„Messziről jött, gyöker­et vert” – XXIII. Or­szá­gos Fazekas Pályáz­at on­line katalógusa

Jubileumi évhez érkezett az országos fazekas pályázatok kiírása. Éppen 60 évvel ezelőtt, 1966-ban hirdették meg az első, fazekasoknak szánt pályázatot, amit a Népi Iparművészeti Tanács (NIT), a Háziipari és Népi Iparművészeti Szövetkezetek Országos Szövetsége, a Népművelési Intézet és a Baranya megyei Tanács Végrehajtó Bizottsága írt ki fazekasoknak, az akkor már Mezőkövesden meglévő hímző, illetve a somogyi fafaragó megmérettetések mellé. 

A fazekas pályázatot ugyan a Siklóson élő, és 1955-ben elhunyt Gerencsér Sebestyénről nevezték el, de az első pályázati kiállításra és díjkiosztóra mégis Pécsváradon került sor, és a továbbiakat is ide tervezték, csak később került át Siklósra. Az emlékdíjat is róla nevezték el, és 1966-ban 3.000.- Ft-tal jutalmazták. A pályázat annyira sikeres volt,-összesen 281 pályamű érkezett be, ̶ hogy a következő évben is megrendezték, és 1970-ben már a IV. pályázatra került sor. 

Az idei pályázat ismét új helyszínre, Szekszárdra vándorolt, és ezzel visszaérkezett az eredeti helyére, a Dunántúlra. A Hagyományok Háza által három év alatt meghirdetett két fazekas pályázat így ismét kétpólusú lett, egyiknek a Dunántúl, (jelenlegi nevén: Országos Fazekas Pályázat) a másiknak az Alföld (Alföldi Fazekas Triennálé) ad otthont. Az országos fazekas pályázatok térbeli megoszlása sok esetben az azon induló alkotókat is elválasztotta földrajzilag. Az idei szekszárdi kiírásra viszont örömteli módon több alföldi, mezőtúri fazekas is jelentkezett.

A Hagyományok Háza és a Tolna Megyei Népművészeti Egyesület által meghirdetett XXIII. Országos Fazekas Pályázat célja a korábbiakhoz illeszkedik: a népi fazekasság és kályhásság hagyományainak ápolása, a nagy múltú fazekas-központok tárgyi művészetének megőrzése, továbbfejlesztése, a 21. századi életmódba, lakáskultúrába történő beillesztése. 

A „Messziről jött, gyökeret vert” – XXIII. Országos Fazekas Pályázatra 13 alkotó nevezett összesen 57 pályamunkával.

A részvétel feltétele volt egy szöveges háttéranyag beküldése is, amelyekből részletek a kiállításon is olvashatók. A kiállításra beválogatott pályamunkák méltó módon tükrözik a nagy elődök művészeti örökségét.

A népi iparművészeti minősítést és a pályázati értékelést ellátó zsűritagok: 

Fusz György keramikus iparművész, 

Hadikfalvi Andrea fazekas, szakoktató, 

Kovács László fazekas, MMA tag, 

Pusztai Zsolt néprajzkutató, fazekas. 

A zsűri elnöke: Hadikfalvi Andrea 

Ezúton köszönjük a Babits Mihály Kulturális Központ Művészetek Házának a kiállítás helyszínének biztosítását!

Nagy – Pölös Andrea, néprajzkutató szakmai értékelése

Díjazottak

 

Busós at the air­port

We are in the middle of the carnival season, and the Busójárás festival in Mohács is fast approaching, which will fill the city in southern Hungary with life for six days at the end of February. This folk custom, which marks the end of winter and the arrival of spring, will appear not only in Mohács this year, but also at the capital's airport.

Just gone fest­iv­alling

The festival season is in full swing, and our team is also joining the summer vacationers: the institution will be closed between July 28 and August 18, 2025.

Craft_ME is be­ing in­tro­duced through Folk_ME

Craft_ME (Craft Media & Education) is an innovative digital platform focused on teaching and preserving folk crafts. Its primary goal is to make the entire process of traditional craft techniques and trades—from the initial preparation of materials to the completion of the finished object—visually accessible to a wide range of people interested in the profession, using digital tools. 

Interested in other programmes?

Subscribe to our newsletter and be the first to hear about our events and training.