Design és hagyomány

Design és hagyomány program nemezhímző workshop
1. alkalom

2018. május 24. (csütörtök) - 2018. május 26. (szombat)

Vértesacsa

 

A felkért előadók által vezetett foglalkozás során a résztvevők különböző vastagságú, állagú nemezalapokat készítettek a nemezkészítő szakelőadók segítségével, mindeközben a hímző szakelőadó segítséget nyújtott abban, hogyan lehet mindezeket hímzésmotívumokkal ellátni. A felkért szakemberek a mai igényeknek megfelelő, innovatív termékmegvalósítási ötleteiket és a technikai megvalósításra vonatkozó ismereteiket adták át a 3 nap folyamán.

A meghívott résztvevők szaktudására is alapoztunk és kísérleteket végeztünk arra vonatkozóan, hogy a magyar hímzésmintakincs és különböző hímzéstechnikák miként alkalmazhatóak a nemez tárgyak díszítésére, milyen formában, milyen funkciók tekintetében, és ezek a hímzésfajták milyen nemezelési technikával valósíthatóak meg úgy, hogy a hímzések és a nemez készítés egyaránt hiteles maradjon.

Az alkalom végén több olyan hímzésmotívummal ellátott nemezalapot vihettek haza a résztvevők, amelyet beleapplikálhatnak más alapanyagokba is, illetve kész termékek is születtek.

 

Előadók:

Szabóné Németh Bea - nemezkészítő,

Józsa Szaka Kata - nemezkészítő,

Kudlákné Balázs Noémi - hímző.

 

Design és hagyomány program nemezhímző workshop
2. alkalom

2018. szeptember 28. (péntek) – 2018. szeptember 30. (vasárnap)

Vértesacsa


A felkért előadók által vezetett foglalkozás során a résztvevők különböző vastagságú, állagú nemezmamuszokat készítettek a nemezkészítő szakelőadók segítségével, mindeközben a hímző szakelőadó segítséget nyújtott abban, hogyan lehet mindezeket hímzésmotívumokkal ellátni. A felkért szakemberek a mai igényeknek megfelelő, innovatív termékmegvalósítási ötleteiket és a technikai megvalósításra vonatkozó ismereteiket adták át a 3 nap folyamán.

A meghívott résztvevők szaktudására is alapoztunk és kísérleteket végeztünk arra vonatkozóan, hogy a magyar hímzésmintakincs és különböző hímzéstechnikák miként alkalmazhatóak a nemez tárgyak díszítésére, milyen formában, milyen funkciók tekintetében, és ezek a hímzésfajták milyen nemezelési technikával valósíthatóak meg úgy, hogy a hímzések és a nemez készítés egyaránt hiteles maradjon.
Az alkalom végén több olyan hímzésmotívummal ellátott nemezlábbelit és tárolókat vihettek haza a résztvevők, amelyeken nemezelt technikával elkészített hímzésmotívumok voltak illetve fonallal hímzett hagyományos minták.

Előadók: 
Szabóné Németh Bea - nemezkészítő,
Józsa Szaka Kata - nemezkészítő,
Kudlákné Balázs Noémi - hímző.

 

 

Design és hagyomány program bőrhímző workshop
3. alkalom
 

2018. október 5. (péntek) – 2018. október 7. (vasárnap)

Vértesacsa

 

A felkért előadók által vezetett foglalkozás során a résztvevők néprajzi ismereteken túl, különböző formájú hímzett bőrékszereket, és kisebb tárolókat készíthettek szőr nélküli bőrből. Szőrös bőrből pedig kesztyűt, érmelegítőt vagy saját ötlet alapján más funkciójú munkákat alkothattak a bőrműves és szűcs szakelőadók segítségével, mindeközben a hímző szakelőadó segítséget nyújtott abban, hogyan lehet mindezeket hímzésmotívumokkal ellátni. A felkért szakemberek a mai igényeknek megfelelő, innovatív termékmegvalósítási ötleteiket és a technikai megvalósításra vonatkozó ismereteiket adták át a 3 nap folyamán.

 

A meghívott résztvevők szaktudására is alapoztunk és kísérleteket végeztünk arra vonatkozóan, hogy a magyar hímzésmintakincs és különböző hímzéstechnikák miként alkalmazhatóak a bőrtárgyak díszítésére, milyen formában, milyen funkciók tekintetében, és ezek a hímzésfajták milyen technikával valósíthatóak meg úgy, hogy a hímzések és a bőrművesség egyaránt hiteles maradjon.

Az alkalom végén több olyan hímzésmotívummal ellátott bőrtárgyat vihettek haza a résztvevők, amelyeket használhatnak mindennapjaikban.

 

Előadók:

Somos Veronika - bőrműves,

Kókáné Pásztor Éva – szűcs,

Dr. Illés Károlyné - hímző.

 

Design és hagyomány program bőrhímző workshop
4. alkalom

2019. május 25-27.

Vértestarcsa

 

A felkért előadók által vezetett foglalkozás során a résztvevők néprajzi és anyagismereten túl, szőrös bőrből készített hímzett kesztyűket, szütyőket és táskákat készíthettek vagy saját ötlet alapján más funkciójú viseletdarabokat alkothattak a bőrműves, divattervező szakelőadók segítségével, mindeközben a hímző szakelőadó segítséget nyújtott abban, hogyan lehet mindezeket hímzésmotívumokkal ellátni. A felkért szakemberek a mai igényeknek megfelelő, innovatív termékmegvalósítási ötleteiket és a technikai megvalósításra vonatkozó ismereteiket folyamatosan adták át a 3 nap folyamán.

A meghívott résztvevők szaktudására is alapoztunk és kísérleteket végeztünk arra vonatkozóan, hogy a magyar hímzésmintakincs és különböző hímzéstechnikák miként alkalmazhatóak a bőrtárgyak díszítésére, milyen formában, milyen funkciók tekintetében, és ezek hogyan valósíthatók meg úgy, hogy a hímzések és a bőrművesség egyaránt hiteles maradjon.
Az alkalom végén több olyan hímzésmotívummal ellátott nagyobb méretű bőrtárgyat vihettek haza befejezésre a résztvevők, amelyeket használhatnak mindennapjaikban az elkészítés után.
 

Előadók: 
Dékány Dóra - bőrműves,

Csergő Noémi – divattervező,

Dr. Illés Károlyné - hímző.

 

Design és hagyomány program gyöngymunkák öltözeteken work-shop
5. alkalom

2019. szeptember 13-15.

Vértestarcsa


A felkért előadók által vezetett foglalkozás során a résztvevők néprajzi és anyagismereten túl, modern ruhákat és kiegészítőket készítettek hagyományos gyöngyfűzési, - szövési, és -felvarrási technikákkal hagyományos mintákat alapul véve saját ötlet alapján. Az anyagok festését is kipróbálhatták. A divattervező szakelőadó a formák kialakításában, megtervezésében nyújtott segítséget, a szabás-varrás területén a varrónő is átadta tudását és a gyöngyös szakmai ismereteit a másik gyöngyfűző mentorral.  Segítséget nyújtottak a résztvevőknek abban, hogyan lehet a ruhadarabokat és kiegészítőket a gyönggyel készített mintákkal esztétikusan ellátni. A felkért szakemberek a mai igényeknek megfelelő, innovatív termékmegvalósítási ötleteiket és a technikai megvalósításra vonatkozó ismereteiket folyamatosan adták át a 3 nap folyamán.
A meghívott résztvevők szaktudására is alapoztunk, tehát lehetőségük nyílt egymástól is tanulni és inspirálódni. Kísérleteket végeztünk arra vonatkozóan, hogy a hagyományos gyöngyből képzett motívumkincs miként alkalmazható a modern öltözeteken és kiegészítőkön, milyen formában, milyen funkciók tekintetében, és ezek hogyan valósíthatók meg úgy, hogy a hagyományos gyöngydíszítések hitelesek maradjanak.
Az alkalom végére részben vagy egészében elkészült több nyári ruha, táska, öv, tunika, blúz, mellé varrott ujjú ing, amelyet hazavihettek a résztvevők, és elkészítés után mindennapjaikban használhatnak.

Előadók: 
Nagy Gyöngyi – gyöngyfűző, varrónő,
Csergő Noémi – divattervező,
Péter Szidónia – gyöngyfűző.
 

Design és hagyomány program hímzés öltözeteken workshop
6. alkalom

2019. október 25-27.

Vértestarcsa


A felkért előadók által vezetett foglalkozás során a résztvevők néprajzi és anyagismereten túl a mezőkövesdi forma és díszítményvilágot felhasználva modern ruhadarabokat tervezhettek és állíthattak össze (szoknyák, felsők, nadrágok, ruhák, vállkendők stb.) saját ötlet alapján a szakelőadók segítségével. A felkért szakemberek a mai igényeknek megfelelő, innovatív termékmegvalósítási ötleteiket és a technikai megvalósításra vonatkozó ismereteiket folyamatosan adták át a 3 nap folyamán.

A meghívott résztvevők szaktudására is alapoztunk és kísérleteket végeztünk arra vonatkozóan, hogy a magyar hímzésmintakincs és különböző hímzéstechnikák, illetve a hagyományok viseleti darabok formavilága miként alkalmazhatóak a mai öltözködéskultúrában, milyen formában, milyen funkciók tekintetében, és ezek hogyan valósíthatók meg úgy, hogy a formakincs és motívumkincs hiteles maradjon.
Az alkalom végén több olyan hímzésmotívummal ellátott nagyobb méretű ruhadarabot vihettek haza befejezésre a résztvevők, amelyeket használhatnak mindennapjaikban az elkészítés után.

Előadók: 

Molnár-Madarász Melinda - divattervező,

Hottó Éva – PhD könnyűipari mérnök.
 


A program az 1.12.1-17-2017-00022 azonosító számú  „Hálózatépítés az élő néphagyományért – közösségfejlesztés és tudásbővítés megvalósítása a civil társadalom bevonásával a határon átnyúló kulturális kapcsolatok erősítésén keresztül” EFOP projekt keretében valósul meg. 

Efop logo also2

Interested in other programmes?

Subscribe to our newsletter and be the first to hear about our events and training.