Ian­cu Laura: A Föld folklórja és szerepe a népi gyógyász­at­ban

A bibliai teremtéstörténet szerint az ember porból lett és porrá lesz. A néphitben a Föld és az élet/az emberi test között kölcsönhatás áll fenn. Bizonyos esetben a Föld olyan pozitív princípium, amely elősegíti a történések szerencsés és jó végkimenetelét. Ebbéli „tulajdonsága” éppen a születésben és a meghalásban érvényesül a legélesebben; a hagyományos világkép szerint könnyítő hatást idéz elő. A népköltészet bizonyos műfajaiban (ráolvasások, archaikus népi imák) ellenben a Föld másik „arcát” ismerjük meg. Betegségek forrása, ártalmas szellemek, démonok tartózkodási helye. Ebből adódóan bizonyos testi panaszok gyógyításában is szerepet kap. A Föld tehát ambivalens szereplő, egyszerre a jó, a rossz forrása és eszköze. Az eszkatológikus mondák szerint Krisztus második eljövetele során az emberiséghez hasonlóan a bűnös Föld is megújul.

 

Iancu Laura néprajzkutató, az ELKH BTK Néprajztudományi Intézet tudományos munkatársa. Elsősorban a magyar népi vallásosság területén végez kutatásokat, kiemelten a moldvai katolikus magyarok körében. A népi gyógyászat és a vallás, a hit és a világkép kapcsolatát érintő vizsgálataiban foglalkozott az istenítélet, az átok, a böjt, a bú, a bánat stb. témákkal.

 

Az előadás-sorozat célja, hogy az érdeklődőket a népi gyógyászat hihetetlenül izgalmas világába kalauzolja, és a résztvevőket megismertesse a Kárpát-medencei hagyományos, népi orvoslás kutatásának legfőbb eredményeivel. A felkért előadók a terület legjelesebb képviselői, a hagyományos orvoslás gyógymódjaival, a gyógynövények gyűjtésének, feldolgozásának és a növényi szerek elkészítésének lehetőségeivel, a gyakoribb betegségek gyógynövényekkel, növényi szerekkel történő megelőzésének és kezelésének lehetőségéivel ismertetik meg a látogatókat. 

 

Online regisztráció


Jegyár:

Teljesárú belépő: 800 Ft

Kedvezményes belépő (érvényes Hallgatói kártyával, diákigazolvánnyal, nyugdíjas igazolvánnyal rendelkezőknek és HHBK tagoknak): 600 Ft

 

További információ:

Legeza Márta

+36 30 731 1327

Interested in other programmes?

Subscribe to our newsletter and be the first to hear about our events and training.