely szeptembertől decemberig fut majd a közmédiában.

A szakmai zsűri szerdán ül össze, hogy megnézze a beérkezett 550 videót, csak ezt követően dönt arról, hogy melyik produkció mehet tovább a területi selejtezőkre.

 

http://www.hirado.hu/2015/02/23/rekordjelentkezes-a-folszallott-a-pavara/?source=hirkereso

Craft_ME is be­ing in­tro­duced through Folk_ME

Craft_ME (Craft Media & Education) is an innovative digital platform focused on teaching and preserving folk crafts. Its primary goal is to make the entire process of traditional craft techniques and trades—from the initial preparation of materials to the completion of the finished object—visually accessible to a wide range of people interested in the profession, using digital tools. 

Just gone fest­iv­alling

The festival season is in full swing, and our team is also joining the summer vacationers: the institution will be closed between July 28 and August 18, 2025.

Busós at the air­port

We are in the middle of the carnival season, and the Busójárás festival in Mohács is fast approaching, which will fill the city in southern Hungary with life for six days at the end of February. This folk custom, which marks the end of winter and the arrival of spring, will appear not only in Mohács this year, but also at the capital's airport.

Interested in other programmes?

Subscribe to our newsletter and be the first to hear about our events and training.