Ál­lami kitün­tetések au­gusztus 20. al­kalmából

Hagyományos kultúránk jeles képviselőit tüntették ki augusztus 20. alkalmából!

Külön nagy öröm és büszkeség, hogy kollégáink is szép számmal vannak köztük.

Tiszta szívből gratulálunk a díjazottaknak!

 

◼️ NÉPMŰVÉSZET MESTERE díjat kapott:

♦️ ÁRVAI SÁNDOR juhász, énekes, táncos, a gömöri és hortobágyi pásztorhagyományok, népdalok és táncok hiteles örzéséért, átadásáért, kiváló énektudásáért

♦️ CSÓTI ANDRÁSNÉ, Kalocsa és az azt körülvevő szállásvidék egyik reprezentáns énekes-táncos képoviselője, a kalocsai Piros Rózsa Táncegyüttes oszlopos tagja, akinek énekei, táncai a mai napig példaértékűek a következő generáció számára.

♦️ FEHÉR TIBOR fazekas népi iparművész, aki a fazekasság szakmai fortélyainak birtokában főként a tiszafüredi és mezőcsáti hagyomány szerint készíti darabjait. A hagyományokat a mai kor kívánalmainak megfelelően újító szellemben élteti tovább, ugyanakkor egyéni stílusban mestermívű kortárs kerámiákat is alkot.

♦️ KISS BERTALANNÉ viseletkészítő, a palóc hagyományok, a népviselet készítés, a néptánc és a népi valláasosság anyanyelvi szintű ismerője, generációjának egyik utolsó képviselője. Az által varrott viseleteket kicsik és nagyok, táncos leányok és legények országszerte örömmel viselik.

♦️ KOCÁK ANDRÁSNÉ MIHÓK JOLÁN népdalénekes a felvidéki és a magyarországi folklórmozgalom egyik legismertebb tagja, a tőle összegyűjtött több száz népdal gyakorlatilag lefedi a Kassavidék teljes magyar folklór dallamkészletét. Az általa vezetett csoport felvételei, illetve az általa énekelt népdalok mára a nyugati magyar diaszpóra-közösségek, sőt a kibontakozó szlovák táncházmozgalom számára is a magyar szellemi kulturális örökség egyik emblematikus gyűjteményévé váltak.

♦️ MURGULY LAJOS hagyományőrző táncos. Virtuóz táncának fő sajátosságai a sokszínű, főként csapásoláson alapuló szerkesztés, a gazdag figurázás, a változatos térhasználat, valamint az egyedi kar- és kézgesztusok alkalmazása. Előadásmódját erőteljes dinamizmus hatja át, ami szerencsésen párosul kiváló előadókészséggel.

♦️ PADOS ZOLTÁN kosárfonó, aki példamutató életműve, magas technikai tudása, hagyományokhoz való végtelen hűsége miatt méltó utóda a jeles kézműves elődöknek. Munkásságát mindig a szépre, a jóra való törekvés, az anyag, a forma és a funkció hármasságának tisztelete motiválta. Kézműves remekeivel mindig mások szolgálatát végezte.

♦️ PAPP SAMU hagyományőrző táncos, aki Visa népi kultúrájának magas szintű művelője, kimagasló ismerője és előadója, a magyarországi néptáncművészet és táncházmozgalom ikonikus alakja.

♦️ PÉTER LAJOS szíjgyártó és nyeregkészítő népi iparművész a több mint 150 éves, dinasztiákon átívelő hagyomány tiszteletével, a mai igényeket kielégítően, hűen őrzi és viszi tovább a szíjgyártó nyerges mesterség emlékeit.

♦️ HORVÁTH TIBOR kékfestő népi iparművész Magyarország utolsó kékfestői közé tartozik. A mesterség elkötelezett híveként, kiemelkedő értékteremtő és értékőrző tevékenységének köszönhetően jelentős szerepet vállal a hagyomány fennmaradásában és egyre szélesebb körű megismertetésében.

 

◼️ NÉPMŰVÉSZET IFJÚ MESTERE díjban részesült:

♦️ BAJKA MÁRTA vászonszövő

♦️ PORKOLÁB BENEDEK, a Nádudvari Népi Kézműves Szakgimnázium és Kollégium népi bőrműves szakoktatója

♦️ SZLAMA LÁSZLÓ, kobozművész, a Budapesti Ward Mária Általános Iskola, Gimnázium és Zeneművészeti Szakgimnázium koboz és citeratanára

♦️ TÍMÁR SÁRA, a Vujicsics Tihamér Alapfokú Művészeti Iskola és a Ward Mária Zeneművészeti Szakgimnázium népi ének tanára

♦️ PAPUT JÚLIA néptáncos, a Magyar Nemzeti Táncegyüttes női tánckarvezetője, tánckari tagja és

♦️ JUHÁSZ BENCE ZSOMBOR néptáncos, a Magyar Nemzeti Táncegyüttes tánckari tagja

 

◼️ A MAGYAR ÉRDEMREND TISZTIKERESZT POLGÁRI TAGOZAT kitüntetést vehetett át:

♦️ TIMÁR BÖSKE táncművész, művésztanár, a Csillagszeműek alapítója, művészeti igazgatója

♦️ DALOS ANNA zenetörténész, a Magyar Tudományos Akadémia doktora, az Eötvös Loránd Kutatási Hálózat Bölcsészettudományi Kutatóközpontja Zenetudományi Intézetének tudományos tanácsadója, a 20 21. századi Magyar Zenei Archívum vezetője

 

◼️ A MAGYAR ÉRDEMREND LOVAGKERESZT POLGÁRI TAGOZAT kitüntetést vehetett át:

♦️ DR. ÁRENDÁS PÉTER ATTILA brácsaművész, zenepedagógus, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem Népzene Tanszékének egyetemi docense, a Hagyományok Háza Népzenei szakcsoportjának vezetője, a Tükrös zenekar alapító tagja

♦️ FILÁKOVITY ISTVÁN koreográfus, a Mohács Nemzetiségi Néptáncegyüttes művészeti vezetője

♦️ ÓNODI BÉLA DLA okleveles néptáncpedagógus, a Magyar Táncművészeti Egyetem Néptánc Tanszéknek megbízott tanszékvezető egyetemi tanára

♦️ DR. VERES GÁBOR főmuzeológus, a Néprajzi Múzeum általános főigazgató helyettese

 

◼️ MARTIN GYÖRGY-DÍJAT kapott:

♦️ ÉRI PÉTER etnográfus, népzenész, a Muzsikás Együttes tagja

♦️ FÜGEDI JÁNOS, a Bölcsészettudományi Kutatóközpont Zenetudományi Intézetének tudományos főmunkatársa, a Magyar Táncművészeti Egyetem egyetemi tanára

♦️ PAPP ISTVÁN „GÁZSA”, a Magyar Nemzeti Táncegyüttes zenekarvezető prímása

♦️ TÖRÖK JÁNOS kosárfonó népi iparművész, a Palócföldi Népi Iparművészek Egyesületének elnöke

 

◼️ BÁNFFY MIKLÓS-DÍJBAN részesült:

♦️ ANDRÁS MIHÁLY, a Hargita Nemzeti Székely Népi Együttes igazgatója, művészeti vezetője

 

◼️ BESSENYEI GYÖRGY-DÍJAT kapott:

♦️ KOCSIS KLÁRA, a Békés Megyei Népművészeti Egyesület kulturális szervezője

 

◼️ CSOKONYI VITÉZ MIHÁLY-DÍJBAN részesült:

♦️ ALBA REGIA TÁNCEGYÜTTES

♦️ LŐRINCZ ZSUZSÁNNA, az Artera Alapítvány elnöke

 

◼️ KALLÓS ZOLTÁN-DÍJAT vehetett át:

♦️ GYÖRFI ERZSÉBET óvónő, népdalénekes, a Székelyfoldi Iskola alapítója, a Barozda Együttes meghatározó tagja, az erdélyi táncházmozgalom elindításában és az erdélyi magyar régizene népszerűsítésében vállalt szerepe, a nemes magyar hagyományok és már-már feledésbe merült dallamok továbbélését szolgáló oktatói és nevelői tevékenysége elismeréseként

 

◼️ MAGYAR ARANY ÉRDEMKERESZT (polgári tagozat) kitüntetésben részesült:

♦️ LIBER RÓBERT FERENC népzenész, nagybőgős, a Honvéd Együttes és a Magyar Nemzeti Táncegyüttes zenekarának előadóművésze

♦️ NYITRAI TAMÁS prímás, a Magyar Állami Népi Együttes zenei vezetője

♦️ SIKENTÁNC SZILVESZTER néptáncpedagógus, koreográfus, táncművész, az Örökség Nemzeti Gyermek és Ifjúsági Népművészeti Egyesület elnöke

♦️ SZABÓ ZOLTÁN népzenész, néprajzkutató, a Hagyományok Háza tudományos főmunkatársa, az Óbudai Népzeneiskola zenetanára

♦️ SZABÓ CSABA néptáncpedagógus, a Szín-Vonal AMI oktatója, a Tördemic Néptáncegyüttes művészeti vezetője, a Bakony és Balaton-felvidék népi hagyományainak felkutatásában, megőrzésében és megimsertetésében vállalt szerepe, valamint oktatói tevékenysége elismeréseként

♦️ TÉGLÁS DEZSŐ népzenész, pedagógus, a cigándi Kántor Mihály Általános Iskola nyugalmazott iskolaigazgatója

 

◼️ MAGYAR EZÜST ÉRDEMKERESZT (polgári tagozat) kitüntetésben részesült:

♦️ DR. BEREZNAI ZSUZSANNA néprajzkutató, a Kecskeméti Katona József Múzeum nyugalmazott főmuzeológusa

♦️ FARKASLAKI JAKAB GYÖRGY fa és csontszobrász, költő

♦️ MOLNÁR PÉTER nagybőgős, a Hagyományok Háza Folklór Archívumának vezetője

 

◼️ MAGYAR BRONZ ÉRDEMKERESZT kitüntetésben részesült:

♦️ FISER JÓZSEFNÉ hímző népi iparművész

♦️ PATÓCS ARANYOS NORINA, a Magyar Állami Népi Együttes táncművésze

♦️ PÁVAI NATÁLIA, a Hagyományok Háza Szervezési és Kommunikációs Főosztályának kiadványmenedzsere

♦️ DR. VASS ERIKA néprajzkutató, a szentendrei Szabadtéri Néprajzi Múzeum muzeológusa,

♦️ ZSIGÓ JÓZSEFNÉ népi iparművész, tojásdíszítő mester

Interested in other programmes?

Subscribe to our newsletter and be the first to hear about our events and training.