To­MiMEUS sza­kmai nyári tábor

Egyedülálló nemzetközi projektben vesznek részt a Magyar Népi Iparművészeti Múzeum munkatársai: a ToMiMEUS című Erasmus+ projekt célja, hogy multiszenzoros és inkluzív múzeumot alakítsunk ki úgy, hogy érzékszervi fogyatékkal élő gyermekcsoportok fogadására is lehetőség legyen a jövőben.

A projekt elmúlt egy évében elméleti szakmai segédanyagot készítettek munkatársaink, a most zajló, a Gébárti-tó melletti Alkotók Házában lévő egy hetes szakmai táborban pedig a módszertan megvitatása kerül a középpontba.

Első lépésként Gál Boglárka múzeumpedagógus, a projekt témafelelőse tartott előadást a befogadó múzeum jellemzőiről, és a munkatársakkal azt vizsgálták meg, hogy a Múzeumra jelenleg milyen dimenziók jellemzőek és mik azok az összetevők, melyek fejlődést vetítenek elő.

Tomimeus

Szabó Zoltán, a Múzeum vezetője és Pölös Andrea muzeológus a korábban vakok és gyengénlátók számára megvalósított programról tartottak előadást és reflektáltak arra, hogy ezeket a tapasztalatokat hogyan érdemes beépíteni a jelenlegi projektbe és a jövő gyakorlatunkba.

Legeza Márta a Hagyományok Házában fogyatékkal élőknek szervezett speciális komplex foglalkozásokról beszélt, Bangó Aliz pedig agyagterápiás szemléletmódját prezentálta. Részletesen beszélt korábbi terápiás gyakorlatairól, többek között a lipótmezői elmegyógyintézetben tartott foglalkozásairól, módszereiről, majd pedig egy autista lány egy éves egyéni terápiás foglalkoztatásáról. Lenyűgöző, milyen görcsök, nehézségek, stressz és negatív viselkedési minták oldhatók fel a kézművességgel, agyaggal.

Tomimeus

A harmadik naptól a gyakorlati kézművesség kerül a középpontba. Először Hunyadvári Szilvia vonta be a résztvevőket a fogyatékkal élő gyermekek számára kigondolt nemezelő foglalkozásába. Gondolatmenetének lényege, hogy az ujjbábok elkészítése és ezáltal a mesék a kreativitás és egyéni kibontakozás hatékony formája lehet. Megyeri István a gyermekek múzeumi terekben való tanításáról, készség- és képességfejlesztéséről beszélt.

Seregély Mirtill és Farkas Réka néhány mézeskalácsos játékot hozott, melyeket inkluzív foglalkozások alkalmával érdemes kipróbálni. Érzékenyített minket szaglással, ízleléssel és tapintással egyaránt.

Tomimeus

A hét további részében még Ament Éva vezetésével az Iharos Népművészeti Egyesület tagjainak ötleteiről beszélgetünk, majd a Nyitott Műhelyünk kézműveseinek ötleteit, eszközöket, játékokat, módszereket vitatunk meg. Utolsó napon Halmai Edina nemezkészítő, Kelemen Eszter bőrműves és Dobinszki Csilla kézműves-foglalkozását próbáljuk majd ki, és reményeink szerint tartalmas és szakmai párbeszédekben eredményes, hatékony hetet zárhatunk.

 

 Erasmus+ logo                               TOMIMEUS

Just gone fest­iv­alling

The festival season is in full swing, and our team is also joining the summer vacationers: the institution will be closed between July 28 and August 18, 2025.

Busós at the air­port

We are in the middle of the carnival season, and the Busójárás festival in Mohács is fast approaching, which will fill the city in southern Hungary with life for six days at the end of February. This folk custom, which marks the end of winter and the arrival of spring, will appear not only in Mohács this year, but also at the capital's airport.

Night of Mu­seums in the Hun­gari­an Her­it­age House

This year, too, the Hungarian Heritage House will open its doors on the Night of Museums. Here, the past will become an experience and tradition will take on new meaning. The Buda Vigadó building will be open for exploration from the attic to the cellar.
 

Interested in other programmes?

Subscribe to our newsletter and be the first to hear about our events and training.