Kiadványunk első része a „Népművészet Mestere” cím történetét, jogi hátterét, szakirodalmát és a néptáncadatok legjelentősebb gyűjteményeit ismerteti. A második rész tartalmazza a címmel – 1953 és 2000 között – kitüntetett népművészek életrajzát és fényképét, valamint a rájuk vonatkozó dokumentumok (filmek, fotók, hangzóanyag) pontos lelőhelyét.

Az óvónő szerző nevelési alapelve, hogy az óvodában a néphagyományból táplálkozó igényes és értékes zenét halljanak a gyerekek. Elsőséget kapnak a magyar játékdalok, mondókák, népdalok. Lehetőség szerint az élő zenének és a táncnak is be kell épülnie az óvodai életbe. És hogy ne mindig ugyanazokat a játékokat, dalokat kelljen megtanítani, a szerző a dél-alföldi néphagyományból állított össze egy kötetre valót, elsősorban a tekerőhöz kapcsolódó zenei anyagból.

A CD-melléklet anyagát Szerényi Béla állította össze elsősorban bourdon hangszerekre építve.

A táncházmozgalom kezdetén még nem állt rendelkezésre videókészülék. Az első, még nem szabványosított gépek olyan felvételeket készítettek, amelyeket ma már le sem lehet játszani. Az első használható, néma, színes mozgóképeket az induló mozgalomról a Kassák Klub rendezvényein rögzítette Sebő Ferenc egy Super 8-as filmfelvevővel. Ezeket követték a Bartók együttesben folyó munkát bemutató, majd a nyári Kassák-táborok életét megörökítő jelenetek. Ma már pótolhatatlan dokumentumoknak számítanak ezek a tekercsek, amelyeket digitalizálva, korszerű, DVD-formátumban ezennel útjára indítunk.

Táncoktató DVD-ROM-unk a Hagyományok Háza „A Kárpát-medence táncos öröksége” című akkreditált tanfolyama számára készült oktatóanyag, archív filmek és fotók, valamint a tánctanításnál mai felvételek felhasználásával. Lemezünk bemutatja a bukovinai székelyek történetét, népviseletüket, népzenéjüket, táncaikat és táncéletüket.
A mellékletben megtalálhatók a részletes irodalomjegyzék, archív fotók, térképek, a DVD-n szereplő tanulmányok teljes terjedelemben, valamint Sebestyén Ádám: A bukovinai székelység tegnap és ma című könyve.

A táncoktató részben közreműködik a Csurgó zenekar, bukovinai székely hagyományőrző táncosok, a Teveli Fiatalok Egyesületének Gyermekcsoportja.

Bonchida az erdélyi Mezőség nyugati peremén, Kolozsvártól északra a Kis-Szamos mentén fekvő falu, egykoron mezőváros. A XX. század végén lakosságának 57%-a román, 26%-a magyar, 17%-a pedig cigány volt.
Bonchidán a XX. század közepéig kétfajta táncciklus létezett: egy magyar és egy román. Az összesen hat tánctípusból álló táncrendek három férfitáncot és három páros táncot tartalmaztak, amelyből a magyarok négy, a románok öt táncfajtát alkalmaztak. Ebből etnikus jellegű a lassú magyar, valamint a barbunc és az invartita. Lemezünkön a Méta zenekar egy teljes magyar és egy teljes román táncrendet játszik el.

Méta zenekar:
Salamon Beáta – hegedű
Nagy Zsolt – brácsa
Porteleki Zoltán – cimbalom
Mohácsy Albert – nagybőgő
Németh Ferenc – ének
Közreműködik: Pál istván – hegedű

Az ipari társadalmak megjelenése előtt a bőrrel foglalkozó kézművesek tudásában, hozzáértésében sok évszázad tapasztalatai sűrűsödtek össze. Megbecsülésük az elvégzett munka gyakorlati hasznosságától, szépségétől függött. A bőrműves munkában rejlő valódi érték elsikkad, nehezen ismerhető fel – mind a készítő, mind a vásárló számára –, ha a bőrből készült tárgyi anyagot, a velük foglalkozó mesterségeket, a felhasznált technikákat nem ismerjük eléggé.

A múzeumok – legnagyobb számban a Néprajzi Múzeum – bőrből készült tárgyainak feldolgozásával olyan példákat szeretnénk adni a tárgyi kultúra (I.) részben, amelyek remélhetően megtermékenyítően hatnak a bőrrel foglalkozó kézművesekre. Másrészt a CD-ROM-on a bőrművesek minden olyan anyagismereti (II.) és készítéshez szükséges technikai (III.) tudást megtalálnak, amelyre munkájuk során szükségük lehet. A pontos, kidolgozott szakismeret mind a szakképzésben, mind az önálló alkotó munkában felhasználható. A bőrmunkával foglalkozó mesterségek (IV.) rövid tárgyalása, azok legfontosabb ismérvei, lényeges vonásai és a történelmi múlt egy-egy részlete rávilágít az illető szakma fejlődésére és technikai sajátságaira. Az anyag-forma-funkció, az esztétikai megjegyzések (V.) pedig szemléleti váltásra serkenthetik a mai bőrműveseket. A CD-ROM információs résszel (VI.) fejeződik be, amely tartalmazza a bőrművesség széles körű bibliográfiáját.

A kísérő füzet magyar–angol–német nyelvű.

Sorozatszerkesztő: Beszprémy Katalin
Közreműködők: Torma László, Fábián Mária, Éber Tamás, Diós Márta, dr. Szőllősy Gábor, Sebő Ferenc, Sarnyai Krisztina, Benedek Krisztina

Lányi Ágoston kulcsot ad az olvasó kezébe: a táncok „kottáját”, azaz a tánclejegyzések olvasását tanítja meg egyszerű, közérthető formában. A táncjelírás, -olvasás szabályait illusztráló példái eredeti néptáncmotívumok, olvasógyakorlatnak szánt példatára pedig néptáncaink legjellemzőbb formakincséről ad átfogó képet. A könyv célja tehát: legyen minél több értője a táncjelírásnak, amely nem boszorkányság, ellenkezőleg: könnyen elsajátítható, szórakoztató és tanulságos – néptáncosoknak, táncházba járó fiataloknak és oktatóknak egyaránt.

A táncírás műszaki rajzait készítette: Szőkéné Károlyi Annamária

A gyimesi csángók gazdag táncéletét Karácsony  Zoltán tanulmánya mutatja be. Az 1984-es csángó bálon készült felvételeken Zerkula János hegedül, Fikó Regina gardonozik. A címlapon Kallós Zoltán felvétele látható.

1. Lassú és sebes magyaros
2. Lassú és sebes csárdás
3. Kettős jártatója és sirülője
4. Kerekes
5. Héjsza
6. Tiszti héjsza
7. Féloláhos héjsza
8. Régi héjsza
9. Legényes héjsza
10. Hosszú havasi
11. Csufos
12. Féloláhos
13. Verbunk
14. Bemondás

A közgyűjteményekben őrzött fotódokumentumoknak csak kis töredékét ismeri a nagyközönség. A fényképet készítő kilétére a legritkább esetben derül fény, sőt gyakran a képre vonatkozó alapinformációk is hiányoznak. A digitális technika fejlődése lehetőséget teremtett a fotóarchívumok szisztematikus feldolgozására. Az Erdélyi Néprajzi Múzeum 46 185 negatívot számláló archívumának digitalizálása 2006-ban kezdődött meg. A munka során egyre erőteljesebben körvonalazódott annak szándéka, hogy az egy-egy személyhez köthető fotóanyagot együttesként kezeljék, s a fényképanyag mellett azok készítésének kontextusait, a fényképezőgép mögött álló személyt is megismerhessük.

Így került a nagyközönség elé az angol festőművész, Denis Galloway munkássága, aki a 1920-as és 1930-as években készített felvételeket az Erdélyi Néprajzi Múzeum számára. A néprajzi témájú felvételekből Tötszegi Tekla és Pávai István válogatták ki azokat, amelyek a népzene, néptánc, népszokás és a kapcsolódó hagyományok témaköréből valók. Annak érdekében, hogy az egyes felvételek sajátosságait kiemeljék, az érintett tájegységekről, azok néprajzi jellegzetességeiről ismertetést is adnak a szerzők.

Reményeink szerint kiadványunkat egyaránt haszonnal forgathatják a folklór- és néprajzkutató szakemberek, a néphagyomány iránt érdeklődő szélesebb közönség és a míves fotográfiákban gyönyörködni tudó érdeklődők.

A kötet zenei anyagát a szerzők 1991 és 2003 közötti rögzítették két kürti (Strekov, Szlovákia, volt Komárom megye) cigányzenekartól, illetve azok prímásaitól: az 1926-ban Udvardon született Farkas „Dankó” Rudolftól, valamint az 1927-es kürti születésű Anyalai „Pepes” Sándortól. A szerzők felvidéki gyűjtései során kiderült, hogy a zenekarok többségét már csak rekonstruálni lehet, azaz több településről kellett „összeboronálni” a régi zenekarok időközben szétköltözött, idős muzsikusait. Viszont Kürtön két hagyományos vonósbanda is fennmaradt, mégpedig mindkettő többé-kevésbé hagyományos felállásban. A kürti bandák a Vág–Garam köze Párkánytól Komáromig tartó szakaszán fel, egészen Tardoskeddig, illetve Zselízig bejárták az egész vidéket, és gyakorlatilag minden faluban muzsikáltak, ezért kezükön egy különlegesen gazdag népzenei dallamkészlet őrződött meg. A válogatás ennek a tudásnak a bemutatását, átörökítését szolgálja.

 Agócs Gergely és Gombai Tamás gyűjtés közben

A magyar nyelvterület minden jelentősebb részéről hírt adó népzenei hanglemezek felvételsorozatának gondolatát Bartók Béla vetette fel. 1936-ban el is készült négy kísérleti hanglemez, amelyekhez részletes kísérő dokumentáció is tartozott. 1937-től 1942-ig 107 db 78-as fordulatszámú hanglemez került üzleti forgalomba PATRIA néven. A Magyar Rádió stúdiójában felvett sorozatban népzene, népmese, szokásanyag és vallásos népénekek is helyet kaptak, bemutatva a legfőbb magyar népzenei dialektusterületek jellegzetességeit. Kötetünk a felvételek történetét bemutató tanulmányok mellett ma már nehezen hozzáférhető korabeli dokumentumokat is tartalmaz, valamint a tanulmányok angol nyelven is olvashatók.
A mellékelt CD-n pedig egy igazi szenzáció: az eddig hozzáférhetetlen és most restaurált népmeselemezek anyaga hallható.

A könyv naplójegyzetei az ötvenes évek Magyarországát idézik, a népzenegyűjtő nehézségein és küzdelmein keresztül mutatva be egy olyan kort, amelyben a padláslesöprések mindennaposak voltak, amikor vidéken gyanús volt minden (városi) idegen, amikor a határ mellett lévő településekre csak határsáv-igazolvánnyal lehetett belépni.

Vikár László a Magyar Tudományos Akadémián 1953-ban megalakult Népzenekutató Csoportja megbízásából több mint egy évtizeden keresztül 17 megye 176 falujában 4471 népdalt gyűjtött. Ez alatt az idő alatt közel 300 napot töltött helyszíni kutatással. A kötet erről a nagyarányú gyűjtő- és kutatómunkáról számol be, korabeli terepnapló és egyéb helyszíni feljegyzések alapján. Valódi kordokumentum, amely az 1950-es, '60-as évek Magyarországát mutatja be a népzenekutató naplójegyzetein keresztül. A kötetet a szerző saját lejegyzésű kézírásos kottái, rajzai, fényképfelvételei gazdagítják.