A Magyar Állami Népi Együttes legújabb premierjének témája Erdély központi tájegysége, a Mezőség volt. A darab nem pusztán a Mezőség táncaira, hanem az ahhoz kapcsolódó, a tájegységre jellemző zenei és vokális hagyományokra is fókuszált. A koreográfus, Farkas Zoltán „Batyu” nem kevesebbre vállalkozott, mint az évszázadok során felgyülemlett kincsek megmutatására és újraértelmezésére.
Hogy miért éppen a Mezőség? Talán azért, mert az itt élő cigányok, magyarok és románok sok évszázados együttélésük alatt közösen őrizték meg a térség sokszínű hagyományait, miközben akarva-akaratlanul folyamatosan inspirálták egymást. Az előadás mondanivalója, üzenete is szépen rárímel erre a gondolatmenetre. Nincs jövőnk, ha nem építkezünk a múltunkból, ha nem merítünk inspirációt. De az előadás nem a hagyományokba való révedést jelöli ki követendő útként. Az alkotók hangsúlyozzák, hogy a múltunk megismerése mellett az is kötelességünk, hogy a hagyományainkból a jövő számára merítsünk motivációt.
Farkas Zoltán „Batyu” munkásságára és szemléletére jellemző, hogy a hagyományokat folyton újragondolja, így adva értelmet azoknak a jelen nemzedék számára is. Ez a cél erősen áthatja az előadás minden pillanatát. A megvalósításhoz a kortárs táncművészek képzésében is jártas koreográfus nagyszerű partnerre talált a TranzDanz vezetőjének, a szintén kortárs hagyományokkal is rendelkező Kovács Gerzson Péternek a személyében. A fényterv egészen egyedi, s talán az előadás egyik legerősebb pontja. Kiválóan segíti a darab célját: találkozhat benne múlt és jelen. A plafonról lelógatott, sok-sok egyedi kis világítótest úgy hat, mintha szentjánosbogarak kísérnék az együttes táncát. Ráadásul a koncepció a fehér háttéren megjelenő fényekkel kiegészülve nagyszerű teret ad a színekkel és árnyakkal való játékra, a hangulatfestésre.
A fény- és látványterv tehát nagyszerűen keretezi az egyes jeleneteket, bár valójában azok nem különülnek el élesen egymástól. Inkább azt a hatást keltik a nézőben, hogy az események szépen, természetesen folynak át egymásba egy tulajdonképpen időtlen térben. Ráerősít erre a sokat használt állókép és az ebből induló és ebbe torkolló lassított, igazán esztétikus mozgások gyakori használata. A darab egésze alatt jellemzőek a dinamikai és ritmikai váltások az egészen lassútól a kifejezetten energikusig, ám ezek a váltások közel sem élesek vagy kellemetlenek. A dinamikus részeknél a táncosok állóképessége páratlan, a belőlük áramló energia szinte a székbe szegezi a nézőket. A már-már filmszerűen lassuló részeknél pedig a táncművészek megcsillogtathatják erős technikai képzettségüket és összhangjukat.
A jelmez (Tóth Ildikó) is az előadás fő gondolatmenetét követi: összekapcsolja a múlt hagyományait a jelennel és a jövővel. A hagyományos népviselet mellett a darab záró jelenetében a táncosok szintén gyönyörű, ám már a mai kor szellemének megfelelő ruhákban táncolnak, mígnem a záróképben az előadás elején szereplő három szóló énekes (Enyedi Ágnes, Herczku Ágnes, Hetényi Milán) népviseletben csatlakozik hozzájuk. Az effajta szintézis jellemzi a Kelemen László nevéhez fűződő zenét is. Az élő zenekarral kiválóan működnek együtt az éneklő táncosok, de helye van a szólóknak, illetve a felvételről hallható női éneknek is. Ugyanez a sokszínűség jellemzi a koreográfia felépítését is. Nagyon sok és erős a közösségi tánc, amikor az összes színpadon lévő pár együtt, s talán egy kicsit egymásnak is táncol. Ugyanakkor helyet kapnak a férfiak és a nők elkülönült egységei, valamint a líra és a szólók is.
Az előadás tehát feszegeti a közösség és az egyén viszonyrendszerének sajátosságait, a megőrzés és az újítás kapcsolatát. Mit mond a Mezőség sokszínű kultúrája a metropoliszok emberének? Talán az izoláltsággal és az elszemélytelenedéssel szemben az emberi közösségek és kapcsolatok fontosságát, segítő erejét hangsúlyozza. Hiszen saját, közvetlen környezetünkért, emberi kapcsolatainkért és azok alakulásáért, alakításáért mi vagyunk a felelősek. Nem törvényszerű, hogy azok minden esetben a nagyobb egység kicsinyített másai legyenek. Függetleníthetjük tehát a saját mikrokozmoszunkat, egységünket a makrokozmosztól.
András Felícia
