3. nap - Ör­dög­kat­lan Feszt­ivál

Rácz-ház 

Both Miklós és a Hagyományok Háza udvara az Ördögkatlan Fesztiválon

📅július 31. – augusztus 3. 
📍Nagyharsány

Az idei Ördögkatlan Fesztiválon Both Miklós és a Hagyományok Háza udvarában egész napos kézműves-foglalkozásokkal várják a kicsiket és a nagyokat egyaránt – készíthetünk fesztiválékszereket gyöngyből, nemezből vagy fonalból, de lesz lehetőség közösségi nemezszőnyeg készítésére is.
Az udvarban tudományos ismeretterjesztő előadásokat, valamint izgalmas interjúkat hallgathatunk meg a Nagyharsányi portrék című sorozat keretében, és megtapasztalhatjuk azt is, milyen egy többszólamú, interaktív énektanítás.
A néprajzi tematikájú, interaktív, családoknak és felnőtteknek szóló programokon lesznek játékok alakoskodással, zenével, tánccal, meseszóval, kőlevesfőzés szegénylegény módra, lepényműhelyek minden korosztálynak. Minden este koncertekkel és tánctanítással egybekötött táncházakkal várják az érdeklődőket, muzsikálni a Helka, a Tindia, Nóvé Soma & ifj. Csoóri Sándor, a Sárarany, valamint a Zengő Várad Rezesbanda fog majd.

Program
10:00-18:00Fesztiválékszerek készítése fonalból, nemezből és gyöngyből
11:00-12:30Cibere vajda és Konc király párviadala 
Játék alakoskodással, zenével, tánccal, meseszóval – a Merende műhely vezetésével karöltve népzenészekkel és néptáncosokkal.
14:00-15:30Tudományos ismeretterjesztő előadás
Hauptman Gyöngyi: Levelek a kitelepítésből
1952-ben nyarán és őszén, két hullámban több száz embert telepítettek ki Dél-Somogyból a Hortobágyra, illetve Somogy északi részén fekvő falvakba, ott élő családok házaiba. A mára már történelemmé vált események egészen a 2000-es évekig teljesen ismeretlenek voltak a nyilvánosság előtt, a helyi hivatalos emlékezetben nyomuk sem volt a történteknek. A 2000-es évek elején a várostörténeti múzeumnak ajándékozott családi levelezés "nyitott kaput" a történtek megismerése felé. Előadásomban e magán-dokumentumokból kibontakozó egykori eseményekről, valamint egyéni/családi élettörténetekről, emberi sorsokról szeretnék beszélni. 
14:00-18:00 Nemezszőnyeg készítő workshop
Nemezkészítő foglalkozásainkon kétféle programot nyújtunk. Apró, egyszerű nemeztárgyak elkészítésével a nemezelés alapjaival lehet megismerkedni.  Aki szívesen időzne több időt sátrunkban, végigkövetheti, és aktív résztvevője lehet egy csodálatos nemezszőnyeg, vagy ahogy mi mondjuk nemeztakaró megszületésének. Ezeréves hagyományt elevenítünk fel, közösséget alkotva, minden munkafolyamatot csoportban, együtt végezve el, a minta elkészítésén keresztül a gyapjú lerakásán át a végső gyúrásig. A jókedv és az örök élmény garantált. A foglalkozássorozat utolsó napjára mindenki tudni fogja, mi fán terem az előnemez, a vidaráma, gyúrófa, és milyen felemelő érzés közösségben alkotni. A workshopon a nyolc leggyorsabb vállalkozó kedvű fesztiválozó vehet részt.
16:00-17:00Interaktív többszólamú énektanítás különböző népek zenéjén keresztül (magyar, bolgár, ukrán), kreatív zenei gyakorlatok.
16:00-18:00Néprajz Plusz programok:
Porcsinon innen, csalánon túl
Virágzabálás, vadnövény legelés az Ördögkatlanon
Ehető természet - Iványi Emesével
A vadnövények gyűjtése, kóstolása ősi hagyomány, amelynek újrafelfedezése, sőt, reneszánsza éled. Iványi Emese a közeli Hétágfa Tanösvényről érkezik. Ha meghallgatod az ehető természet előadást és részt veszel a kóstolón, megláthatod, jópár finomság van, amit csupán gaznak gondoltál!
„Én a borszakma felől érkezem, ahol az ízek, illatok, az érzékszerveinkre való figyelem különösen fontos. A természet feltöltő közegében is ugyanezt élhetjük át. Én nem tudok csak úgy túrázni… , ha erdőn- mezőn bóklászok, mindig teletömött zsebbel, kosárral térek haza, vagy frissen legelek, hiszen a természet éléskamrája nagyon gazdag.”
A kert végében, utak mentén is ehető vadnövények, gyógynövények sokaságába botlunk, csak észre kell őket venni. A vadon termő növényekből nem csak házi patikánkat, hanem a konyhánkat is kreatívan gazdagíthatjuk, ha tudjuk, miként használjuk megfelelően azokat.
Gyűjtögetni, érzékeinket kinyitni, megízlelni, elkészíteni, ez persze mind nagyon izgalmas és örömteli, de ennél azért többről van szó. Minél szorosabb a kapcsolatunk egy élőhellyel, annál inkább megbecsüljük értékeit. Az egy igazán intim kapcsolat, ha elfogadjuk, megesszük a „gyümölcseit”.
Végtére is a lényeg, hogy ebben a természettől eltávolodott világban megtaláljunk egy ösvényt, ami visszavezet ahhoz, hogyan tudjunk összhangban élni vele.
előadás, beszélgetés: a vadnövény gyűjtés alapelvei és praktikái
bemutató „vadkóstoló”
ha van a közelben „zöld folt”, kipróbáljuk a vadnövények felismerését és gyűjtését
17:00-18:30Kőleves – közös játék és ételkészítés bográcsban, szegénylegény módra 
Az ismert népmese kapcsán, megoldandó feladatok, közös főzés és amennyiben valóban elkészül a kőleves, közös vacsora várja a játékosokat.
Jelentkezés a helyszínen.  
19:00Nové Soma – ifj. Csoóri Sándor
“A páros tagjai duó felállásban játsszák el kedvenc népdalaikat. Nóvé Soma 2012-ben kezdte zenei pályafutását a Middlemist Red zenekarban. Azóta számtalan zenei projektben részt vett. Nevéhez fűződnek olyan zenekarok is, mint a MORDÁI, a The Night Of The Vampire és a Samurai Drive. Ifj. Csoóri Sándor "Sündi" a Buda Folk Band egykori és az Ötödik Évszak jelenlegi társvezetője ma már meghatározó táncszínházi előadások egyre keresettebb zeneszerzője.
Nóvé Soma: ének, gitár
Ifj. Csoóri Sándor: ének, brácsa, tambura”
20:00Táncház
Táncokat tanít Leidinger Dömötör és Nagy Kamilla, muzsikál a Sárarany zenekar.

Az udvar programja a Polyphony Project és a Hagyományok Háza közös szervezésében valósul meg.

A fesztivál napijeggyel/bérlettel látogatható.
 

Interested in other programmes?

Subscribe to our newsletter and be the first to hear about our events and training.