Bárány Mara

Gyékény-, szalma-, csuhétárgykészítő Népi Iparművész, szakoktató

A természetben gyűjthető szálas anyagok mindig vonzottak. Illatuk és tapintásuk elvarázsolt. Úgy éreztem, hogy méltatlanul kevés figyelmet kapnak a népművészeti ágakon belül. Ezért az 1970-es évek elejétől, a Fiatal Népművészek Stúdiójának (nomád nemzedék) tagjaként ezeknek az anyagoknak – a csuhénak, a gyékénynek, a szalmának és a vesszőnek – a kézműves hagyományait kezdtem kutatni és tanulni. 1979-ben otthagytam addigi munkahelyem, és szabadfoglalkozású népművész lettem. Azóta, több mint 40 évem a kézművesség tölti ki az életemet.

Alkotok és oktatok - népi játszóházvezető és szakoktató vagyok. Ezek mellett pedig nemcsak zsűrizési feladatokat látok el, hanem a tárgykör zsűrizési szempontrendszerének a kidolgozásában is részt vettem.

 

Az alkotómunka számomra összetett folyamat: a mesterség alapos ismerete, a kutatás, információgyűjtés, az anyagok megfelelő kezelése mind hozzá tartozik. Az alkotófolyamat legizgalmasabb szakasza a kísérletezés és tervezés. Mesterségem határait, kötöttségeit próbálom tágítani, új formákat-fonásmódokat kipróbálni, amennyire lehet, a színekkel játszani, anyagokat kombinálni. Akkor érzem, hogy sikerült egy alkotás, ha mai értékeimből és ízlésvilágomból születik, újszerű a megjelenése, ugyanakkor jól használható. Felemelő érzés, ha sikerül egy ilyen alkotást létrehozni, és ezt mások is vonzónak találják.

Gyermek játszóházakban többször tapasztaltam, hogy tanulásban sikertelen gyermek ügyesen old meg egy-egy kézműves feladatot. Jó érzés csillogó gyermekszemeket, boldog arcokat látni, ha sikerül egy játékot elkészíteniük.

Örömmel tölt el, ha a felnőttnél látom az elhivatottságot, az elmélyülést, a törekvést a minőségi munkára. Arra vagyok a legbüszkébb, hogy sok ügyes tanítványt sikerült megnyerni a szálas mesterségeknek. Nélkülük ma már nagyon kevés ismerője lenne ezeknek. Bizakodom, hogy tanítványaim továbbviszik, továbbtanítják ezeket a szép mesterségeket. 

 

Barany Mara

2010-ben az „Élő Népművészet" kiállításon arany oklevelét vehettem át, 2012-ben és ’13-ban a Hagyományok Háza „Év oktatója” lettem.

Önállóan és társszerzőként is jelentek meg oktatási segédanyagaim, szakmai kiadványaim.

Tagja vagyok a Pest-Budai Pest-Budai Kézműves és Népművészeti Közhasznú Egyesületnek, akikkel rendszeresen kiállítok, a Néprajzi Múzeum Baráti Körének, a Népi Alkotóházak Országos Egyesületének, tiszteletbeli tagja vagyok a nagypalli Régi Mesterségeket Felelevenítő Egyesületnek, valamint a NESZ Szálasanyag Szakmai Bizottságának.

 

Portékák

 

Ha tetszenek a termékek és vásárolna, bátran keresse fel az alkotót az alábbi elérhetőségek valamelyikén.

 

Elérhetőség:

maracka@freemail.hu

+36 30 610 6065

Bárány Mara a Kárpát-medencei Kézműves Katalógusban

Interested in other programmes?

Subscribe to our newsletter and be the first to hear about our events and training.