Nyitrai Anett tősgyökeres vízivárosi: itt született, itt nőtt fel és most itt él férjével és négy gyermekével. Még tágabb családja is az első kerület lakója. A mostani járványhelyzet ugyan az ő életüket is felborította, de korábban rendszeres látogatói voltak az Aprók tánca sorozatnak. Sőt, ők azok, akik az online Aprók táncán is részt vesznek, és jelenlétükkel segítik a foglalkozásvezető munkáját.
Mióta jártok Aprók táncára?
A harmadik lányom volt picike, amikor megnyílt a felújított épület. Nagyon vártuk már, mert ismerősöktől hallottuk, hogy mennyire élvezik a gyerekek a zenét. Ezt később mi is megtapasztaltuk. A közelben lakunk, így adta magát a lehetőség, hogy péntek délután táncolni megyünk a lányokkal. Ez különösen a hosszú, hideg téli estéken volt vonzó program a játszótér helyett. A gyerekek hamar kötnek barátságokat, így nemsokára sokakat ismerősként üdvözölhettünk. Egykettőre heti fix programmá vált a gyerektáncház az egész család számára. Mióta megszületett a kisfiam, ő is velünk szokott tartani.
Mit jelent számotokra ez a program?
Önfeledt játékot leginkább. Aki akar, kézműveskedik, aki inkább táncolna vagy szaladgálna másokkal, azt is megteheti. Úgy tapasztalom, hogy mindenki megtalálja előbb-utóbb a számítását. Ha pedig megszólalnak a hangszerek, a zene magával ragadja az embert. Kicsit olyan élmény, mintha az ember (rock)koncertre vinné a gyerekeit.
Mit szerettek benne a legjobban?
Sok ismerősünk van, akikkel itt szoktunk találkozni. Olyanok is vannak köztük, akiket mi csábítottunk el, és azóta visszajárnak. A közösségi élmény nagyon fontos tényező.
Aztán említhetném azt is, hogy a lányaim már rendszeresen énekelnek maguknak vagy egymásnak csupa kedvtelésből. Ismerik a dalokat, ezen keresztül könnyebben lehet befolyásolni a hangulatukat és – végső soron – kapcsolatot is könnyebben teremtenek másokkal.
Mit jelent számodra a Hagyományok Háza, a hozzá való kötődés? Jártok-e más programra is, mint a gyerektáncház?
Számomra nagy felfedezés volt, hogy egy ilyen érdekes intézmény lakik itt a város közepén. A járvány alatt nem nagyon volt mód a személyes részvételre, előtte pedig még mindig volt olyan pici gyerekem, aki miatt nem nagyon volt mód eljárni otthonról. Mi a gyerektáncház okán kerültünk kapcsolatba a Hagyományok Házával, de biztos vagyok benne, hogy én és a gyerekeim is visszatérő vendégek leszünk.
Jártok-e más hasonló programra, eseményre, ahol népdalokat, gyerekjátékokat tanulhattok, kézműveskedhettek? Miért fontos ez számotokra?
Korábban jártunk Ringatóra. Azt is szerettük, a zene mindig fontos volt számunkra. A kézművességgel itt találkoztunk először. Az, hogy a kettő egy helyen megtalálható, nagy előny. A nagyvárosi lét velejárója, hogy nagyon nehéz a gyerekek számára olyan közeget teremteni, ahol nem didaktikus módszerekkel, hanem a maga természetességében ismerhetik meg a hagyományos kultúrát. Ez itt szerintem sikerült.
Mi az, amit a népdalok, ölbéli játékok, gyerekjátékok, néptánc hozzáad a gyerekek testi-lelki-szociális fejlődéséhez?
Nem vagyok pedagógus, úgyhogy ezt nálam avatottabbak jobban meg tudják fogalmazni. Én azt látom csak, hogy a gyerekeim mindennapjaiba beépültek a hallottak, látottak, tapasztaltak. Könnyebben értelmezik a meséket, amiket olvasunk nekik. Észrevétlenül rögzülnek olyan alapértékek, amiket másként még nem is tudnának értelmezni ebben a korban. Könnyebben kifejezik örömüket, bánatukat, ezáltal magabiztosabbakká válnak. Aztán persze a fantáziájuk is bővül: előfordul, hogy a legnagyobb lányom ölbéli játékot játszik az öccsével. Mindketten nagyon élvezik. Csak én aggódom, hogy leejti. Most éppen egy „előadásra próbálnak” a lányok. Táncolnak és énekelnek, éppen ahogy a táncházban látták.
Ti vagytok az a család, akik az online programokon is részt vesztek, és jelenlétetekkel segítitek a foglalkozásvezetők munkáját…
Amikor kitört a járvány, számunkra is nagy kihívást jelentett négy pici gyerek energiáinak lekötése, ezért mi kifejezetten örültünk a felkérésnek. Úgy tudom, Legeza Márti, a program felelőse azért keresett meg bennünket, mert a közelben lakunk, így rugalmasabbak tudtunk lenni, nem kellett utazással vesződni, és egyszerre négy főt tudtunk prezentálni közönség gyanánt. A gyerekeknek csak annyiban volt más a helyzet, hogy kevesebben voltak, mint korábban. Ők a felvételeket is egy foglalkozásnak fogták fel. Aztán persze nagyon élvezték, mikor önmagukat látták viszont a képernyőn és eljátszották újból az egészet.
Miért javasolnátok olyanoknak, akik még sosem hallottak róla!?
Egyszerűen jó móka. Ez talán a legfontosabb.
