Hogy ne peregjen el a múlt

2019. július 29. és augusztus 02. között zajlott másodízben a „Hogy ne peregjen el a múlt”-kézműves szaktábor Zabolán, melynek megszervezéséhez a Roy Chowdhury-Mikes Alapítvány idén is a Hagyományok Háza szakmai segítségét kérte.

Zabolai kézműves tábor 2019

Ebben az évben a fűzvessző mellett további szálasanyagok kaptak helyet, úgymint gyékény, káka.

Résztvevő kollégák: Kovács Zoltán kosárfonó oktatónk, Kiss Tünde gyékénytárgykészítő és Vargacz Alíz a Hagyományok Háza részéről.

A tábor helyszíne idén is a Csángó Néprajzi Múzeum udvara volt, ahol Pozsony Ferenc a múzeum alapítója szeretettel fogadott minket.

Zabolai kézműves tábor 2019

Huszonkét helyi gyermek (8-16 éves korosztály) vett részt a táborban, közülük néhányan már tavaly is ott voltak. Csatlakozott még hozzánk három pedagógus, akik a gyerekek tanítói, valamint Rádu Józsi bácsi Csernátonból, aki év közben, egyéb rendezvényeken szokott kézművesfoglalkozásokat tartani a helyi gyerekeknek.

Két csoportban folyt a munka. A kisebbek első nap a csuhé felhasználásával ismerkedtek meg. Készítettek csuhébabát, pillangót, és virágot. A második nap a kákáé volt a főszerep. Készült belőle tutaj, edényalátét és karkötő. Harmadik nap gyékényből születtek apró tárgyak, úgymint ajtódísz, baba, madár. A gyerekek elsajátították a különböző technikákat: sodrás, fonás stb. Negyedik nap a saját maguk készített szövőkereten gyékényt szőttek. Utolsó nap pedig agyagból marokedény, gyöngy és állatfigurák készültek.

Zabolai kézműves tábor 2019

A nagy csoport Zoltán instrukcióit követve készített kínáló tálcát, ceruzatartót, madáretetőt, gyümölcsöskosarat és ajtódíszt.

A tábor zárónapján kiállítottuk a tárgyakat, hogy a szülők is megtekinthessék milyen eredményes is volt ez az egy hét.

A gyerekek nagyon megszerettek bennünket és mi is őket. A pedagógusok is elismerően nyilatkoztak a tábor végén. Elmondásuk szerint sokat tanultak ők is az öt nap alatt, melyet a későbbi munkájuk során is majd hasznosítani tudnak.

A beszámolót készítette: Vargacz Alíz

Fotó: Datki Gyöngyike, Dóczé Levente, Vargacz Alíz

Craft_ME is be­ing in­tro­duced through Folk_ME

Craft_ME (Craft Media & Education) is an innovative digital platform focused on teaching and preserving folk crafts. Its primary goal is to make the entire process of traditional craft techniques and trades—from the initial preparation of materials to the completion of the finished object—visually accessible to a wide range of people interested in the profession, using digital tools. 

Folk_ME has been in­tro­duced in Qatar

Hungarian Heritage House’s digital music education program, which garnered interest from several countries, opening up new opportunities for collaboration.

Just gone fest­iv­alling

The festival season is in full swing, and our team is also joining the summer vacationers: the institution will be closed between July 28 and August 18, 2025.

Interested in other programmes?

Subscribe to our newsletter and be the first to hear about our events and training.