Csík zenekar: A változó szer­enc­se szeker­én

Összeállításunk vezérfonalaként Petőfi Sándor 1847-ben írott Úti levelek című írását használjuk.

Választásunk azért esett erre a műre, mert talán kevésbé ismert, mint méltán híres versei. Személyiségének és lírájának olyan esszenciáját adja, amelyet véleményünk szerint érdemes a nagyközönség elé tárni, s ez által annak újabb mélységeit megismerni. 

Petőfi utazásának oka az őt ért kritikák miatti sértődöttség - szabadulni kíván a kötöttségektől. Útiterv nélkül indul el, barátainál időzik, vagy ahogy éppen hozzák a körülmények. Leveleinek célja a világ előtti kitárulkozás, hogy olvasói minél jobban megismerjék őt magát. Belső világát tárja az olvasó elé, a világról alkotott véleményének, nézeteinek összességét. Az utazás helyszínei csak a hátteret adják ehhez, a főszereplő ő maga.

Írásaiból kitűnik, hogy lelkesedik a természet szépségeiért, szerelméért, de haragudni, sőt gúnyolódni is képes. Szenvedély, humor és pátosz, kedv és ború, lírai önkifejezés, nyugtalanság és egyszerűség váltják egymást. A céltalanul utazgató, kezdetben reménytelenül szerelmes költőből az utolsó levelekben egy boldog, megállapodott, otthon ülésre berendezkedett férj képét láthatjuk.

A levelek mellett az éppen átélt az eseményekhez, lelkiállapotokhoz kapcsolható versek sem maradnak ki a műsorból: 
Négyökrös szekér - Falu végén kurta kocsma – Minek nevezzelek – Az alföld - Arany Jánosnál - Vasúton - Tompa Mihálynál – Ivás közben – A Tisza -  Szeptember végén

A műsorban az úti levél részletek és a versek a Csík zenekar muzsikájának kíséretében, egyfajta sajátos zenei köntösben jelennek meg. A zenekar sikeres könnyűzenei feldolgozásai, a magyar népzene dallamai, közjátékként, aláfestésként szólalnak meg a műsorban. 


Rendező:
Őze Áron

Közreműködő művészek:
Auksz Éva – Józsa Imre-díjas színművész
Csadi Zoltán – színművész
Őze Áron – Jászai Mari-díjas színművész

Csík zenekar – Kossuth-díjas
Bartók József
Barcza Zsolt
Csík János
Kunos Tamás
Majorosi Marianna
Makó Péter
Szabó Attila
 

A műsor 1 részben kerül megrendezésre!

Interested in other programmes?

Subscribe to our newsletter and be the first to hear about our events and training.