Bartók Béla és Kodály Zoltán szenvedélyes gyűjtő- és rendszerező munkája, valamint zeneszerzői képessége együttesen jelentették azt az életmentő bárkát a magyar népdalnak, s általa a magyar folklórnak, aminek köszönhetően az nem merült feledésbe, sőt, növekvő népszerűsége folytán, kinőve a hazai koncertpódiumokat is: világhírűvé vált.
Bartók írja, hogy a népdalok sajátos karakterét „először is föl kell ismerni, át kell érezni, aztán pedig reliefszerűen kidomborítani a feldolgozásnál, nem pedig esetleg elhomályosítani.” Herczku Ágnes, az ennek szellemében készült Bartók Béla: Magyar népdalok énekhangra és zongorára című lemez úttörő vállalkozását folytatja azóta is (2007, szerk.: Kelemen László). Számos koncert, táncszínházi előadás készült az évek során, mindig újabb megközelítésekkel és tematikával, a hazai klasszikus és népzenei előadók, táncművészek legkiválóbb képviselőinek interpretálásában.
A mostani nagyszabású előadás nemcsak a fület, de a szemet is gyönyörködtető előadással kívánja kiteljesíteni ezt a sokéves Bartók-rajongást és zenei összefonódást a folklór és a klasszikus zene közt. Az est címe amolyan “tömörített fájl”, amit ha kibontunk, Bartók népdalfeldolgozásait halljuk, a hozzájuk csatlakozó eredeti magyar népzenével és az ún. “bolgár-ritmusok”-kal, miközben megelevenedik a színpad: hol a tiszta magyar és bolgár néptáncok szépségétől, hol a zenei és mozgásbeli áthallások erejétől. Mindezek együttesen tükrözik Kodály Zoltán híres gondolatát, miszerint az Európa szívében élő népek kultúrájában sokkal több a közös vonás, ami összeköt, semmint a különbözőség, amely elválaszt.
Az egyik ilyen reprezentatív közös vonást maga a körtánc jelenti, amely évszázadokkal ezelőtt egész Európában és a Balkán-félszigeten is domináns formája volt a táncbéli önkifejezésnek. S habár a Balkánon máig ez az uralkodó táncforma, a Kárpát-medencében, az individuumnak teret engedő páros táncok sem tudták teljesen kiszorítani: megőrizték a karikázók, körcsárdások, héjszák, övesek. Erejük az egységes motívumok összehangolt felépítésében, a pillanat közös megélésében rejlik, ahol az egyéni mozgások ereje megsokszorozódik az együtt lélegző lüktetésben.
Az est előadói beavatják a nézőket abba a sodró erejű zenei és táncvilágba, amely annak idején Bartókot is magával ragadta és számtalan művének adott inspirációt. A teljesség igénye nélkül: Kiss Péter (zongora), P. Szabó Dániel (cimbalom), Herczku Ágnes (ének), Nikola Parov (gadulka, kaval, duda), a Martenica Táncegyüttes (bolgár táncok), Appelshoffer János és Rémi Tünde (magyar néptánc) – nevük mára garanciát jelent az értő, elmélyült és virtuóz interpretációra.
Népzene és néptánc faluról – zongora a városból: látszólag két átjárhatatlan világ. Bartóknál és az est előadóinál azonban ezek egymást erősítő energiák. Az előadással egyben tisztelegni és emlékezni kívánunk Bartók Béla halálának közelgő 80-ik évfordulójára.
Fotó: Bácsi Róbert László
