5. nap - Gom­baszögi Nyári Tábor - Folk­Szög­let

Idén is várunk Gombaszögön a FolkSzögletben július 11. és 15. között!

15:00 KORPÁS ÉVA: PIRIPOTTY 
családi mesekoncert
Korpás Éva legújabb gyermekeknek szóló albuma, ill. koncertje, a Piripotty egy olyan világba repíti a kisebbeket, ahol a fantázia segítségével teljesen új perspektívából élhetik át életük eseményeit. Gáti István költő ehhez a lemezhez írt verses meséje nyomán elmesélt történetben természetesen segítségül hívjuk nagyszüleink tudását is- mutassák meg nekünk, hogyan érdemes megbirkózni a hétköznapok kihívásaival. Az elődök üzenetei, tanácsai kiolvashatók népdalaink szövegeiből, csak oda kell figyelni rájuk. Maradjunk, éljünk a jelenben, de fontos, hogy ami érték, azt tartsuk meg, és építsük be a jelenlegi életünkbe, mert a gyökér mindig fontos, ebből szökkenünk szárba. Ez a cél ezzel a gyerekműsorral is. Maivá tenni a régi felhasználásával. A koncerten lesz közös éneklés és tánc, vigasság, de néha szomorúság is, hiszen mindkettő természetes része az ember életének.
Közreműködnek: Korpás Éva- ének, Lakatos Lili – ének, Takács Ádám – hegedű, Iván Péter – hegedű, Iván András – brácsa, Kuti Sándor – cimbalom, gitár, Hanusz Zoltán – nagybőgő, koboz, dorom
17:00 TÁNCTANÍTÁS
Házigazdák: Kupec Zsolt és Kupec Zsófia
A délutáni 17:00-tól kezdődő tánctanításoknál muzsikál a PÓSFA.
18:00 MESEKOCSMA FELNŐTTEKNEK
19:00 PÓSFA ZENEKAR 
koncert
A zenekar egy erdélyi kirándulásnak köszönheti megalakulását. Egy kalotaszegi népzene- és néptánctábor táncházában ismerkedtek meg a népzene és néptánc hangulatával, majd hazaérve eldöntötték, muzsikálni fognak. Azóta a népzene megváltoztatta az életüket. Azt mondják, mivel Felvidékiek, főleg felvidéki népzenét játszanak és bármi olyan stílushoz szívesen nyúlnak, amiben fantáziát látnak.
A Kárpát-medence egykori falusi vonós cigányzenekarainak zenei világát igyekeznek feleleveníteni, visszahozni a köztudatba és megkedveltetni a jövő generációival. A zenekar neve a megalakulásának helyéhez köthető, a Gelle községet alkotó nyolc falu egyikéhez, Pósfához.
22:30 GÓBÉ 
koncert
A 2007-ben alakult Góbé zenekar merészen, kísérletező kedvvel nyúl az autentikus zenéhez. Akusztikus hangszereken népdalokat játszanak, megkötések nélkül, könnyűzenei stílusok között kalandozva. Olyan “népi popzenét” alkotnak, amely szórakoztató és kortárs, de megőrzi tradicionális gyökereit. Céljuk, hogy közelebb hozzák a népzenét, valamint hidat építsenek a különböző zenei színterek közé. Formabontó koncertjeikkel, eklektikus lemezeikkel rendhagyó színfoltjai a világzenei szcénának.
Tagok: Rigó Márton – hegedű, brácsa, vokál; Várai Áron – ének, furulya, duda; Vizeli Máté – brácsák, hegedű, gitár, koboz, vokál; Egervári Mátyás – cimbalom, tamburabrácsa, dudák, furulya, fuvola; Czupi Áron – dob, ütőhangszerek, vokál; Hegyi Zoltán – nagybőgő
24:00 TÁNCHÁZ
Házigazdák: Kupec Zsolt és Kupec Zsófia
Az éjszakai táncházban muzsikál a PÓSFA.

 

Interested in other programmes?

Subscribe to our newsletter and be the first to hear about our events and training.