Kancafiú Miklós, a főhős valóban félig ember, félig ló… Az állat-ős, az állattól születés ősrégi gondolat, amely a népművészetben, a népköltészetben különféle formában gyakran megjelenik. Arany László XIX. század derekán végzett gyűjtésében és az általa átcsiszolt és kiadott szövegben nincsen még „magyarázat”, miért, hogyan, vagy hányadrész-emberként születik fia a fehér lónak. (Arany László kéziratát, az Arany-család szövegkorrekcióit ezen a mesén bárki összevetheti a későbbi szövegkiadásokkal, a történeti folkloriszika egyik nagy eredményeként létrejött kritikai kiadást fellapozva: Domokos Mariann – Gulyás Judit: Az Arany család mesegyűjteménye. MTA BTK Universtitas Kiadó, Budapest, 2018. 358-371.).
Az 1970-es években gyűjtött kibédi mesében viszont ez a már talán mitikus eredetét vesztő motívum úgy „realizálódik” kissé, hogy egy javasasszony tanácsolja a termését óvó gazdának: „itt van, látod, ez a három liter borsó, vegyítsd oda a búza közé, s úgy vesd el, mert ha valaki enni fog belőle, akár tolvaj, akár nem, hát egy nagy borsószem nő az orrára”, és valóban, nők-férfiak lánc-szerűen egymásra ragasztják át azt a borsót, amitől végül állapotos lesz egy kancaló – és így születik meg a „fia”. A racionalizálásnak, demitizálásnak, az állatanyától születés „körülményeinek” egy egészen másik, a mesei világba vitt megvalósítása olvasható Pál István Fehérlófia-variánsaiban, ahol Fehérló Mátyásnak vagy Fehérlófia Mátyásnak hívják a hőst. (Agócs Gergely: Pál István mesél. Egy nógrádi magyar pásztorember mesekincse. Hagyományok Háza, Budapest, 2017. 35-60.)
A kibédi tündérmesékre, így a János által elmondottra is jellemző, hogy régies tartalmi elemek, és nagyon szép, archaikus mesei sztereotipiák, formalizált párbeszédek szerepelnek bennük. Amikor a hídon megbotlik a sárkány lova a hős kardjában: „...tízannyit ugrott vissza, mint amennyit jött eléfelé“; a sárkány így szidja lovát, fenyegeti a főhőst: „...kutyák igyák véredet! Hát kitől tartasz, kitől félsz úgy, attól az egy Kancafiú Miklóstól? Mert ha itt volna, még a porát is szélnek adnám...”. A tündérleányt így szólítja meg Miklós: „Szívemnek szerelme, lelkemnek kegyese...”
Ebben a székely mesében talán nem olyan ismerősek a főszereplők nevei: Kancafiú Miklós, Kőmorzsáló és Fahorgasító, az alvilágbeli ellenfél pedig Iszkáp (Jánosnál: Iszkáz). Talán sokan az Arany László által használt mesei nevekhez szoktak: Fehérlófia, Fanyűvő, Kőmorzsoló és Hegyhengergető, valamint Hétszűnyű Kapanyányimonyók…. (Arany László változata ITT olvasható) Moldvai „beszédekben”: mesékben Johófiú Jankóhoz vagy Tehen Páhincshoz Fahargasztó és Kőmorzsoló csatlakozik, griffmadár helyett pedig varjú segít az Alvilágban, mint például Iancu Laura magyarfalusi gyűjtésében is (Benedek Katalin – Iancu Laura: Johófiú Jankó. Magyarfalusi csángó népmesék és más beszédek. Velence, 2002. 91-110.).
A tündérmesék gyakran igazságtétellel, a bajkeveről, bűnösök megbüntetésével, elpusztításával végződnek. Igen archaikus motívum a kard feldobásával véghezvitt istenítélet, amely jelen mesében is olvasható: „Tudjátok meg, hogy én vagyok Kancafiú Miklós, akit elhagytatok a fekete világba. Most becsülettel kell szolgáljunk: hoztam ide három kardot, hogy dobjuk fel őket a levegőbe. Aki igazságos a másikkal szemben, az maradjon életben, aki pedig nem, az mindjárt elpusztuljon. Úgy is lett, mindjárt felhajították a három kardot, de Kancafiú Miklóstól még messze-messze hullt le a kard, Kőmorzsáló és Fahorgasító pedig rögtön szörnyethalt.”
Kibédi népmesék
Kibédi népmesék Ráduly Jánostól – a kiadvány
A Hagyományok Háza Hallgasd – olvasd – mondd! címmel hangzómellékletes népmeseválogatás-sorozatot indított, a mesehallgatás, a meseolvasás és a mesemondás együttes népszerűsítésének szándékával. Az olvasott népmeseszövegeket rögtön összevethetjük a hangzóanyaggal: a magyar mesemondás hagyománya szerint élőszóval elmondott meséket mai mesemondóktól hallgathatjuk meg a könyvhöz kapcsolódó weboldalon.
A meséket Ráduly János több évtizede néprajzi terepmunkán, magnetofonnal gyűjtötte, de nem nyelvjárási hitelességgel adta közre, nem is szó szerint, hanem kicsit az irodalmi nyelvhasználathoz közelítette, “átsimította” őket. Mi az esztétikai élményt még a szép illusztrációkkal, a könyv tipográfiájával is fokoztuk, a gyermek olvasókra is számítva.
Felnőtt olvasóinknak a mesék megismerése után néprajzkutatótól származó utószó, tájszójegyzék, a népmesék forrásmegjelölése és tipológiai besorolása, valamint a hangzóanyagon szereplő mesemondók bemutatása is segít a tájékozódásban. Ahol az előző kiadó is közölte, az egyes meséknél az egykori adatközlő, mesemondó nevét, születési évét, vagy legalább a gyűjtéskor feljegyzett életkorát is feltüntetjük.
A hangzómellékletes mesekönyv megrendelhető a Hagyományok Háza webáruházában: https://hagyomanyokhaza.hu/hu/webaruhaz
Egy típus – 3 variáns: a Kancafiú... írott szövege és kétféle előadása
Az a rendkívüli szerencse éri most a kedves olvasót/nézőt, hogy az élő mesemondás születésének, az írott szöveg megelevenítésének tanúja lehet: Bukovics János a Kibédi népmesék… c. kötethez rögzítette a Kancafiú.. hangfelvételét, és most, mintegy három hónapnyi távolságban, a Folkstúdió videóján is elmondja ugyanezt a mesét.
Vagyis megfigyelheti az érdeklődő, milyen fordulatokkal, hogyan teszi élővé a könyvben olvasott, memorizált, s fejből elmondott szöveget. Mit hagy ki, mit mond másképpen, mint az egykori székely mesemondó, és mit variál még ehhez képest is a második felvételnél. Természetesen a mese szerkezetén, legfőbb tartalmi-szerkezeti elemein nem változtat.
A kibédi mese klasszikusan indul: “Egyszer volt, hol nem volt, hetedhét országon is túl, ahol a kurta farkú malac túr...”, de János nem ugyanúgy kezdi a mesét, mint az adatközlő, hanem saját kedves mesei kezdőformulájával, valójában kettős mesekezdéssel indít: “Há hol vót, hol nem vót, valamikor réges-régen, mikor öregapámmal ott ültünk ne, a küszöbön, azt ott mesélt az öreg nekem, őtőle hallottam ezt a mesét: hát hol vót, hol nem......” (a mesekezdő formulákról lásd ITT).
Van, hogy nevet ad olyan mesei szereplőnek, akinek eddig nem volt neve (“a javasasszony” – “az öreg Csula néni”), van, hogy pusztán szinonimákat használ az eredeti helyett vagy a szórend változik: “Mindjárt odaszökött, s a papot összevissza csókolta.” - helyett “Mindjárt odaszaladt, oszt átnyalábolta”, és van, ahol teljesen új elemeket is belesző a mesébe.
Mesemondására általában is jellemző, hogy ügyesen bevonja a közönséget, így még stúdiókörülmények között is gyakoriak a kiszólásai, kérdései. Ahogyan Sándor Ildikó a kötet Utószavá-ban megfogalmazza: “Bukovics János az élőszavasság, a familiáris, közvetlen stílus, a mese előadója és hallgatósága közti távolság csökkentését szolgáló eszközök, spontán, érzelemteli nyelvi megnyilatkozások mestere.”
ITT olvasható maga az alapszöveg
ITT hallgatható meg a hangfelvétel:
Aki szeretné a többi kibédi mesét megismerni, annak ajánljuk a Hagyományok Háza webáruházában kötetünket: https://hagyomanyokhaza.hu/hu/webaruhaz
