I. Ifjú Nomá­dok Tábor

Application deadline
2022. May 20. 23:59

Felhívás

 

50 évvel ezelőtt avantgard népművészeti mozgalom bontakozott ki a népzene, a néptánc és a kézművesség területén, olyan fiatalok közreműködésével, akik az önkifejezés, a közösségalkotás, a kortárs kultúra megújulásának lehetőségét látták a népzenében, néptáncban, népköltészetben és a tárgyalkotásban. A ’70-es évek ifjúsági népművészeti mozgalmának tagjai, a kézműves Nomád nemzedékre és a táncházmozgalom, az akkori feltörekvő fiatalok lettek az újjáéledő, új köntösben megjelenő népművészeti mozgalom motorjai. Példájukkal, szakmai tudásukkal és azzal, ahogy a néphagyományról gondolkoznak, mind a mai napig meghatározzák a táncházmozgalom alakulását és értékrendjét.

Napjaink népművészeti mozgalmában résztvevő fiatalok számára kívánunk lehetőséget adni a generációs önmeghatározásra, önszerveződésekre és szakmai kezdeményezésekre. Ennek érdekében a Hagyományok Háza felhívást tesz közzé 18-35 év közötti fiatalok számára az I. Ifjú Nomádok Táborában való részvételre.

 

Kinek szól a felhívás?

A felhívás a néphagyomány területén tevékenykedő fiatal, 18-35 év közötti alkotóknak, előadóknak, kutatóknak, tanároknak szól, akik tevékenyen részt kívánnak venni a folklorizmus/revival jelenségek elméleti és módszertani kereteinek megújításában. Magyarországi és határon túli fiatalok jelentkezését várjuk.

 

Mi a tábor célja?

A jelentkezők közül a Hagyományok Háza Népművészeti Módszertani Műhely munkatársai 25 főt fognak kiválasztani a lent leírt elbírálási szempontok szerint, szabad mérlegeléssel, akik meghívást kapnak az I. Ifjú Nomádok Táborába. Ez a tábor lehetőséget teremt arra, hogy megismerjék egymást és a Nomád nemzedék tagjait, tapasztalatot cseréljenek, közösen gondolkodjanak az előttük álló lehetőségekről, megvitassák a kérdéseiket, szélesítsék látókörüket és újító kezdeményezésekkel és jövőbeni közös tervekkel gazdagodva térjenek haza.

Az I. Ifjú Nomádok Tábora egy időben és egy helyen zajlik majd a Forgószél és Garabonciás hon- és népismereti levelező verseny győzteseinek jutalom táborával, így a tábori programban lesz közös kézműveskedés, éneklés, táncház, mese és játék.

 

A tábor időpontja és helyszíne, költségviselés:

2022. augusztus 8-12., Kiscsősz

A Hagyományok Háza biztosítja a résztvevők számára a tábori programot, a szállást és az étkezést.

A résztvevőknek az utazást önerőből kell megoldani.

 

A jelentkezés módja

A jelentkezés az alábbi online jelentkezési lap hiánytalan kitöltésével válik érvényessé.

A jelentkezési lap tartalmaz két, mellékletként feltöltendő, 4.000–4.500 karakterben kifejtendő kérdést is:

  1. kérdés: Milyennek szeretnéd látni a népművészeti mozgalmat (folklorizmus/revival jelenségeket) 10 év múlva?
  2. kérdés: Mit tennél meg te magad ennek érdekében?

 

Jelentkezési lap

 

Jelentkezési határidő: 2022. május 20., péntek éjfél

 

Az elbírálás szempontjai:
  • eredetiség, innovatív jelleg
  • megalapozottság, megvalósíthatóság
  • valós problémákra reflektál
  • társadalmi hasznosság – közösségeket szolgál
  • a pályázó eddigi munkásságával összhangban van

Az eredményről minden jelentkezőt e-mailben értesítünk a jelentkezési határidő lejártát követő 30 napon belül.

 

Részvételi feltételek és lemondás

A nyertes jelentkezőktől az értesítést követő 5 napon belül megerősítést kérünk a táborban való részvételi szándékukról annak érdekében, hogy a létszámkorlát feletti, de jó minősítést kapott pályázatot benyújtó pályázók is lehetőséget kapjanak a táborban történő részvételre.

Lemondás esetén a várólistán szereplő pályázókat telefonon, illetve e-mailben értesítjük a részvétel lehetőségéről.

A pályázat benyújtásával (a jelentkezési lap beküldésével) a Jelentkező

  1. elfogadja a Tábor házirendjét, valamint
  2. hozzájárul az elbíráláshoz és a táborban részvételhez (szállás foglalása, csoportbeosztás stb.) szükséges személyes adatai felhasználásához,
  3. hozzájárul ahhoz, hogy a tábori tevékenység során kép-, hang-, illetve videofelvétel készüljön róla, valamint hozzájárul, hogy e felvételek archiválásra, továbbá a Hagyományok Háza hasonló programjairól tájékoztatási, valamint marketing-célokra felhasználásra kerüljenek.

Az adatok felhasználására a továbbiakban a Hagyományok Háza weboldalán olvasható Adatkezelési tájékoztatóban foglaltak az irányadóak.

 

Kapcsolattartó:

Dóra Fruzsina

+36 20 501 8556

Interested in other programmes?

Subscribe to our newsletter and be the first to hear about our events and training.