Aki tánccá formálta a hagyományt, és a tánc nyelvén tanított nemzedékeket
A Táncházmozgalom újabb ikonikus alakjától búcsúzunk az idén; életének 96. évében meghalt Timár Sándor, a Magyar Állami Népi Együttes egykori művészeti vezetője, a társulat örökös tagja, Kossuth- és Erkel Ferenc díjas koreográfus, néptáncpedagógus, a magyar néptáncoktatás egyedi módszertanának kidolgozója, rendező, a nemzet művésze.
A későbbiekben a tanítványi körében „Mesti”-ként szólított Timár Sándor 1930-ban született Szolnokon. Gimnáziumi évei alatt a cserkészet révén kapcsolódott be a kibontakozó néptáncmozgalomba. Barátaival már érettségi előtt Karcag környékén gyűjtött népdalokat, ahol egyben a helyi tánchagyományokat is tanulmányozta.
Az 1950-es években a SZOT Művészegyüttes tagja lett, ahol tánctudása és technikája jelentősen fejlődött. Néhány évvel később 1958-ban megalapította a Bartók Táncegyüttest. A társulat repertoárját néptánckutatók – elsősorban Martin György és Presovár Ernő – tudományos eredményeire támaszkodva alakította ki. Koreográfiái közé tartozott többek között a Sóvidéki táncok, a Dél-alföldi ugrós és csárdás, az Öt legény tánca, a Szlavóniai karikázó és a Szatmári táncok. Ezek közül több később a Magyar Állami Népi Együttes repertoárjába is bekerült.
1970-ben a Színház és Filmművészeti Főiskola koreográfus szakán szerzett diplomát, majd két év múlva kinevezték a Magyar Táncművészeti Főiskola néptánctagozatának vezetőjévé. Ebben az időszakban – Timárnak köszönhetően – a Bartók Együttest tekintették a gyökeres átalakulás, a teljesen új szemléletű néptánctanítás, -tanulás központi műhelyének.
„Ez az új módszer Timár Sándor, „Mesti” nevéhez kötődik, s mikor már Halmos Béla és Sebő Ferenc is csatlakoztak a mozgalomhoz, a közös munka kiteljesült. E csoportalkotó tevékenységét olyan kiválóságok is segítették, mint Csoóri Sándor, Nagy László költő és Kósa Ferenc filmrendező.” – emlékszik vissza erre az időszakra felesége, Timár Böske.
A táncház és a színpad kölcsönhatása meghatározó volt Timár „bartókos” korszakában: az autentikus táncanyag egyszerre jelent meg közösségi táncként és színpadi műfajként. Éppen ezért nem meglepő, hogy a Bartók Táncegyüttes munkája szorosan összekapcsolódott a Sebő Együttes autentikus népzenei tevékenységével. Az együttműködés nyomán indult el a táncházmozgalom, amely kezdetben négy amatőr együttes- a Bartók, Bihari, Vadrózsák, és Vasas – kezdeményezésére jöttek létre.
A hetvenes évek közepére a Táncházmozgalom berobbanása nem kerülte el a politika figyelmét sem, egyre több szó esett arról, hogy az új mozgalom jegyében meg kellene újítani a harminc éve működő, állami fenntartású Állami Néptánc Együttest is. A Kulturális Minisztérium vezetése – élén Pozsgay Imre miniszterrel – partnernek bizonyult ebben, és 1981-ben Timár Sándort nevezte ki a társulat művészeti vezetőjének, ami a gyakorlatban azt jelentette, hogy a Bartók Táncegyüttesnél már sikerrel alkalmazott új művészeti irányvonal megjelent a Magyar Állami Népi Együttes életében.
„Ha szükség van a tudásra, azt szívesen veszem, de ne támasszanak feltételeket nekem” – volt az ars poeticája.
1982-ben került színpadra a Lakodalmas, amely Kodály Zoltán gyűjtőterületéről származó lakodalmi táncokat dolgozott fel klasszikus kis zenekari kísérettel és a hármas kar – tánc, zene és ének – együttműködésével. A „Timár korszak” több mint másfél évtizede alapjaiban formálta át az együttest. Koreográfiái az autentikus néptánc individualizmusát, sokszínűségét és improvizatív jellegét állították a középpontba. Timár az eredeti folklór tiszteletét és a táncosok személyes kifejezését helyezte előtérbe, új korszakot nyitva a Magyar Állami Népi Együttes életében. Munkássága alapjaiban formálta át az együttest, és egyben maradandó hatást gyakorolt a magyar néptáncművészet egészére.
Mihályi Gábor, a Magyar Állami Népi Együttes jelenlegi vezetője – akit maga Timár hívott a társulatba – mesterének tekinti és így emlékszik vissza a kezdeti időszakra:
„Alig múltam tizennégy éves, amikor először találkoztunk, jött hozzánk koreográfiát készíteni Jászberénybe. Utcai cipőben, az ikonikus kockás ingében, mutatott néhány lépést, aztán azt mondta: „Na, improvizáljatok!” Nem tánclépés sorozatokat kellett bebifláznunk, hanem azonnal az „önálló alkotás” élményéhez juttatott bennünket. Meghatározó pillanat volt, ami a mai napig kísér. Az ő útja az én utam is lett, Jászberény után a Magyar Állami Népi Együttesben."
Timár Sándor öröksége nem csupán koreográfiákban, könyvekben vagy tanítási módszerekben él tovább. Tanítványok, alkotótársak és táncos közösségek sokasága őrzi szellemiségét, amelynek középpontjában mindig a hagyomány hiteles megélése, a tudás továbbadása és az emberi közösség ereje állt.
Temetése július 8-án, 14 órakor lesz Budapesten, a Farkasréti Temetőben.
Emlékét tisztelettel és hálával őrizzük.
További információ itt olvasható.
