Eheti mesénk is jól érzékelteti, mennyire igaza volt Berecz Andrásnak, aki egy kérdésre: mit jelent mesemondónak lenni?, így válaszolt: „A mesemondó arra jó, hogy a meséket frissen tartsa. Új életet leheljen beléjük. Olyan, mint a kincstárnok, számon tarja, ide- odarakosgatja őket, egész életében köztük matat. Nem győz betelni velük. Fényesítgeti, csiszolgatja őket. Újak után jár.”
Fábián Évikére is ez jellemző. Meséje Furulyás Palkóról szól, a mese központi motívuma pedig egy bűvös hangszer. Ezt a mesetípust – a cselekményvázlat alapján - a nemzetközi népmesekutatás is nyilvántartja (ATU 592: Szent Péter muzsikája - The Dance among Thorns), és a magyar tündérmese-katalógusban is megtalálhatjuk, igen sok Kárpát-medencei szövegváltozattal. De Évike ezt a mesét előadásával felfrissíti, egyedi és egyszeri élménnyé teszi. Például a sok-sok európai változatból „elvont” típusban bűvös hegedű szerepel, nála a hatlyukú pásztorfurulya, továbbá nevet ad a főhősnek, és „Évikés” módon egy dalos-táncos Zsuzsit is kerít neki, stb.
