Közmag­yar - Se­bő Fer­enc a népi kultúra megúju­lásáról

Sebő Ferenc a népi kultúra megújulásáról, a zene és a tánc nyelvéről és a műveltség fontosságáról
Fáy Zoltán
Nemrégiben ünnepelte hetvenedik születésnapját a hazai táncházmozgalom egyik megteremtője. Korábbi
sikertelen próbálkozásaik után ezek a kis közösségek évtizedek óta életben tartják és ápolják a megszűnt,
felbomlott paraszti környezet hagyományos kultúráját. Minden jel arra utal: a népi kultúra nyelve
megmenthető.
A születésnapi interjúk szinte mindegyike foglalkozott a táncházmozgalom titkosszolgálati
megfigyelésével és a Kádár-kori politika reakcióival. – Igen, mert ez érdekes téma. Szőnyei Tamás Nyilván
tartottak című könyvében részletesen olvashatunk a táncházak megfigyeléséről. De komolyabban nem
velünk foglalkoztak, mert a hatalmat a nagy tömegek érdekelték, a nyolcvan-száz fős kis klubokat nem
érezték nagyon veszélyesnek.
Mozgalom és intézmény
– A szocializmus éveiben a hatalom gyanakodva szemlélte a nemzeti kultúra ápolóit. Amikor Gyurkó
László meghívta a 25. Színházba, az ő személyes kapcsolatrendszere nem jelentett védelmet?
– Gyurkó nem, Vitányi Iván viszont igen.
A hetvenes években nevezték ki a Népművelési Intézet élére, és sok népzenével, népi kultúrával
foglalkozó fiatalt vett maga mellé, akiket még az Aczél Györgyhöz címzett feljelentésektől is megvédett.
Sőt Vitányi még a kétezres években is segített, amikor a kultuszminiszter megpróbálta lényegesen
rosszabb helyzetbe sodorni az általam alapított Hagyományok Házát, mint amilyenben volt. Hiller István
Vitányi tanítványa volt, aki lehetővé tett egy személyes találkozót Hillerrel. Sikerült elmagyaráznom, hogy
hiba lenne a Hagyományok Házát kitelepíteni a Budai Vigadóból a Művészetek Palotájának épületébe.
Bevontak ugyan a tervezésbe, de az csak menet közben derült ki, hogy lényegesen kisebb helyet kaptunk
volna, és a bérbeadó bérleti díjra is igényt tartott. Ez az összeg viszont nem szerepelt a
költségvetésünkben.
– A Hagyományok Háza kimondottan a néphagyomány ápolására és fennmaradásának segítésére jött
létre. A népzene és néptánc nálunk a hagyományos revival, egy kulturális jelenség újjáélesztésének
legsikeresebb része. Mégis sokan úgy látják, hogy a nyolcvanas évekre a táncházmozgalom elvesztette
kezdeti lendületét.
– Én nem így szoktam fogalmazni. Szerintem az történt, hogy nem sikerült megfelelő gyorsasággal
felállítani a szükséges intézményrendszert. Nem létezett oktatás, a hivatalos oktatási rendszer nem
fogadta be a táncházmozgalmat.
Valamilyen intézményi szerkezetet kellett keresni. Számomra a svédek modellje tűnt a legjobbnak.
Náluk – jelentős állami támogatások mellett – a népfőiskolákon szerveztek kurzusokat. Próbáltam
1/6 oldal www.medianezo.hu +36 20 383 1950 info@medianezo.hu
Médiafigyelés
meggyőzni Vitányi Ivánt ehhez hasonló szerkezet kiépítésének fontosságáról, de ebben ő sem volt
partner. Volt más problémája is bőven, de azért sem tartotta jónak az ötletet, mert úgy vélte, az
intézményesítés nem mindig válik a mozgalmak javára. Az én véleményem viszont az volt, hogy
intézményre akkor is szükség van, ha az nem tesz jót a mozgalomnak. Ha a XIX. században nem hozzák
létre a magyar nyelv védelmének intézményes formáit, ma nem itt tartanánk. A Zeneakadémia hat-hét
éve indított népzene tanszéke kései, de fontos eredmény. Legfelsőbb szintű képzésre van szükség, mert a
bolognai rendszerben csak így lehet tanári diplomát szerezni. A végzett hallgatók népzenét és
zeneelméletet taníthatnak.
– Alap- és középszinten sem volt sehol a hatvanas-hetvenes években népzene- és néptáncoktatás?
– Hosszú ideig egyáltalán nem volt. A felsőfokú néptáncoktatást Tímár Sándor kezdte el a
Balettintézetben. A művészeti iskolákban is csak a legutolsó évtizedben tanítanak helyenként ilyesmit.
– Az alulról építkező, amatőr módon szerveződő városi táncházmozgalom gyors szárba szökkenését, a
népzene hazai kultuszát sokféle előzmény segítette. Elméleti síkon a tudományos gyűjtések, Bartók,
Kodály, Lajtha és mások munkássága. Gyakorlati téren viszont számtalan népdalkör, néptánccsoport,
vagy akár a háború előtt a cserkészmozgalom, ahol a népdaléneklés természetes volt.
– Igen, ezzel mi is találkoztunk. Jánosi Andris népzenész barátunk édesapja például cserkészvezető
volt. Kicsit tartottam is tőle, hogy megfigyelik, és nem örültem neki, ha a Kassák Klubba lejött, mert attól
tartottam, hogy jelenléte kiváltja a rendőrség és a hatalom érdeklődését. Bizonyos értelemben a korábbi,
a néphagyomány életben tartását vállaló mozgalmak Vitányi Ivánra is hathattak. Valószínűleg ő is volt
még cserkész, de főként az 1946 után létrejött Népi Kollégiumok Országos Szövetsége hathatott rá. Ez is
erős előzmény volt. Én jó pár népdalt például Jancsó Miklóstól tanultam, aki a Fényes szelekben először
foglalkozott a népi kollégiumok világával. Ennek a nemzedéknek nagy közös élménye volt, hogy
megpróbálkoztak a magyar népzene és néptánc világának továbbéltetésével, de valami nem sikerült.
Bandaharc kizárva
– Mint ahogyan az sem sikerült, hogy a népzene és néptánc hidat építsen a kilencvenes években
kiújuló nagy népi–urbánus háborúban. Pedig a rendszerváltás idején még úgy tűnt, a népi kulturális
örökség városi felélesztése iránt egyforma az érdeklődés és a lelkesedés mindkét oldalon. Az SZDSZ egyik
első kampánydalát Sebestyén Márta énekelte, a táncházakban rengeteg baloldali fiatal fordult meg. De ez
a lehető
ség hamar elpárolgott.
– Nem is bánom, nem az a dolgunk, hogy politikával foglalkozzunk, nem veszünk részt semmiféle
bandaharcban. De ma már százezrével vannak olyan fiatalok, akik a népi kultúra örökségével, énekkel,
zenével, tánccal foglalkoznak. És ez komoly eredmény, olyannyira, hogy még Kodályék is csak szerették
volna elérni. Onnan indultunk, hogy népdallal és néptánccal ciki volt fiataloknak foglalkozni. Sohasem
foglalkoztunk ideológiákkal és politikával. De a népi hagyomány iránt érzett szenvedélyes szeretetünk
sokakat idevonzott. A revival történetében ez volt az első „öncélú” megjelenés, korábban mindig valami
más cél érdekében foglalkoztak a népi kultúrával. És a korábbi próbálkozások során, ha az a cél elbukott,
akkor magával rántotta a népzenét is. Németországban a Volkslied kellemetlen kifejezéssé vált, mert
2/6 oldal www.medianezo.hu +36 20 383 1950 info@medianezo.hu
Médiafigyelés
Hitler úgy lehasználta a népi kultúrát, hogy egy német azóta nem is mer énekelni. Mondtam is német
barátaimnak, hogy ezen az alapon Goethét is nyugodtan kiiktathatják az irodalomból, mert ő is németül
írt, azon a nyelven, amelyen Hitler beszélt.
– A népi kultúrát – egyik meghatározása szerint – zárt közösségek tudják létrehozni. És mivel
Magyarországon a zárt közösségek legkésőbb a XX. században megszűntek, népi kultúra sem lehetséges.
– Akkor a beszédről is le kellett volna szoknunk, mert azt is zárt közösség termelte ki. Miért maradt
fenn mégis a beszéd másféle közösségben is? Egyébként sohasem volt a paraszti kultúra teljesen zárt. Egy
pici, eldugott dél-erdélyi faluban, Lőrincrévén mesélte egyik adatközlőnk, Karsai Zsiga bácsi, hogy a fiúk
tizenhét környező faluba jártak a lányok után. Hatalmas területet cserkésztek be, és hozták az
asszonyokat. Népzenei szempontból rengeteg aldialektus jött létre a keveredés következtében. Ezt
nevezzük zárt közösségnek? A folklór egész története a népi kultúra állandó megújulását, kreatív
újraalkotását mutatja. Számunkra ma pontosan az a vonzó benne, hogy nem lefixált klasszikus anyag,
amelyet memoriterként be kell vágni, hanem használható, alakítható, mai mondanivalóra szabható nyelv.
Közösségi használata során a megtanult kész sorokból, versszakokból bárki összerakhatta a saját
mondanivalóját, amelyről aztán mindenki tudhatta, hogy az az ő életéről szól. Sokan gondolják, hogy
elavultak a népdalszövegek, hiszen például kinek van ma hat ökre.
De éppen ez mutatja a kreativitást. Ma nem lovat lopnak, hanem Mercedest, de a lényeg, a lopás
ugyanaz ma is. Az azonban tény, hogy a történetileg kialakult népi kultúrát használó vidéki gazdálkodó
életforma megszűnt. A fiatalok elmentek a falvakból, Erdélyben sokkal inkább, mint nálunk.
Spanyolországban dolgoznak vagy Magyarországon, mert a mezőgazdaságból nem tudnak megélni.
– Nagy különbség van a XIX. századi lőrincrévi, táncolásra használt csűr és a Kassák Klub között.
Hogyan tud városi környezetben élni a revival népi kultúra?
– Úgy, mint bármilyen nyelv, amelyet az ember megtanul. Semmilyen tudás nem tenyészik csak úgy
magától. Ha kicsit tovább megyünk néhány memoriter elsajátításánál, megtanulunk társalogni is,
használni fogjuk a nyelvet, és az élővé válik. Ugyanúgy működik a zenei és mozgáskultúrának a
szájhagyományból elsajátítható része is ma. Meg kell ezt is tanulni gyerekkorban.
Szükség van alapszókincsre és a nyelvszerkezeti ismeretekre. Szabályok minden kommunikációhoz, de
még egy römijátékhoz vagy sakkozáshoz is kellenek. A tánc és az ének az emberiség történetében mindig
is nagyon fontos kommunikációs eszköz volt. A mai világunk rémálom, amikor elhiteti velünk, hogy
gépek nyomogatásával erről az ősi eszközről le lehet mondani.
A társas emberi kapcsolatokat csak segítheti, de nem válthatja le a gép.
– Ennek a nyelvnek az elemei ma csak kis részben tartoznak az általános műveltséghez.
– A műveltség a megtanult elemek alkalmazása új környezetben. Az ókori görögöknek minden
szituációra volt egy Homérosz-idézetük. A zenei műveltség is ilyen. A zene az érzelmek legmagasabb fokú
kifejezése. Nagyon fontos, hogy ne csak hallgassuk a zenét, hanem énekeljünk is, és értsük is. A gyerekkor
óta megtanult dallamokhoz érzelmek fűződnek, felébresztenek bennünk érzéseket. Teljesebbé teszik az
ember érzelmi életét. A zene nagyon fontos nevelési eszköz, és ezt már a görögök is tudták, ahogy Kodály
is hivatkozott erre.
3/6 oldal www.medianezo.hu +36 20 383 1950 info@medianezo.hu
Médiafigyelés
Nem úri luxus, ha a gyerekeket zongorázni tanítják. A művelt emberek teljesebb életet élnek. A mi
egyszerű, falusi zenei adatközlőink is megdöbbentően műveltek voltak, ezernél is több dalt tudtak, és
még ennél is több verset.
Mindenki ismerte az élethez szükséges szokásrendszert. Csak ma divat azzal kérkedni, hogy mi
mindent nem tudunk. A közös zenélés, közös éneklés rengeteg dologra megtanít. Például az
együttműködésre: hogyan lehet egyesült erővel létrehozni valamit. A mai társadalomból számtalan
alapvető dolog – mint például a szociális érzés, a szolidaritás – hiányzik, mert nem nyílik alkalom ezek
megtanulására.
Alkalmi közösségek
– A hatvan-nyolcvan fős kis táncházak aligha alkalmasak arra, hogy fiatalok nagy tömegeinek adják át
a mai világból hiányzó tudást és képességeket.
– A táncházban éppen ez az emberi lépték a jó. Sok kis nyolcvanfős táncházra van szükség, mert
pszichológiailag ez a normális környezet az ember számára, nem a sok tízezres tömeggyűlés. Nyolcvan
ember még ismerheti egymást. Egy ilyen intimebb, közelebbi kapcsolat mindenkinek jár. Az ötvenes
években módszeresen rombolták le az ilyenfajta kis közösségeket.
– A politikai tiltás ellenére a hetvenes évektől, alulról építkezve mégiscsak létrejöttek ezek a
mikroközösségek. Azóta ugyanúgy működnek?
– Ma minden máshogy van. Alkalmi közösségek verődnek össze, és akkor tudnak huzamosabb ideig
együtt maradni, ha a szórakozás összeköti őket. Ebben az esetben kialakulhat a közös nyelv, felszednek
közös ismereteket, és ez is összeköti őket. Ám a régi közösségi élet paradicsomi állapota már elmúlt: ma
már komoly erőfeszítés, bibliai szóval „orcánk verejtéke” kell a megteremtéséhez.
– A hazai hagyományokkal szemben mind a mai napig rengeteg előítélet van.
– A magyar társadalom szerencsétlen történelme miatt a parasztság eleve megvetett réteg volt az új
keletű, főleg más nyelvi közegből érkező, a helyi kultúrát nem ismerő polgárság számára. Ezt a parasztok
is érezték. Bartók gyűjtései során sokszor találkozott azzal a jelenséggel, hogy a parasztság szégyellte és
letagadta saját kultúráját. Az előítéleteket tovább erősítette a parasztromantika vádja az ötvenes évektől,
s az így tovább hagyományozódó szakadékot még ma is nehéz áthidalni. Nagy eredmény, hogy a
táncházakat látogató fiatalok nem foglalkoznak a sok száz éves előítéletekkel. Sőt talán azt is megértik,
hogy ez alapvetően nem paraszti eredetű, hanem csak általuk továbbhagyományozott közmagyar
kultúra. Mai kifejezéssel úgy is mondhatnánk, hogy ez a „historikus popzene” nem csak a magyar múltról,
hanem az egész európai kultúrkör múltjáról és jövőjéről is tanúskodik.